Újabb 59 magyar termékkel bővült a Tesco áruházak kínálata
Az áruházlánc júniusban folytatott párbeszédet Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megye kis- és középvállalkozásaival, melynek eredményeként novembertől 15 új regionális beszállító 59 terméke kerül a Tesco áruházak polcaira. Az új termékek közül több országosan is kapható majd. A következő beszállítói találkozót a Tesco újabb 3 megye részvételével 2011. november 17-én, Szegeden rendezi meg.
A magyar kis- és középvállalkozásokat, regionális termelőket támogató programnak köszönhetően novembertől 15 új regionális beszállító 59 hazai terméke kapható az ország több Tesco áruházában. A mostantól elérhető új hazai termékek közül több országosan is elérhető. A termékeket kivétel nélkül Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében működő kis- és középvállalkozások állítják elő. Olyan specialitások is találhatóak közöttük, mint a tóalmási parasztkolbász, a különböző komáromi tejtermékek, ürömi tészták vagy éppen a régió különleges borai.
Ezek a termékek a Tesco Regionális Beszállítói Fórum programja keretében 2011 júniusában Visegrádon rendezett, negyedik beszállítói találkozójának eredményeként kerülnek most a polcokra. Így már közel 300 olyan termék kapható a Tesco áruházakban, melyek a fórumoknak köszönhetően kerültek be az áruházlánc kínálatába.
A Tesco-Global Áruházak Zrt., mint a hazai beszállítók legnagyobb partnere (közel 1 000 magyar beszállítóval áll kapcsolatban) 2009 novemberében egyedülálló párbeszédsorozatot kezdeményezett a helyi közösségek gazdasági szereplőivel. A vállalat ez idáig 4 Regionális Beszállítói Fórumot szervezett, amelyek keretében összesen 13 megye kis- és középvállalkozásaival találkozott, akik bemutathatták cégüket, termékeiket és termelési kapacitásukat.
Az áruházlánc folytatja Regionális Beszállítói Fórum programját. A következő regionális fórumra 2011. november 17-én, Szegeden kerül majd sor, ahol újabb három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye helyi termelőivel találkozik majd a Tesco.
„Továbbra is olyan partnereket keresünk, akik saját régiójuk specialitásait állítják elő, és azokat elérhetővé kívánják tenni a Tesco áruházakban is. Célunk, hogy minél több helyi specialitásból válogathassanak vásárlóink és programunkkal tovább támogassuk a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését” – mondta el Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.
2011.11.03 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tovább növeli a biogáztermelést kaposvári gyárában a Magyar Cukor Zrt. | Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: Lezárult a „Tervezz SPAR tejes dobozt” online verseny | Pénzvisszafizetési garanciával és rövid sorban állással kampányolt az ALDI | Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







