Támogatást ajánl Debrecen a Pentának a húsüzem működtetéséért
Debrecen számára elfogadhatatlan a csaknem 400 dolgozót foglalkoztató húsüzem bezárása, mint ahogy az is, hogy erről előzetesen nem egyeztettek az önkormányzattal – mondta el a fideszes Papp László, stratégiai alpolgármester, miután a szinté fideszes Pajna Zoltán gazdasági alpolgármesterrel Szolnokon egyeztettek a Debreceni Csoport Húsipari Kft. cégvezetőjével.A debreceni önkormányzat szeretné megmenteni a helyi húsipart, s elkerülni, de legalábbis elodázni a húsüzem bezárását – mondta Papp László. A húsipar céget képviselő Szűcs Viktor arról tájékoztatta a városvezetőket, hogy a szlovák tulajdonos döntése alapján a céget jelentősen átszervezik, az állatok vágása külföldre, Losoncra kerül, ezért a mosonmagyaróvári és a debreceni húsüzemet is bezárják.
A debreceni városvezetők ezért a munkaügyi központtal is egyezetett támogatási ajánlatot tettek a cégnek annak érdekében, hogy álljon el az üzem bezárásától, de ha mégsem, akkor halassza el az év végéig. Ennyi idő elegendő lenne, hogy új szakmai befektetőt keressünk a húsüzem működtetésére – állítja Papp László. Ajánlatuk szerint, ha a tervezett június 30-ai bezárás helyett a tulajdonosok 6 hónapig tovább működtetnék az üzemet, a térségi munkaügyi központ forrásaiból a bérköltséghez jelentős mértékű vissza nem térítendő támogatást kapnának.
Miután a cégvezetőnek a tulajdonosoktól nem volt felhatalmazása a kérdésben dönteni, április 21-én folytatják az egyeztetést, amelyen már részt vesz a cégcsoport spanyol vezérigazgatója is – írja az MTI.
2011.04.14 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Bezárja a tulajdonos az abdai húsüzemet | Állami kézbe kerülhet a Penta bezárt debreceni húsüzeme | Megmentik a debreceni húsüzemet | Nem enged a szlovák tulajdonos: bezárják a debreceni húsgyárat! | Megmentenék a debreceni húsipart | Nem versenyképes a magyar hússzakma - újabb gyár zár be | Újabb húsüzemet számolnak fel | Szlovák kézben a Kaiser Food |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







