www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Újra van papírgyár Szolnokon

Az idén már folyamatos termelés lesz a Higi Papírsoft Zrt. Szolnoki Ipari Parkban lévő gyárában - mondta el Terner Géza vezérigazgató szerdán, a cég telephelyének bemutatása után rögtönzött sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett arra, hogy a Higi Papírsoft Zrt. mostani tulajdonosai két éve egy nyolcvan százalékos készültségi állapotban lévő, több éve "alvó" beruházást élesztettek újjá. Az előző tulajdonosok ellen öt felszámolási eljárás volt folyamatban, amit úgy tudtak lezárni, hogy a 800 millió forintot kitevő hitelezői állományt sikerült megszüntetni. A hiányzó gépek és berendezések beszerzése illetve a gyár beindítása nagyjából hasonló összeget igényelt - tette hozzá a cégvezető.

Terner Géza a jelenlegi tulajdonosok kilétét firtató újságírói kérdésre annyit válaszolt, hogy valamennyien az európai uniós országokban találhatók.
Tájékoztatása szerint a jelenleg közel száz embernek munkát adó tissue papírgyár és feldolgozóüzem a Szolnoki Ipari Parkban tíz hektáros területen zöldmezős beruházásként jött létre, csarnoka több mint tizenötezer, cellulózraktára 2600 négyzetméter alapterületű. Papírgépe évi 30 ezer tonna papír előállítására alkalmas, az idén 21 ezer tonna előállítását tervezik. A feldolgozóüzem kapacitása évi 10 ezer tonna késztermék, köztük szalvéta, papír zsebkendő, konyhai törlőkendő és egészségügyi papír.

Az üzem területe, a telek és az épületek az igények növekedése esetén lehetőséget ad a bővítésre.

A budapesti székhelyű Higi Papírsoft Zrt. szolnoki gyára kettős tevékenységet folytat: egyrészt az alappapír értékesítése révén beszállítója a hazai feldolgozóknak, másrészt az alappapír egy részét maga dolgozza fel késztermékké, és egy hányadát a szomszédos országokba exportálja.

Szalay Ferenc, a város fideszes polgármestere a gyárlátogatás után azt emelte ki, hogy a Higi Papírsoft tevékenysége révén Szolnok egyik legnagyobb múltú iparága, a papírgyártás éledt újjá a Mondi helyi gyárának bezárása után, és a hajdani papírgyári dolgozók egy része ennél a cégnél kapott ismét munkát.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!