Új gyártósor a Henkel körösladányi üzemében
A körösladányi Henkel gyárban zajló portfólió váltási folyamat keretében új gyártósor kezdte meg működését. A beruházás mértéke 750 millió forint.Új és innovatív termékek gyártására áll át a Henkel körösladányi gyára. Ennek első lépéseként június 22-én új gyártósort helyeztek üzembe, amely az eddigi folyékony mosó- és tisztítószer portfólióval ellentétben por alakú technológiát használ. Az üzemrész avatásán részt vett Kardos Károly, Körösladány polgármestere, dr. Johann Seif, Henkel CEE alelnöke, Peter Riemer, regionális igazgató, gyártásirányítási vezető és Ujhelyiné Mojzsis Anna a Henkel körösladányi gyárának igazgatója.
A 2 millió 782 ezer eurós (kb. 750 millió forintos) beruházás során egy meglévő üzemcsarnokban új gyártó és csomagoló sor épült fel. A májusban kezdődött, sikeres próbagyártás után mostantól itt készül a Henkel egyik legújabb, innovatív toalett higiénés terméke a Bref Power Aktiv. A gyártás folyamán, a nagyrészt szilárd összetevőket egy nagynyomású géppel, az extruderrel préselik össze, majd formázzák és csomagolják. Ennek, a Henkelen belül is speciálisnak számító technológiának a működtetése kiváló szaktudást igényel, ezért nagy a jelentősége annak, hogy a vállalaton belül a körösladányi üzem nyerte el a gyártást.
A termék exportra is kerül, szinte a teljes európai piacot innen látja el a Henkel, illetve a jövőben izraeli és koreai piacokra is szállít majd a körösladányi üzem.
A Henkel Magyarország Kft. körösladányi gyára tavaly volt húszéves. Az üzemben több milliárd forintos fejlesztések zajlottak eddig is, és várhatóan az elkövetkező időszakban is folyamatos lesz a modernizáció. A gyárban évente körülbelül 140 különböző receptúra alapján 984 féle termék készül. Az elmúlt 20 évben 1 millió tonna, körülbelül 1,7 milliárd darab terméket gyártottak, többségüket exportra.
2011.06.27 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Nemzetközi hírnevet kínál a Henkel CEE művészeti díja | Rekordszintű eredmények a Henkelnél | Carsten Knobel lesz a Henkel új pénzügyi igazgatója | Henkel: A legjobb gyár | Nőtt a Henkel bevétele | Öt művész a Henkel Art.Award döntőjében | Erősíteni tudott a Henkel csoport | Javult a Henkel konszern hitelbesorolása | Ügyvezető váltás a Henkel Magyarországnál | Henkel-Léghajó program | Lezárult a Henkel innovációs versenye | Henkel - HIC nemzetközi innovációs verseny | Henkel-Elsősegélynyújtó képzések óvodák részére | A Henkel átvette a Purbond vegyesvállalatot | Újabb elismerésben részesült a Henkel | A Henkel közzétette fenntarthatósági jelentését | Alig csökkent a Henkel Magyarország árbevétele | Emelkedéssel zárta a Henkel az évet | A Henkel rekorderedményt ért el 2010-ben | Csomagolástervezési verseny a Henkelnél | Henkel: A Henkel új arculata | Henkel támogatás a Gesztenyéskert Óvodának | Lerakták a Henkel ragasztógyárának alapkövét | Henkel- Art.Award. művészeti díj 2010 | Gyárat épít a Henkel Tatabányán | Henkel-Nemzetközi verseny tehetséges fiatalok számára | Henkel: Henkel támogatás a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolának | Henkel-Új bútorok az iskolában | Javuló kilátások a Henkelnél | Tisztítószer az árvízkárosultaknak | Henkel a szupermárkák között | Már lehet nevezni a Henkel CEE művészeti díjára | A Henkel Magyarország 2009. évi eredményei | Fritz Henkel Innovációs Díj | A vártnál jobb eredmény a Henkelnél | Piacon az új Persil, és Silan változatok | Nem zár rossz évet a Henkel Magyarország Kft. | Henkel | Henkel- Elismerés a vállalat Mosó- és háztartási tisztítószerek üzletágának |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







