Létező folyamatokat katalizál a jelenlegi helyzet.


Az utóbbi időben nagyon komoly impulzusok érik a csomagolóipart, amelyek hatására az ágazat várhatóan jelentősen átalakul, korábban elindult folyamatai felgyorsulnak. Az egyszer használatos műanyagok uniós tilalma 2021-től, valamint a közvélemény erősödő nyomása rákényszeríti a szegmenst a környezetbarát alapanyagok használatára. Ezzel párhuzamosan a jelenlegi járványhelyzet a globális ellátási láncok – környezetvédelmi szempontból szintén előnyös – kiváltását hozhatja magával.

A fentiek közül az egyszer használatos műanyagok helyettesítése talán a sürgetőbb, hiszen 2021 januárjáig, a jogszabályok életbe lépéséig már csak hónapok vannak hátra, és egyelőre nincs jele az időpont kitolásának vagy az enyhítésnek – ismertette a helyzetet Markos András, a Hesse Trade Kft. ügyvezetője.
A másik szempont, az ellátási láncok lerövidítése összetettebb kérdés, de ha megvan a szándék, az is hamar bekövetkezik majd. Napjainkban számos ágazat, gyártó szenved a szállítási idők elhúzódásától, az áru késedelmétől, csomagolást pedig szinte minden szektor használ. Bár korábban ilyen helyzet, mint most rendszerszinten nem fordult elő, a gyártók egészen biztosan levonják a tanulságokat.
A két hatás keresztmetszetében, megoldásként a helyben gyártott, környezetbarát, lehetőleg lebomló és újrahasznosított eszközök, anyagok állnak.
A környezetvédelmi szakemberek különösen az egyszer használatos műanyag edények, evőeszközök, szívószálak eltüntetését sürgetik – nem ok nélkül. A másik nagy szegmens pedig a védőcsomagolások területe, ahol még mindig jelentős a habosított polisztirol (pl. hungarocell) felhasználása, például az elektromos berendezések csomagolásánál. Ezek szerepét is át kell vennie valaminek, az alternatívák listája pedig rövid.
A legígéretesebb irány talán a cellulózrost alapú (angolosan: pulp), vákuumformázott, nálunk leginkább a tojástartókról ismert termékek szélesebb körű alkalmazása. Ezek a műszaki eszközök csomagolásaiban már több helyen felbukkannak. Alapanyaguk például papírhulladék, abból is a kevésbé értékes, újrapapírnak használhatatlan típus, és minden további nélkül előállíthatók a felhasználás helyén. Ugyanígy van helyszínen vagy regionálisan telepíthető megoldás kanalak, villák, tányérok, tálak gyártására is, amelyek a természetben is gyorsan lebomlanak – mutatott rá a szakember.
Mindez, ahogy bármilyen technológiai váltás, természetesen beruházást igényel, ugyanakkor a globális környezetvédelmi vonatkozásai mellett versenyelőnyt és kiváló imázst hozhat annak, aki az elsők között veszi át a megoldásokat. Igazából már nem is az a kérdés, hogy ez a két jelenség bekövetkezik-e, hanem hogy mikor, és milyen ütemben kell majd hozzá alkalmazkodni.