www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Uniós cukorkvóta: "kőkemény" fellépésre kérik Fazekas Sándort a döbbent répatermelők

Megdöbbenéssel értesült a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetsége (CTOSZ) arról, hogy az Európai Bizottság (EB) közelmúltban nyilvánosságra hozott tervezete szerint 2015. szeptember 30-val megszűnne az uniós cukorkvóta-rendszer és a cukorrépa minimumára – áll az érdekképviselet közleményében. A szervezet kitartásra kéri a kvótafelszámolást ellenző Európa Parlamenti (EP) képviselőket, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternél pedig szorgalmazza, hogy „kőkemény” fellépéssel érje el az EB álláspontjának megváltoztatását.

Az EB javaslata azt jelenti, hogy a magyar gazdálkodóknak utoljára 2014-ben lenne a jelenlegi szabályozás szerint cukorrépa-termelési lehetőségük – hívja fel a figyelmet közleményében a CTOSZ. A bizottsági elképzelés ugyanakkor ellentétes az Európai Parlament júniusi döntésével, amely azt tartotta szükségesnek, hogy a mai kvótaszabályozás 2020-ig fennmaradjon – szögezi le a szervezet.
Az európai cukorágazat 2006-ban elindult szerkezetátalakítása során a cukorrépa minimumára 46,7 euróról tonnánként 26,3 euróra csökkent, miközben az úgynevezett cukorreform hatására a magyar cukorágazat a negyedére zsugorodott. A gazdálkodás csak 11,1 eurós tonnánkénti nemzeti támogatással és a Magyar Cukor Zrt. mintegy 4 eurós tonnánkénti éves termelési prémiumával volt fenntartható, mivel a gazdálkodás 40 eurós tonnánkénti cukorrépaár felett lehet versenyképes más növényekhez viszonyítva. Alapvetően az éghajlati adottságok - főként a mesterséges vízutánpótlás (öntözés) korlátozott lehetősége – játszik közre abban, hogy a cukorrépa-termelés szabadpiaci körülmények között nem versenyképes.
A közlemény szerint a CTOSZ kéri az Európai Parlament magyar képviselőit, hogy tartsanak ki az EP júniusi döntése mellett. Ezen kívül a hazai cukorágazat fennmaradása érdekében szorgalmazza, hogy Fazekas Sándor az agrárminiszterek tanácsában – „kőkemény érdekképviselettel” - érje el a bizottsági javaslat megváltoztatását – áll a CTOSZ közleményében.

Kapcsolódó cikkeink

Tovább növeli a biogáztermelést kaposvári gyárában a Magyar Cukor Zrt. | Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: Lezárult a „Tervezz SPAR tejes dobozt” online verseny | Pénzvisszafizetési garanciával és rövid sorban állással kampányolt az ALDI | Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!