Új magyar élelmiszerek a nyugat-magyarországi Tesco áruházakban
Október 4-étől 23 regionális beszállító több mint 80 terméke kerül a Tesco áruházak polcaira Győr-Moson-Sopron-, Zala-, Vas- és Veszprém megyékben – közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.A hazai specialitásokat kis- és középvállalkozások szállítják. Három kelet-magyarországi megyében már márciustól lehet regionális termékeket kapni a hipermarketlánc üzleteiben.
A Tesco-Global Áruházak Zrt., mint a hazai beszállítók legnagyobb partnere közel 800 magyar beszállítóval áll kapcsolatban. A kiskereskedelmi cég 2009 novemberében kezdeményezett párbeszédet a helyi közösségek gazdasági szereplőivel. A vállalat elsőként Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből hívott meg lehetséges beszállítókat arra a fórumra, ahol a kis és középvállalkozások bemutathatták cégüket, termékeiket és termelési kapacitásukat. A regionális beszállítói fórumot követően 2010 márciusától tizenöt vállalkozás ötvenkét új terméke kapható Kelet-Magyarország Tesco hipermarket áruházaiban – emlékeztet a cég közleménye.
A kezdeményezés második állomása Sopron volt, ahol idén júniusban a Tesco képviselői négy nyugat-magyarországi megye kis- és középvállalkozóival kezdeményeztek párbeszédet. A fogyasztói igényeket figyelembe véve a csemege hús, tejtermék, pékáru, tésztafélék, konzervek, malomipari termékek, valamint olaj, bor és ásványvizek előállítóival rendezték meg a beszállítói fórumot.
Ennek eredményeként október 4-étől 23 új regionális beszállító több mint 80 hazai terméke kapható az érintett négy megye győri, mosonmagyaróvári, soproni, szombathelyi, zalaegerszegi, nagykanizsai és veszprémi Tesco hipermarketjében, az országos választékon túlmenően.
Az új termékeket kivétel nélkül a régióban működő kis- és középvállalkozások állítják elő. Olyan specialitások is találhatók közöttük, mint a bio olaj, rozsos parasztkenyér, almachips vagy sajtos kolbász. Az együttműködés nem csak a kisebb, helyi beszállítók számára jelent kiváló lehetőséget, hanem azon vásárlók számára is előnyös, akik hazai termékekhez szeretnének kedvező áron hozzájutni.
Az új program lehetővé teszi, hogy a fogyasztók kedvenc helyi specialitásukat is megtalálják a hozzájuk legközelebb eső Tesco áruházban, hiszen például ezentúl a helyi termelőtől érkező tejtermékek is megjelennek a hipermarketek polcain.
2010.10.05 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Új magyar élelmiszerháború | Bezöldül a „Milka-lila” | Folytatja fejlesztéseit a Coop | Új adót vetettek ki az élelmiszerekre | Új termékekkel gazdagodott a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes választék | Ajtót nyitott a postának a mobilszektor | SPAR szórólapok a környezettudatosság jegyében | A bor a sztár - Mit találhattunk az akciós hirdetési újságokban? | Az új álláshelyek 85 százalékát kkv-k teremtik az unióban | A dm segít odafigyelni a részletekre | Agrár- és élelmiszeripari üzletfejlesztési főosztály a K&H Banknál | Ez az év is jól kezdődik, jönnek az új árak és árcímkék | Pályázat az újrahasznosítható csomagolópapírokért | Új uniós rendelet szabályozza az élelmiszerek jelölését | Új típusú kkv-hitelezés | Újabb boltokat nyit a diszkontlánc | Jön az új magyar üzletlánc első boltja | Cafeteria 2012 - itt vannak az új összeghatárok és szabályok | Unilever-40. játszóterét adta át Berettyóújfalun | Új pályázat a felszámolás alatt levő Cerbona Zrt. vagyonelemeire | Wet Wipe Kft.-új gyártóüzemének átadás | A diszkontoknak nincs megállás: új boltokat nyitnak Magyarországon | Nem a kereskedők pörgetik majd a munkaerőpiacot | Kereskedelmi láncokra specializálódik az új kereskedőház | Forradalmian új energiaitalt fejlesztett a Hell Energy | Új partnerei vannak a Pick Szállítási Kft.-nek | Új sütőüzemet épít a magyar pékóriás | Új márka a Tescóban | Új marketingigazgató a Tchibo-nál | Új termékcsaládot fejleszt a Samsonite | Új EU élelmiszercímkék | Új gyártósor a Henkel körösladányi üzemében | Újdonságok a Field marketing területén | A fogyasztóvédelem megújítása a cél | Tesco: világújdonság a magyar boltokban | Maspex Olympos-Új vezető a Key Account csapat élén | Fél éven belül felállhat az új cafeteria-rendszer | Új gyümölcsös ízek a Borsoditól | Új cukorgyára lehet Magyarországnak? | Újra van papírgyár Szolnokon
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







