www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Üzleti Etika Díjat kapott a Dreher

Idén tizenegyedik alkalommal osztották ki november 18-án az Üzleti Etika Díjat. Az elismerést az alapítók, Demcsák Mária, a Piac és Profit üzleti magazin főszerkesztője, és László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke azért hozták létre, hogy ezen keresztül hívják fel a figyelmet azokra a cégekre, akik példát mutatnak a felelős gazdálkodásban.

Idén a gazdasági szervezetek, kamarák által jelölt 43 hazai székhelyű vállalatból 26-an pályáztak, közülük 11 kisvállalat, 5 multinacionális vállalat, négy nagyvállalat, és 6 középvállalat. A zsűri öt szempont szerint értékelte a pályázatokat: a cég etikai magatartása alkalmazottai felé, a cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben, az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás, társadalmi felelősségvállalás és a környezettel szembeni felelős magatartás.

Az Üzleti Etikai Díj nyertesei 2010-ben:

Multinacionális vállalat: Dreher Sörgyárak Zrt.
Nagyvállalat: Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt.
Kisvállalat: Ronix Szervező és Szolgáltató Kft.
Középvállalat: Zalavíz Zrt.
Zsűri különdíja: Debreceni Hőszolgáltató Zrt.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!