www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Pontgyűjtésben élen a Tesco

Igazi internetes mém lett a fekete Fila-táskákból, amelyek a Tesco nyári pontgyűjtő akciójának révén lepték el az országot.

A Tescónál nagyon ráéreztek a magyar átlagfogyasztó igényeire. „Ugyan az ilyen jellegű akcióknak is a vásárlói hűség növelése a célja, ám szigorúan véve a Fila-akciót nem tekinthetjük hűségprogramnak, ez inkább fogyasztói promóció” – mondja Hajnal Tamás, a Human Telex ügyvezetője. Klasszikus értelemben ugyanis a hűségprogramok egyik kritériuma az, hogy ne egy-két hónapig tartsanak, hanem hosszú távúak legyenek, tehát olyanok, mint a pontgyűjtő kártyák. „Mindenesetre a Tesco biztosan jól járt ezzel az akcióval, mert a Fila magas márkaimázsa javíthatta az áruházlánc megítélését” – teszi hozzá Hajnal Tamás, aki szerint az más kérdés, hogy mindez mennyire volt jó a Filának.

„A Fila-promóció keretében több mint egymillió táska kelt el kedvezményes áron” – erősíti meg Pálfalvi Márta, a Tesco vállalati kapcsolatok vezetője, hogy valóban sikeres akcióról volt szó. A dél-koreai Fila-központban is örülhettek, mert a 2000 forint körüli akciós ár ellenére valószínűleg jól kerestek az eladott táskákon. A Fila magyarországi forgalmazójánál, a Szinga Sport Kft.-nél viszont nem lehetnek felhőtlenül boldogok. A cégnél megkeresésünkre nem kívántak nyilatkozni, viszont korábban a Hvg.hu-nak elismerték, hogy a Tesco nem tőlük szerezte be az egymillió táskát.

Korábban egyébként mások is szerveztek hasonló akciókat, a Sparban például a Kappa-táskákat lehetett kedvezményesen vásárolni, két évvel ezelőtt pedig a Molnak volt egy szintén Fila-táskás akciója. A tescós akció abból a szempontból más, hogy szokatlanul magas számban értékesítették a terméket, és mivel a vásárlók használják is a táskákat, ezért az utcakép meghatározó elemeivé váltak a Fila-táskás emberek.

A klasszikus hűségprogramok közül jelenleg a SuperShop számít a legsikeresebbnek Magyarországon. „Több mint 2,2 millió kártya van forgalomban, és a kártyabirtokosok több mint 75 százaléka aktív használó” – büszkélkedik Hovanyecz Norbert, a SuperShop Kft. ügyvezető igazgatója. A SuperShop fő erőssége, hogy a többi hasonló kártyához képest szélesebb körben használható. A hűségprogramot működtető cég tulajdonosa a Spar és az OMV, de rajtuk kívül használható az OBI-nál, a Burger Kingnél, újabban pedig már egyes szállodákban is.

Az ilyen rendszereknek csak az egyik célja a lojalitás erősítése, a másik az, hogy elemezhetővé válnak a vásárlói szokások. Dömötör Péter, a Spar marketingvezetője egy szeptember végi konferencián arról mesélt, hogy a SuperShop-kártyahasználat révén egészen részletes adatokhoz jutnak: például a náluk krumplipürét vásárlók 47 százaléka felsőfokú végzettségű, egy 70 éves tatabányai Spar-vásárló pedig dobozszámra hordja haza az óvszereket.

„A piackutatók általában a piac egészét, vagy egy-egy szektort elemeznek, azon belül a saját helyzetét, lehetőségeit, az erősségeit nagyon jól láthatja minden partnerünk a SuperShop-adatbá­zisból” – teszi hozzá a Hovanyecz Norbert. A program 11 évvel ezelőtti indulása óta egyébként 12,5 milliárd pontot bocsátottak ki, ebből 11 milliárdot be is váltottak a kártyabirtokosok.

A Drogerie Markt (DM) 2009 tavaszán váltotta le a korábbi kis füzetbe matricákat ragasztgatós hűségprogramját a DM active beauty nevű törzsvásárlói rendszerre. Mint Kanyó Roland szortiment- és PR-menedzsertől megtudtuk, programjukat az osztrák anyacég példája nyomán vezették be, ahol 2007 óta működik hasonló pontgyűjtő rendszer. A magyar piaccal párhuzamosan Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban is elindították ezt a programot, és nálunk már több mint egymillióan váltották ki a DM active beauty kártyát.

Kapcsolódó cikkeink

Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Nem bővíti idén a Tesco hazai üzlethálózatát | Országossá szélesíti beszállítói programját a Tesco | Tesco: szigorú takarékosság marad Magyarországon | Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Tesco és az Élelmiszerbank | Hamarosan valamennyi multinál lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni | Itt a Tesco nagy bejelentése: a fél ország erre várt | a Tescóban is elfogadják az Erzsébetet áprilistól | A Tesco az idén is csatlakozik a Föld Órájához | Zöldszámon lehet bejelenteni az élelmiszerlánc-biztonsági szabálytalanságokat | A Tesco élelmiszerbiztonsági gyakorlata megfelel az előírásoknak | Tesco-Global Áruházak Zrt. állásfoglalása | 20 000 dolgozót venne fel a Tesco | Márciustól indul a Tesco mobilszolgáltatása | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Kiábrándító számokat közölt a Tesco - Zuhan az árfolyam | Milliókat gyűjtött össze a Tesco | Tesco, Auchan, SPAR: hatalmas akciók, leértékelések | Tesco: nálunk is jön az internetes vásárlás | Megkapják pénzüket a Tesco pénztárosai | A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak | Újabb online árverést tart a Tesco | Több mint két millió csokimikulás várja a Tesco vásárlóit | Megnyitotta kapuit Magyarország harmadik Tesco Extra áruháza | Regionális Beszállítói Fórumot tartott a Tesco Szegeden | Helyi vállalkozásokkal tárgyalt a Tesco Szegeden | Felelős lesz a Tesco a gazdaságos tejért | A Tesco megfékezi az árakat | Újabb 59 magyar termékkel bővült a Tesco áruházak kínálata | Piros pontok gyűjtésére buzdít a Tesco | Megszólalt a Tesco: kit vittek el a rendőrök a központból? | Szlovákiában erősít a Tesco | Fenntarthatósági jelentést készített a Tesco | Itt a Tesco új alkalmazása okostelefonokra | Csak a cigarettás dobozon volt ár - 4 milliós bírság a Tescónak | Klímabarát a Tesco energiagazdálkodása | A Tesco indítja az akciókat |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!