E-kereskedelem
Tipográfia

A kommunikációs csatornák ugrásszerű növekedése és az új technológiák elterjedése miatt korábban soha nem látott mértékben képesek befolyásolni vásárlóikat a cégek. Az agresszív marketing tevékenység azonban könnyen vezethet a fogyasztók bizalmának elvesztéséhez.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új stratégiájával egyszerre segítheti a vállalatokat és a felhasználókat – hangzott el az EY versenyjogi konferenciáján.

A magyarok 92 százaléka jobban bízik a felhasználók által generált tartalmakban (például blogok, influencerek) mint a hagyományos reklámokban. Az interneten történő tájékozódásnak köszönhetően a vásárlás folyamata jelentősen lerövidült. A fogyasztók akár 5-10 évre szóló döntéseket is órákon belül szeretnének meghozni, mint egy telekommunikációs vagy pénzügyi szolgáltató kiválasztása - emelték ki a GVH és az EY szakmai rendezvényén.

Ennek köszönhetően a vásárlók figyelméért indított harc is egyre kiélezettebb lett.

„A mesterséges intelligencia megjelenése forradalmi változást hozott a kereskedelmi gyakorlatokban. A technológia lehetőséget teremt a személyre szabott és egyedi vásárlási élmény kialakítására. A vállalatok egyre könnyebben tudják irányítani, milyen termékeket és árakat ajánlanak a fogyasztóknak, ami könnyen agresszív marketing tevékenységhez vezethet. Ez a gyakorlat pedig az emberek bizalmának elvesztését és súlyos versenyfelügyeleti bírságokat vonhat maga után” – hangsúlyozta Sefer Iván, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda irodavezető partnere.

A cégeknek nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a vásárlók hiteles, érthető és egyértelmű tájékoztatására. Ebben segítségükre lehet, ha külső szakértő segítségével felülvizsgálják compliance tevékenységüket.

Az elmúlt években a GVH figyelme is a digitális és adatalapú gazdasághoz köthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok irányába fordult. A netes vásárlások alatt kialakuló fogyasztói sérelmek minél hatékonyabb kezelésének érdekében a szervezet digitális fogyasztóvédelmi stratégiát tett közzé. Az online kereskedelem speciális jellemzői, de különösen a vásárlók döntési sajátosságai ugyanis új versenyfelügyeleti eljárások alkalmazását igénylik.

hírlevél feliratkozás

newsletter

WorldFood Poland

wfp2019

Hipermarketek