Az Unilever stratégiai fontosságú üzemének új gyártósorát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter indította el
Befejeződött az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartásvegyipari üzemének mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást jelentő bővítésének első üteme, mely során két új gyártósor és egy csomagoló csarnok épült fel. Az első gyártósort Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter indította el, az itt elkészült első 5000 flakon Coccolino mosószert – több mint 7 millió forint értékben – a vállalat jótékony célra, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolák és közintézmények számára ajánlotta fel.
A brit-holland anyavállalat egyik legkorszerűbb, stratégiai fontosságú európai gyártóközpontjában – ahol olyan, itthon és világszerte is jól ismert termékeket gyártanak, mint a Domestos, a Cif, a Coccolino, a Flóraszept, a Surf vagy az Omo – a munkahelyek száma mintegy 100-zal fog bővülni a beruházás zárásáig. A kapacitásbővítő befektetésnek köszönhetően a gyáregységben a korábbi 300 millió helyett évente 370 millió – 70%-ban újrahasznosított műanyagból készülő – flakont tölthetnek meg. Az üzem legnagyobb felvevőpiacának Lengyelország, Magyarország és Németország számít, a jelenlegi beruházás után az Unilever kelet-európai térségben értékesített háztartás-vegyipari termékeinek 90 százalékát gyártják majd itt.
„Nagy büszkeséggel tölt el a nyírbátori gyár fejlődése, ez a beruházás egyben dolgozóink munkájának elismerése is. Az elmúlt évtizedben az üzem stratégiai jelentőségű gyárrá nőtte ki magát a költséghatékony, legkorszerűbb technológiát alkalmazó termelésnek, valamint a kelet-európai piacok ellátásához ideális elhelyezkedésnek köszönhetően" – mondta Buss Viktor, az Unilever nyírbátori gyárigazgatója.
„A jelenleg futó nyírbátori beruházás kapcsán minden építkezés teljes egészében a körforgásos gazdaság megközelítésével történik, így például a beton- és vashulladékok 100%-át újra felhasználtuk azokból a régi, lebontott épületekből, amelyek az új raktár jelenlegi helyén álltak. A megújuló energiaforrások arányát is fokozatosan növeljük telephelyeinken, de magyarországi gyáraink már az idei évtől 100%-ban megújuló hálózati villamos energiát használnak” – mondta Alberto Di Leo, az Unilever Magyarország Kft ügyvezetője.
A környezet mellett kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra is: az Unilever Mérnökök Ligája elnevezésű mérnökversenyhez az év során különböző kurzusok, gyárlátogatások is kapcsolódnak, amivel a vállalat élő kapcsolatokat működtet a régió két, mérnöki képzést is nyújtó felsőoktatási intézménye, a Nyíregyházi Egyetem és a Debreceni Egyetem között. Az üzemben jelenleg 30 mérnök dolgozik, de az állományt folyamatosan bővíteni szeretnék magasan képzett – akár pályakezdő – szakemberekkel.