Ellátási lánc
Tipográfia

Az Európai Unió a világ legnagyobb gépjármű-exportőre, az Egyesült Államok pedig a világ első számú gépjármű-importőre - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt, 2016-ra vonatkozó adataiból.

    A gépjárműipar (személyautók, teherautók, traktorok, motorkerékpárok, gépjármű-alkatrészek gyártása) fontos része az Európai Unió gazdaságának és a globális kereskedelemnek is.
    2016-ban az Európai Unió volt a világ legnagyobb gépjármű-exportőre, az EU unión kívüli gépjármű-kivitele 192 milliárd eurót ért el tavaly. Ugyanakkor az EU összesen 77 milliárd euró értékben importált gépjárműveket.
    A világelső gépjármű-importőr Egyesült Államok tavaly több mint 250 milliárd euró értékben vásárolt külföldi gépjárműveket tavaly.
    2016-ban a világ második legnagyobb gépjármű-exportőre Japán volt, 127 milliárd euróval, harmadik pedig az Egyesült Államok összesen 109 millió euró tavalyi exportértékkel.
    Az Európai Unióból exportált gépjárművek legnagyobb felvevőpiaca az Egyesült Államok volt, ahova az uniós összexport 25 százaléka érkezett. Ezt követte Kína (16 százalék), Törökország (7 százalék), majd pedig Svájc és Japán, egyaránt 5 százalék részaránnyal.
    Az EU gépjármű-kivitelének legnagyobb hányadát, 53 százalékát Németország értékesítette, utána az Egyesült Királyság következett, 13 százalékkal. Olaszország 6 százalékkal, Spanyolország 5 százalékkal, Franciaország pedig 4 százalékos arányban járult hozzá tavaly az EU gépjármű-kiviteléhez. Magyarország felelt az EU gépjármű-kivitelének 1 százalékáért 2016-ban. 
    Az EU-ban 83 milliárd euróval Németország zárta a legnagyobb kereskedelmi többlettel a gépjármű-kereskedelmet. 
    Az unión kívülről származó gépjármű-import értékének legnagyobb hányada, 20 százaléka Törökországból került behozatalra, míg Japánból 19 százaléka, az Egyesült Államokból 14 százaléka, Dél-Koreából 10 százaléka, Kínából pedig 8 százaléka származott tavaly.
    Az uniós tagállamok közül 2016-ban legnagyobb értékben Németország importált gépjárműveket, az EU-import 25 százalékát. Belgium az EU behozatalának 14 százalékáért,az Egyesült Királyság 12 százalékáért, Olaszország 10 százalékáért, Franciaország 8 százalékáért, míg Spanyolország 7 százalékáért felelt tavaly. Magyarország az EU gépjármű-behozatalának összesen 1 százalékát importálta 2016-ban.
    Az Eurostat közleménye megjegyzi, hogy az export és import számításánál a gyártás helyét, nem a gyártó vállalat országát vették figyelembe.

 

mti

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok