Osztozkodna a piacon a CBA és a Coop
Fontos feladatnak tartja kivonuló láncok megvásárlását Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, a csoport elnöke - derül ki a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúból. Baldauf megerősítette, hogy hamarosan zrt.-be próbálják egyesíteni a kilencszáz tagból álló, 3385 kereskedelmi egységet üzemeltető CBA-hálózatot.Baldauf László "titoktartási kötelezettségére hivatkozva" nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a CBA megveszi-e a Corát, a Profit és a Matchot. Annyit mondott csak, hogy már több éve tárgyalnak különböző élelmiszer-kereskedelmi láncokkal, amelyek "ki akarnak vonulni Magyarországról, sőt, egész Közép-Európából".
Azt is mondta, hogy ha sikerül bármilyen élelmiszerláncot megvásárolni, akkor azt minden bizonnyal a Cooppal elosztják, és "mindenki a saját üzleteit fogja üzemeltetni". A Cooppal már alakított a CBA egy közös befektetési céget, hogy készen álljon a vásárlásokra.
A válság hatásairól a CBA ügyvezetője azt mondta, három év alatt a csoport csaknem kétszáz franchise-tagja volt kénytelen bezárni, mert
nem bírta a versenyt. Kijelentette, meg kell alakítani a közös, egységes CBA Zrt.-t, a következő öt évben az összes CBA-s üzletet bevonva a központi irányítás alá.
2011.12.01 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Valóságos offenzívát indít a Ford | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom | Új online kampány - Tervezz SPAR tejesdobozt! | Valaki elhagyja a magyar piacot - a CBA lába már az ajtóban van | Az Auchan mindent megtesz a munkavállalók bérének szinten tartásáért | Gyengébb eredményről számolt be a magyar Auchan | Új City SPAR nyílik a belváros szívében | Éttermet nyit a Várban a CBA | Idén növeli a termelést a Chio Magyarország győri gyára. | Tízmilliárddal nőtt tavaly a CBA forgalma | Innovációkkal és az export növelésével számol erre az évre a Chio | Megújult az Auchan weboldala | Magyarország aláírja a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást | SPAR-Nem volt fertőzött az S-Budget ásványvíz | Uniós környezetvédelmi díj: a Mars Magyarország is pályázott | A Lidl szerint rendben voltak az ásványvizek | Szlovák roham a magyar élelmiszerboltokban a gyenge forint miatt | Vezetőváltás a Chio Magyarország Kft. élén. | Tömeges elbocsátás jöhet Magyarországon | a családi vállalkozásoké lenne a dohány-kiskereskedelem | Magyarországra is került a hamis bioélelmiszerekből | A jövőben csak ezekben a boltokban lehetne cigit kapni | Magyar zöldég és gyümölcs is kapható három romániai Auchan áruházban | Egy éve stagnál a kereslet | 4 ezer tonna szaloncukor fogy Magyarországon | Ez történhet, ha a CBA és a Coop közösen vásárol | A CBA megvenné a Match, Profi és Cora hálózatot is | Magyarországon legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index | 20 éves a BURGER KING Magyarországon | Magába olvasztja kereskedelmi kft-jét a Dreher | ALDI - Magyarországon indította első sajátmárkás termékpromócióját | Stagnált a kiskereskedelem | Növelte magyarországi forgalmát a DM | Versenyhivatali bírság a SPAR-nak | A kelet-magyarországi sörbarátok is adnak a minőségre | Milliárdos áfa-csalás - Átveszi a boltokat a CBA |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







