Trendforduló: Drágul a sertés
A vágóállatok termelői ára 13,1 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál idén szeptemberben – derül ki a KSH által tegnap publikált adatokból. Miközben a búza és a kukorica ára augusztushoz képest csökkent, és azóta is csak a forintgyengülés tudja szinten tartani, minden megfigyelt állatcsoport ára nőtt. Éves alapon a legjobban a vágómarháé, 54,1 százalékkal, míg a vágósertésé szeptemberig 4,5 százalékkal.A szeptemberi adatokon még nem látszik, de az októberi novemberi áralakuláson már igen, hogy a vágósertés ára azóta rendkívüli emelkedésbe kezdett, hétfőn már 390 forint volt kilónként. Ez több mint 21 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti 320 forint körüli nívót.Az áremelkedés elsődleges oka a rendkívüli forintgyengülés, és a kilónkénti ár napokon belül túllépi a 400 forintot” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Raskó György . Az agrárközgazdász hozzátette: 410 forint fölé nem fog menni a sertésár, ha a többi körülmény nem változik jelentősen. Ez nagyjából megfelel a francia és lengyel árszintnek, valamint a szállítással csökkentett német árszintnek – tette hozzá Raskó.
Az agrárközgazdász megjegyezte: „Ha ez az árszint kitart a következő hónapokban, az stabil jövedelmezőséget jelent a termelőknek. Karácsony után a hazai piacon a kereslet csökken, így januárban és februárban az árak is lefelé mennek egy kicsit, de alapvetően arra számítok, hogy a vágósertés magas ára ki fog tartani. Ugyanakkor a keresletet csökkentheti a jövő évi életszínvonal-csökkenés, amelynek mértékét nehéz megjósolni” – figyelmeztetett Raskó György.
2011.11.15 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Sokba kerül az idei Húsvét, de a kereskedők jó forgalomra számítanak | Húsvét 2012 – a tojáshéjnál azért vastagabbak lesznek a pénztárcák | Csak nyár közepétől csökkenhet a tojás ára, a baromfihús viszont drágul | Drágul a tojás ára a húsvéti szezonban | Legalább 50 forinttal drágulnak tavasszal a baromfitermékek | Drágulás: 50 forint is lehet egy darab tojás | További cukor-áremelkedés várható az idén: 10-15 százalékos drágulás jöhet | Drágulni fog a sertéshús | Jót tett a búza drágulása a malomipari piacvezető PannonMillnek | Ezért drágulhat már megint a kenyér | Nagyarányú drágulás az égett szeszek piacán | Elfogadták a jövedéki adó megemelését | Ezért drágul a tej | Jelentősen drágul a rizs | Drágul a csoki! | Jelentősen drágulnak az energiatakarékos izzók | Felhagynak a sertéstartással a kistermelők | Egy hónap múlva drágulhat a kenyér | Élelmiszer-drágulásban élen járunk Európában | Péntektől drágul a süti, a pizza | Brutális drágulás jöhet ősztől | Hírek Nagyot drágult a margarin, olcsóbb lett a tojás | Drasztikusan drágulhat a tojás egy EU-rendelet miatt | Kegyetlenül drágulhatnak az élelmiszerek | Elemzők szerint 2013-ig tart az élelmiszerdrágulás | Drágulhat az olaj, a vaj, a cukor | Jelentősen drágulhat a tojás húsvétra | Drágulhat a baromfihús a magas takarmányárak miatt | Áfacsökkentés - Olcsóbb lehet a sertés és a baromfi | A főzőolaj is drágulhat | Soha nem látott mértékben drágulnak az élelmiszerek! | Mától újabb 10 százalékos kenyérdrágulás kezdődik | A tavaszi élelmiszerdrágulás 5-15 százalékos lehet | Mikor drágul a sertéshús? Mikor drágul a baromfi? | Dioxin-ügy: civil és szakmai szervezetek támogatják a miniszter döntését | Hegymenetbe kapcsolhat a liszt és a kenyér ára | Drágulási hullám jöhet | Drágul a cigaretta jövőre | Drágulhat a margarin a növényi olajok áremelkedése miatt |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







