Az áremelkedést a madárinfluenzával indokolják a gazdák, mert kisebb a kínálat a piacon.

Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke elmondta: a madárinfluenza elérte a tojástermelőket az Európai Unióban és Magyarországon is – közölte. Gondot okoznak a területi és forgalmi korlátozások, a kényszervágások miatt pedig mintegy 10 százalékkal csökkent a tojóállomány.

eggs2

A szakember szerint a januári időszakban minden évben kevesebb a tojás a piacon, mivel a tojóállományokat ebben az időszakban cserélik le a termelők. Ezt a hiányt azonban általában kompenzálni tudják a karácsony utáni hetekben felhalmozódó készletek. Idén azonban a kereslet folyamatosan magasabb szinten volt, így a készletek sem töltődtek fel.

Mivel a madárinfluenza nemcsak Magyarországot, hanem a legtöbb európai uniós országot is érinti, ezért a hiányzó mennyiséget importból is nehezebb pótolni, így időszakosan tojáshiány is kialakulhat.

A keresleti piac pedig értelemszerűen magasabb árakat hoz magával, az áremeléssel azonban Végh László szerint a termelőknek is csínján kell bánniuk. Az ő érdekük az, hogy minél több tojást vásároljanak a háztartások, magasabb fogyasztás pedig csak kedvező árakkal érhető el.

Január elsejétől a karácsonyi 40-45 forintos árak után a nagyobb szupermarketekben, 28 forintért is lehetett tojást kapni az áfakulcs ugyanis 5 százalékra mérséklődött.

Agroinform