SIÓBuli 30 magyarországi iskolában
A SIÓ-ECKES Kft. 2008 óta működtetett Köszönjük, SIÓ! Iskolatáska Proramja évről-évre több iskolához, gyermekhez és családhoz jut el. A cég célja, hogy javítsa az esélyegyenlőséget, és hozzájáruljon az egészséges élethez, valamint a felelős gondolkodás kialakításához.A Köszönjük, SIÓ! Iskolatáska Program nemcsak iskolatáskák adományozásáról szól. A pályázat a nem rászoruló gyermekeket kéri arra, hogy rajzaikkal támogassák társaikat.
A kiváló pedagógiai munkának és a gyerekek jó szándékának köszönhetően többezer színvonalas mű kerül fel a világhálóra, a Program honlapján található Galériába.
A rajzok külön versenyen vesznek részt, mellyel a gyerekek egyéni díjakat, a közösségek pedig SIÓBulit nyerhetnek. A 2010. őszi értékelés alapján idén tavasszal 30 magyar általános iskolában tarthatnak „Egészségnapot” vagy „Madarak és fák napját” vagy „Gyermeknapot” a SIÓ támogatásával. A SIÓBuli olyan, az egészséges gondolkodásra és táplálkozásra is nevelő, közösségformáló rendezvény lehet, ami az egyes nyertes iskolák éves programjában szerepel. Erre ad nemcsak szakmai támogatást a SIÓ immár harmadik éve.
„Bízunk abban, hogy ezzel a kezdeményezés is lehetőséget kínál arra, hogy gyermekeink többet, jobbat, egészségesebbet tanuljanak és tapasztaljanak a világból, mint azt nélkülünk tehetnék. A Köszönjük, SIÓ! egy több elemből álló, integrált program része, ami szándékaink szerint a gyermekek egészségesebb és élvezetesebb életéhez járul hozzá.” – fűzte hozzá a programot koordináló Nagy Györgyi, a SIÓ-ECKES Vállalati PR tanácsadója
2011.01.28 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Kassai Viktor a Gillette Fusion ProGlide magyar nagykövete | Mostantól gyümölcslevet is kapnak az iskolások | Növelte magyarországi forgalmát a DM | A kelet-magyarországi sörbarátok is adnak a minőségre | A Cluso nyert a Sió márka kreatív fejlesztési pályázatán | Kedvező előretekintés a SIÓ-ECKES-nél | Felfutást tervez az idén a Sió-Eckes Kft. | Nestle-Egészségnevelés az iskolában | Új magyar élelmiszerek a nyugat-magyarországi Tesco áruházakban | Henkel-Új bútorok az iskolában | Új marketingigazgató a Sió-Eckesnél | Tesco segítség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bajbajutottaknak | Közös cél a minőségi és egyedi szórakoztatás | Nem jár a Siónak a támogatás |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







