Növelte nyereségét a Heineken
A holland Heineken szerdán közzétette első féléves eredményét, mely 42 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest.A beszámoló szerint a társaság adózott eredménye elérte a 695 millió eurót, mely 42 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában elért 489 millió euró. Jean-Francois van Bosmeer a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az eredmények azt tükrözik a társaság jó helyzetben, és stabil növekedési kilátásokkal rendelkezik.
A társaság soproni székhelyű Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., magyar leány vállalata 4-5 százalékos árbevétel növekedésre számít a közlemény szerint. A tavalyi első félévben a magyar leány 47 milliárd forint nettó bevételt ért el, forgalma pedig 6 százalékkal csökkent.
Erőteljes növekedést ért el a társaság Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában, míg Európában és Észak-Amerikában továbbra is nehéz a piaci helyzet.
2010.08.26 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Drágul a sör | Nem bővíti idén a Tesco hazai üzlethálózatát | Magyar tervező a Heineken jubileumi dizájnversenyének döntőjében | Szellem a palackban! - A Heineken és a WAMP közös tervezői pályázata | A Heineken® világméretű design versenye összehozza a tehetségeket | Közvetlen támogatás helyi kezdeményezéseknek a Heinekentől | A Heineken Hungária nyerte a CSR Hungary Díjat | Új üzenethez új reklámfilm a Heinekentől | Növelte eredményét a Coca-Cola | Jelentősen növelte exportját a Hell | Új globális kampányt indít a Heineken | Az Éfosz szerint tavaly a kereskedelem és az import növelte az élelmiszerárakat | Heineken Hungária- idén is folytatódik a jótékonysági kezdeményezés | Heineken: kisebb európai piac | A Johnson & Johnson növelte nyereségét | Kisebb árbevételt vár a Heineken | Megáromszorozta nyereségét a Tchibo | Heineken: több eladott sör, növekvő profit | Jelentősen növelte nyereségét a sörpiacon a dán Carlsberg | Heineken-A felelősségteljes alkoholfogyasztásra hívják fel a fiatalok figyelmét | Növelte eredményeit az Oracle | Heineken Hungária.: 4-5 százalék plusz árbevétel idén | Növelte részesedését a Szentkirályi | Heineken Hungária : Integrált kommunikációs együttműködés a Heineken és a TV2 között | A hazai kkv-k 74 százaléka nyereséget vár idén | Megszünteti egyik gyárát a Heineken Románia | Mexikói sörgyártót vesz a Heineken |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







