www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

OKSZ - Kártyadíj - sarc vagy marzs?

Az Országgyűlés előreláthatóan december 14-én dönt egyes pénzügyi tárgyú törvényjavaslatokról, melyek révén törvény szabhat majd határt az úgynevezett kibocsátói bankközi jutalék (interchange-díj) mértékének – áll az OKSZ sajtóközleményében.
A kereskedők megalapozottnak tartják az Országgyűlés döntését, a december 7-én elfogadott módosító indítványt. A döntés lényege, hogy a bankkártyát kibocsátó szolgáltató és a bankkártyát elfogadó pénzintézet közötti elszámolásban léphet be a képviselői módosító indítvány megszavazásával már elfogadott, százalékos mértékeket tartalmazó korlátozás.
Az Eurocommerce, az Európai Unió kereskedelmi szervezeteit, így az Országos Kereskedelmi Szövetséget is tömörítő, brüsszeli székhelyű szervezet állásfoglalása szerint a kereskedők, szolgáltatók számára nemzetközi szinten is magasak a kártyahasználati díjak.
A Magyar Országgyűlés döntése nem érinti a kereskedők, szolgáltatók, valamint a kártyaelfogadó pénzintézetek közötti elszámolás mértékét.
A kereskedők megítélése szerint a magas kártyahasználati díjak gátolják a bankkártya használat elterjedését a szolgáltatók körében, mivel sok kereskedelmi kisvállalkozás e költségtényezőt eleve nem tudja vállalni (a kártyás fizetés után a szolgáltató helyek, áruházak jutalékot fizetnek a pénzintézetnek). Ez is oka a magyar kártyahasználat nemzetközi viszonylatban alacsonyabb szintjének. A kártyás fizetést lehetővé tevő kereskedelmi vállalkozások a jelenlegi banki díjtételeket aránytalanul magasnak tartják. Az országgyűlési döntés nyomán belépő korlátozása arányosabb teherviselésre kényszeríti a piac szereplőket.
Az MNB adatai szerint mintegy 30 ezer kereskedelmi egységben lehet a döntő részt kitevő MasterCard és Visa kártyákkal fizetni, a kiskereskedelmi értékesítőhelyek száma 158 ezer, az összes szolgáltató hely szám meghaladja a 200 ezret (vendéglátás, fodrász, autószerelő, egyéb).

Kapcsolódó cikkeink

Tovább növeli a biogáztermelést kaposvári gyárában a Magyar Cukor Zrt. | Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: Lezárult a „Tervezz SPAR tejes dobozt” online verseny | Pénzvisszafizetési garanciával és rövid sorban állással kampányolt az ALDI | Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!