Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni
Jó esély van arra, hogy 2014-15 helyett 2020-ban szűnjön meg az Európai Unióban (EU) a cukorkvóta – jelentette ki egy fórumon Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. Magyarországon kívül nyolc tagállami álláspont – a finn, a francia, a görög, a lengyel, a lett, a portugál, a román és a svéd – szerint kellene későbbre tenni az időpontot.A cukorkvóta későbbi kivezetésével több esélyhez jutnának a termelők ahhoz, hogy felkészüljenek a szabadpiaci viszonyokra, ezen belül a nádcukorral való versenyre. „Egyelőre egyedül vagyunk azzal a véleménnyel, hogy addig is engedi kellene azon államokban a termelés növelését, ahol az nem fedezi az önellátást – mondta az államtitkár.
Magyarországon a hektáronként hatvan tonnás magyarországi cukorrépa-termés jó, de a belőle kinyert 9,6 tonna cukor az uniós átlag alatt marad. Ráadásul másfélszer ekkora átlagra volna szükség, hogy versenyezni lehessen a nádcukorral. A naponta 8-8,5 ezer tonna répa feldolgozására képes kaposvári gyár a hazai fogyasztás harmadát állítja elő, miközben egy 10 ezer tonnát feldolgozni képes üzem felépítése mintegy 80 milliárd forintba kerülne. A rábaközi cukorgyártás újraindulásával kapcsolatban az államtitkár megemlítette: Kaba, Szerencs és Szolnok környékén is várják a gazdák a fejleményeket.
Nem érdemes kis kapacitású gyárat építeni, mert a nagyobb üzem jobban állhaja a versenyt – fejtette ki Glattelder Béla, fideszes európai parlamenti képviselő. A versenytársakról szólva utalt arra, hogy Brazília új technológiákkal és termőterületek bevonásával megduplázta cukornád-termelését, az évi 600 millió tonna felét pedig nem is cukornak, hanem járművek hajtására alkalmas alkoholnak dolgozzák el.
A hatalmas dél-amerikai államnak le nem becsülhető tartalékai vannak: mintegy 170 millió hektárnyi, most legeltetésre használt földön termelhetnek cukornádat, szóját vagy kukoricát. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: ez is a répacukor ellenfele lehet a piacon, hiszen a belőle előállított izocukor sokkal könnyebben kezelhető az élelmiszeripar számára – írja az MTI.
2012.01.30 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
A VHT-t támogatja Fazekas – húságazati összefogást vár a miniszter | „Könnyen azonosítható tanúsító védjegyek a Honi termékekre” | Védett szaloncukor kerülhet idén a karácsonyfákra | Több is, jobb is a magyar búza | A kormány szabályozza a fagylalt hőmérsékletét | Kardeván: kormányzati feladat a biztonságos élelmiszer biztosítása | Vidékfejlesztési Minisztérium-Rendeletben szabályozná a magyar termék fogalmát | Körvonalazódik, mi lehet magyar termék | Áfát csökkentene a Vidékfejlesztési Minisztérium | Senki nem mentesül a termékdíj alól | Kardeván Endre szerint a magyar élelmiszerek biztonságosak |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







