www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Nyolcvanmillióból újítják meg a Négercsókot

Felszámolta utolsó klasszikus termelőszövetkezeti ágazatát, a növénytermesztést az abonyi Újvilág Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szövetkezet. Az egészséges élelmiszerek iránti növekvő igényekre alapozva új termékek fejlesztésébe kezdtek – közölte Szebeni Zoltán, a szövetkezet igazgatóságának elnöke.

A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásaiból elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően százmillió forintot megközelítő fejlesztési projektet indítottak el már 2008-ban. Így jelenhettek meg a piacon az Abonett termékcsalád tartósítószer-mentes, teljes kiőrlésű gabonából készült új termékkel. A három évtizede Abonyban készülő Négercsók megújítása egy másik eredményes pályázatnak köszönhetően közel 80 millió forintból az idén júliusban kezdődött, és jelenleg is tart – mondta Szebeni.

Az 1949-ben még klasszikus termelőszövetkezetként életre hívott cég az idén január elsejével felszámolta a mezőgazdasághoz kötődő utolsó tevékenységét, a növénytermesztési ágazatát. A használaton kívüli eszközöket és ingatlanokat jelenleg is árulják. A döntés mindössze 5-6 ember leépítésével járt – tette hozzá az elnök. A többiek egy része nyugdíjba vonult, másokat pedig az összesen 35 dolgozónak munkát adó élelmiszeripari üzemekben foglalkoztatnak tovább. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program közel 7 milliós támogatásával, összesen 13,5 millió forintból hamarosan a szövetkezet új vállalatirányítási rendszere és webáruháza is megvalósul.

Az eddigi beruházásokat az gazdasági növekedés tette lehetővé, amelyet a válság ellenére 2007 óta a cég elért – mondta Szebeni. Tájékoztatása szerint a 2000-es évek elején tapasztalt stagnálás, illetve piaci pozícióvesztés után az elmúlt 3-4 évben az éves forgalmuk, illetve árbevételük egyaránt 20-25 százalékos növekedést mutat. Az utóbbi várhatóan 400 millió forint körül alakul 2010-ben. További százmilliós nagyságrendű fejlesztések előtt állnak. Két éven belül szeretnék ugyanis teljessé tenni a termékeikhez szükséges lisztalapanyag előállításának és tárolásának technológiáját. Majd újabb Abonett termékeket dobnának piacra, az ezek előállításához szükséges kapacitásbővítő és technológiai fejlesztések után

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!