www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Tesco: 700 új munkahely Magyarországon


29 új áruház, több mint 700 új munkahely, sikeres klubkártya bevezetés, innováció a vásárlók szolgálatában - ezek a címszavak jellemzik a Tesco sikereit a 2010-11-es üzleti évben. A vállalat növelni tudta piaci részesedését, és már érzékelte a válságból való kilábalás jeleit a forgalmában - áll a Tesco Magyarország mai közleményében.

A Tesco tavalyi évről szóló beszámolója szerint az áruházlánc 29 új üzlettel bővült, ami összesen 53 ezer négyzetméterrel növelte az eladóterét. A cég ezzel mintegy 719 új munkahelyet teremtett, közülük számosat olyan térségben, ahol a foglalkoztatási mutatók rendkívül kedvezőtlenek. A vállalat magyarországi bruttó árbevétele 666,5 Mrd Ft volt. Működése során 2010-ben a Tesco összesen 70,5 Mrd Ft adót fizetett be, ebből a válságadó 10,7 Mrd forint volt (ami a legnagyobb befizetés a kereskedelmi vállalatok között). Ezzel a cég - a 2009-es befizetéseket véve alapul - az ötödik legnagyobb adóbefizető Magyarországon.

"Vállalatunk tavaly közel 40 milliárd forintnyi beruházást eszközölt Magyarországon. Büszkék vagyunk arra, hogy - adóbefizetésünk mellett - ezzel is hozzájárultunk ahhoz, hogy az ország gazdasági helyzete kedvezően alakuljon, és a magyar építőipari kis- és közép-vállalkozások megrendeléshez, bevételhez juthassanak. Az általunk teremtett új munkahelyek segítik a Magyar Kormány azon törekvéseit, hogy minél több állampolgár térjen vissza tartósan a foglalkoztatásba. Növekedésünk által a közel 1000 hazai beszállítónak is biztos piacot teremtünk; nemcsak az országhatáron belül, de az export lehetőségek biztosítása által a Tesco Csoport globális keretei közt is. Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a Tesco Magyarország iránti elkötelezettsége változatlan" - mondta el Gerry Gray, a Tesco- Global Áruházak Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója.
A tavalyi év egyik legjelentősebb eseménye a Tesco életében a vásárlói hűséget pontokkal honoráló Clubcard bevezetése volt. Az összegyűjtött pontokért a Tesco különféle kedvezményeket, például vásárlási utalványokat és ajándékkuponokat küld el mindenkinek személyre szólóan.

Jelentős átalakítások után Tesco Extra áruház lett a Fogarasi úti hipermarketből, ezzel Magyarországon először jelent meg a vállalat legjobb vásárlói élményt kínáló bolt típusa. A Tesco célja, hogy a választék, a szolgáltatások sokszínűsége, az áruházi környezet, a személyzet felkészültsége és a kiszolgálás is extra minőségű legyen ezekben az "extrásított" üzleteiben.

Elsőként hazánkban a Tesco bevezette az önkiszolgáló kasszákat, elsőként a Dunakeszi-Fót hipermarketben, de azóta már további 6 áruházban is több ilyen pénztár áll a vásárlók szolgálatában. A rendkívül kedvező fogadtatás nyomán idén országosan számos áruházban tervezi a cég ezen fizetési mód kialakítását.

A közlemény szerint a 2011-12-es pénzügyi évben piacvezető pozíciója megőrzése mellett a cég további fejlődést tervez, és a vásárlási élményt javító innovációk bevezetésével kívánja honorálni vásárlói hűségét.

Kapcsolódó cikkeink

Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Nem bővíti idén a Tesco hazai üzlethálózatát | Országossá szélesíti beszállítói programját a Tesco | Tesco: szigorú takarékosság marad Magyarországon | Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Tesco és az Élelmiszerbank | Hamarosan valamennyi multinál lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni | Itt a Tesco nagy bejelentése: a fél ország erre várt | a Tescóban is elfogadják az Erzsébetet áprilistól | A Tesco az idén is csatlakozik a Föld Órájához | A Tesco élelmiszerbiztonsági gyakorlata megfelel az előírásoknak | Tesco-Global Áruházak Zrt. állásfoglalása | 20 000 dolgozót venne fel a Tesco | Márciustól indul a Tesco mobilszolgáltatása | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Kiábrándító számokat közölt a Tesco - Zuhan az árfolyam | Milliókat gyűjtött össze a Tesco | Tesco, Auchan, SPAR: hatalmas akciók, leértékelések | Tömeges elbocsátás jöhet Magyarországon | Tesco: nálunk is jön az internetes vásárlás | Megkapják pénzüket a Tesco pénztárosai | A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak | A jövőben csak ezekben a boltokban lehetne cigit kapni | Újabb online árverést tart a Tesco | Több mint két millió csokimikulás várja a Tesco vásárlóit | Megnyitotta kapuit Magyarország harmadik Tesco Extra áruháza | Regionális Beszállítói Fórumot tartott a Tesco Szegeden | Helyi vállalkozásokkal tárgyalt a Tesco Szegeden | 4 ezer tonna szaloncukor fogy Magyarországon | Felelős lesz a Tesco a gazdaságos tejért | Pontgyűjtésben élen a Tesco | A Tesco megfékezi az árakat | Újabb 59 magyar termékkel bővült a Tesco áruházak kínálata | 20 éves a BURGER KING Magyarországon | Piros pontok gyűjtésére buzdít a Tesco | Megszólalt a Tesco: kit vittek el a rendőrök a központból? | Szlovákiában erősít a Tesco | Fenntarthatósági jelentést készített a Tesco

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!