Az ünnepek közeledtével kérdőív kitöltésére buzdította követőit a legnagyobb közösségi médiafelületen a Varga Pincészet.

Elsősorban arra kerestek választ,hogy az idei év megpróbáltatásai megmutatkoznak-e az ünnepi asztal körül, a vírus jelenléte idén mennyire befolyásolja a fogyasztást, illetve a családok szokásait, terveit a karácsonyi együttlétek szervezésében.
“Az országosan meghirdetett felmérésre több mint 1600 kitöltött kérdőívet küldtek vissza; erre a számra már mondhatjuk, hogy követőtáborunk tekintetében reprezentatív mintával dolgozhatunk” - kezdi Varga Péter, alapító tulajdonos.


A válaszadók egyharmada a vírushelyzettől teszi függővé, hogy találkozik-e a tágabb család, illetve már most úgy tervez, hogy telefonon és online tartja majd a kapcsolatot szeretteivel – vállalva ezzel az idei karácsony korlátozásait. Kétharmaduk szűk családi körben tölti az ünnepeket, ahogy eddig is. Tehát az ünnepi jövés-menés csökken ugyan, de elmondható, hogy a családok többsége a vírustól függetlenül is kis létszámban ünnepel.
A kérdőívből kiderül, hogy a családok ünnepi asztalára elsősorban bor kerül majd, de a válaszadók majdnem fele fogja pezsgővel is kísérni a borokat. A mennyiségek tekintetében elmondhatjuk, hogy szinte fele-fele arányban vásárolnak majd 1-2, illetve 3-5 üveg bort a vacsora mellé.

“Ízlés tekintetében azt gondoltuk, hogy a száraz borok fognak dominálni” – veszi át a szót Varga Máté Péter, tulajdonos ügyvezető. – “Ehhez képest az édes borok valamivel népszerűbbnek bizonyulnak karácsonykor. Ennek nagyon örülünk, hiszen idén nemzetközi borversenyeken 5 különböző fajtájú, késői szüretelésű borunk is aranyérmes lett. Érdemes elkezdeni többet kóstolni az édes borokat, manapság már igazán minőségi, prémium tételekkel lehet találkozni fehér- és vörösborokból is. Az viszont a felmérésből is kirajzolódik, hogy a rozé már nem csak nyári ital, hanem télenés az ünnepek alatt is jelentőssé vált a fogyasztása