Végre csökkentek az élelmiszerárak, de korai az öröm
Nyolchavi folyamatos emelkedés után márciusban valamelyest csökkentek a globális élelmiszerárak - közölte csütörtökön az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Mindamellett csak lélegzetvételnyi szünetről van szó, mielőtt az árak ismét emelkedésnek indulnak.A FAO árindexe - amit a gabonafélék, az olajos magvak, a tej- és hústermékek, valamint a cukor árának változása alapján számol ki minden hónapban - 229,8 pont volt márciusban a februári 236 pont után. A februári érték volt a legmagasabb a mutató 1990-es bevezetése óta és megdöntötte a 2007/2008-as élelmiszerválság idején, 2008 júniusában mért 224,1 pontos előző rekordot.
A márciusi csökkenés elsősorban annak köszönhető, hogy mérséklődött a gabona, a cukor és a növényi olajok ára. A gabonafélék ára 2,6 százalékkal ment vissza februárhoz képest, de még 60 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az egyelőre még kérdéses, hogy a termelés várható növekedése mennyire lesz képes fedezni a kereslet bővülését, illetve a készletek folyamatos apadását, ezért a FAO változatlanul magas árakra számít a 2011/12-es idényben is.
A növényi olajok, illetve a zsiradékok ára 7 százalékkal csökkent, a cukoré tíz százalékkal esett, már a második egymást követő hónapban. Egyedül a tejtermékeknél folytatódott az áremelkedés, az index 1,9 százalékkal állt magasabban, mint februárban, a húsféléknél gyakorlatilag változatlan volt a mutató.
A FAO elemzőinek véleménye szerint az árak hamarosan ismét növekedésnek indulhatnak. Mindamellett sok múlik az idei betakarítási eredményeken, az olaj árának alakulásán, illetve azon, hogy mennyire normalizálódik a helyzet a most még forrongó országokban.
2011.04.08 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tovább növeli a biogáztermelést kaposvári gyárában a Magyar Cukor Zrt. | Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: Lezárult a „Tervezz SPAR tejes dobozt” online verseny | Pénzvisszafizetési garanciával és rövid sorban állással kampányolt az ALDI | Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







