Tesco: 10,7 milliárdos válságadó
Az új vezető kifogásolja, hogy a szigorú intézkedéseket nem előzte meg konzultációKiskereskedelem. „Nemcsak a legnagyobb értékesítők, de a legnagyobb vásárlók is vagyunk Magyarországon, és az elmúlt évben 21 milliárd forint értékű magyar élelmiszerterméket exportáltunk” – mondta el egyebek között bemutatkozó sajtóbeszélgetésén Gerry Gray, aki hat hete foglalta el a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatói székét.
„Megértjük a kormány előtt álló kihívásokat, ám komoly nehézséget okoz a kereskedelemnek, hogy a válságadó bevezetését nem előzte meg konzultáció, és az is, hogy a naptári év végén, novemberben döntöttek arról, hogy az adó az egész évre visszamenőleg érvényes. Nyílt párbeszédet szeretnénk” – emelte ki a szakember, aki 2005–09 között a TESCO thaiföldi hálózatát irányította.
A 24 ezer fős Tesco-Global Áruházak Zrt. 666,5 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a február 28-án zárult üzleti évben, és a kereskedelmi vállalatok közül a legnagyobb öszszegű, 10,7 milliárdos válságadót fizette be a költségvetésnek. Az üzletlánc ez utóbbi teherrel együtt összesen 70,5 milliárd forint adót teljesített az egy évvel korábbi 61,9 milliárd után. Ezzel a cég – amely tavaly februárban 638,4 milliárdos bruttó árbevétellel zárta az üzleti évet – a 2009-es befizetéseket véve alapul az ötödik legnagyobb adóbefizető Magyarországon.
A Tesco az elmúlt 16 évben mindig visszaforgatta a nyereségét: tavaly közel 40 milliárd forintot fordított beruházásokra, és 29 üzlet nyitása révén összesen 53 ezer négyzetméterrel növelte az eladóterét. Több mint kétszáz magyarországi egysége van a cégnek, amely mintegy 720 új munkahelyet teremtett, közülük számosat olyan térségben, ahol a foglalkoztatási mutatók rendkívül kedvezőtlenek. Hogy az idén mi lesz, arra csak azt a választ kaptuk, hogy a cég folytatja mind a hipermarketek, mind a kisebb alapterületű boltok számának a növelését, és egyebek között nálunk is bemutatja a három éve létrehozott F&F ruházati kollekcióját. VG
2011.05.24 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Nem bővíti idén a Tesco hazai üzlethálózatát | Országossá szélesíti beszállítói programját a Tesco | Tesco: szigorú takarékosság marad Magyarországon | Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Tesco és az Élelmiszerbank | Hamarosan valamennyi multinál lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni | Itt a Tesco nagy bejelentése: a fél ország erre várt | a Tescóban is elfogadják az Erzsébetet áprilistól | A Tesco az idén is csatlakozik a Föld Órájához | A Tesco élelmiszerbiztonsági gyakorlata megfelel az előírásoknak | Tesco-Global Áruházak Zrt. állásfoglalása | 20 000 dolgozót venne fel a Tesco | Márciustól indul a Tesco mobilszolgáltatása | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Egyes élelmiszerek 10-15 százalékkal lesznek drágábbak | Kiábrándító számokat közölt a Tesco - Zuhan az árfolyam | Milliókat gyűjtött össze a Tesco | Tesco, Auchan, SPAR: hatalmas akciók, leértékelések | Tesco: nálunk is jön az internetes vásárlás | Megkapják pénzüket a Tesco pénztárosai | A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak | Újabb online árverést tart a Tesco | Több mint két millió csokimikulás várja a Tesco vásárlóit | Megnyitotta kapuit Magyarország harmadik Tesco Extra áruháza | Regionális Beszállítói Fórumot tartott a Tesco Szegeden | Helyi vállalkozásokkal tárgyalt a Tesco Szegeden | Felelős lesz a Tesco a gazdaságos tejért | Pontgyűjtésben élen a Tesco | A Tesco megfékezi az árakat | Újabb 59 magyar termékkel bővült a Tesco áruházak kínálata | Piros pontok gyűjtésére buzdít a Tesco | Megszólalt a Tesco: kit vittek el a rendőrök a központból? | Szlovákiában erősít a Tesco | A Lipóti Pékséget a 10 legjobb európai cég közé választották | Fenntarthatósági jelentést készített a Tesco | Itt a Tesco új alkalmazása okostelefonokra | Csak a cigarettás dobozon volt ár - 4 milliós bírság a Tescónak | Klímabarát a Tesco energiagazdálkodása
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







