www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Teljes kiőrlésű gabonából készült kekszet reggelire

Napjainkban az élet felgyorsulása miatt egyre kevesebb lehetőség van a közös családi étkezésekre és ezzel együtt a gyerekek táplálkozási szokásának formálására. Sokan, többnyire idő hiányában nem reggeliznek. A szülő a kérdéskört többnyire azzal zárja, hogy az iskolában van tízórai.

Több felmérés is bizonyítja, hogy a gyerekek többsége nem reggelizik otthon, csak igen kis hányaduk kap tápláló reggelit a szüleitől. Pedig ez az egyik legfontosabb étkezés a nap folyamán, hiszen ilyenkor töltődik fel szervezetünk annyi energiával, ami a nap végéig is kitart bennünk.„Szerencsére az utóbbi időben egyre több olyan kisgyerek is van, aki a vajas kenyér, sajtos sonkás szendvics mellett gabonapehellyel, müzliszelettel, esetleg különféle rostokban gazdag keksszel indítja a napot.” – mondta el Henter Izabella dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagja, majd hozzátette: „Ha teljes kiőrlésű gabonából készült keksszel indul a nap, akkor a gyerekek nem korgó gyomorral ülnek be az iskolapadba; így tudnak koncentrálni és jobban el tudják sajátítani a tananyagot is.”

A kekszek kiválasztásnál különösen oda kell figyelni, hogy az összetételnél az első helyen a zab, a búza, a rozs, illetve a korpa legyen, hiszen a felsorolás sorrendje jelenti azt, hogy az adott termékben az adott hozzávalóból van a legtöbb. „Kevesen tudják, hogy a teljes kiőrlésű gabona valójában azt jelenti, hogy a liszt, amiből a termék készül, a korpától a csíráig a gabonaszem összes alkotórészét tartalmazza, aminek köszönhetően négyszer annyi rost, kétszer annyi kálcium, hatszor annyi magnézium és háromszor annyi kálium van benne, mint a hagyományos lisztben.” – mondta el Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke a kekszek összetételével kapcsolatban.

Két jó tanács: Keressük a megbízható márkákat, hiszen ez a garancia arra is, hogy a termék minőségi alapanyagokból készül, illetve mozogjunk naponta 10 percet, hiszen a mozgás is nagyban hozzájárul az egészséges életmódhoz.

Kapcsolódó cikkeink

Tovább növeli a biogáztermelést kaposvári gyárában a Magyar Cukor Zrt. | Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: Lezárult a „Tervezz SPAR tejes dobozt” online verseny | Pénzvisszafizetési garanciával és rövid sorban állással kampányolt az ALDI | Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!