www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Nem a kereskedők pörgetik majd a munkaerőpiacot

Nem a kereskedelmi szektorban jön létre a tervezett egymillió új munkahely – derül ki a BDO Magyarország több mint 200 kereskedelmi céget érintő felméréséből. A Munkaügyi helyzetkép a kereskedelemben 2011. elnevezésű kutatás adatai szerint új üzlet nyitását a következő években a cégek kevesebb, mint egy hatoda tervezi, a szektor gazdasági és HR vezetői pedig igen megosztottak a vasárnapi nyitva tartás kérdésében.

„A következő években a kereskedelemmel foglalkozó cégek túlnyomó többsége nem lát lehetőséget tevékenységének bővítésére: új üzlet nyitását mindössze 15 százalékuk tervezi, miközben hat százalék egyenesen üzletbezárásban gondolkodik – vázol nem túl bíztató képet Máriás Attila, a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója. – A válság által leginkább érintett ágazatban, a gépjármű-kereskedelemben minden hatodik cég további leépítésekben gondolkodik.”

A várakozásokkal ellentétben a munkáltatók nem állítják egységesen, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló jogszabályi változások egyértelműen csökkentenék a szektorban foglalkoztatottak számát. Pontosan ugyanannyian vannak azok is, akik szerint érdemben nem lenne hatással a szektorban alkalmazottak létszámára a tanulmány lezárásakor még meg nem tárgyalt törvény.

A foglalkoztatás módját illető kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy a cégek többsége immár alkalmazza munkavállalói körében a költségcsökkentést és emellett rugalmas foglalkoztatást is lehetővé tévő munkakeretet.

A munkaidőkeretes foglalkoztatással élők mintegy 8 százaléka heti vagy kétheti munkaidőkeretet alkalmaz, mely biztosan nem optimális munkaidőkeret-konstrukció a rugalmas foglalkoztatásra. A heti munkaidőkeretben történő foglalkoztatás esetén számos olyan, a munkáltató számára rugalmas munkaidő beosztást lehetővé tevő intézkedést zár ki, mint amilyen például a pihenőnapok összevont kiadása, a heti munkaidőre vonatkozó szabályok keret átlagában történő érvényesítése, vagy a heti pihenőidőre vonatkozó szabályok keret átlagában való érvényesítése. A kereskedelmi szektorra is olykor jellemző szezonalitás sokszor akár két, három vagy akár négyhavi munkaidőkeret alkalmazását teszi optimálissá.

Az atipikus foglalkoztatási formák közül a részmunkaidős mellett a határozott idejű munkaszerződések kötése a legelterjedtebb a szektorban, de jellemző az iskolaszövetkezeteken vagy munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül történő foglalkoztatás is.

„A kereskedelmi szektor volt az egyik fő haszonélvezője annak a törvénymódosításnak, amely augusztus elsejétől rendezte az iskolaszövetkezeteken keresztül folytatott foglalkoztatás problémáit – világít rá Máriás Attila, a BDO munkaügyi szakértője. – A válaszok alapján ugyanis egyértelmű, hogy ezt megelőzően sok cég számíthatott munkaügyi bírságra amiatt, mert ez a foglalkoztatási formát a munkaügyi ellenőrök színlelt szerződéssel zajló munkaerő-kölcsönzésnek minősítették.”

A munkaügyi szabályozás elfogadott és tervezett változtatásai kapcsán a válaszadók 78 százaléka tartja jónak az irányt. Minden harmadik megkérdezett egyszerűsítené a jelenlegi pótlékolási rendszert és a pihenőidő szabályozását, tízből egy cég képviselője eltörölné a garantált bérminimum intézményét is. A szabadság pénzbeni megváltását 60 százalékuk szeretné lehetővé tenni.

Jelenleg a szabadságot megváltani csak a munkaviszony megszűnésekor lehet, a felhalmozódott szabadságokkal a foglalkoztatók legjobb szándékuk ellenére sem mindig tudnak mit kezdeni.

Kapcsolódó cikkeink

Új magyar élelmiszerháború | Bezöldül a „Milka-lila” | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Folytatja fejlesztéseit a Coop | Új adót vetettek ki az élelmiszerekre | Tízmilliárd forint munkahelyekre | Új termékekkel gazdagodott a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes választék | Ajtót nyitott a postának a mobilszektor | SPAR szórólapok a környezettudatosság jegyében | A bor a sztár - Mit találhattunk az akciós hirdetési újságokban? | Az új álláshelyek 85 százalékát kkv-k teremtik az unióban | A dm segít odafigyelni a részletekre | Agrár- és élelmiszeripari üzletfejlesztési főosztály a K&H Banknál | Ez az év is jól kezdődik, jönnek az új árak és árcímkék | Növelte munkahelyei számát a Nestlé | Pályázat az újrahasznosítható csomagolópapírokért | Új uniós rendelet szabályozza az élelmiszerek jelölését | Új típusú kkv-hitelezés | Újabb boltokat nyit a diszkontlánc | Jön az új magyar üzletlánc első boltja | Cafeteria 2012 - itt vannak az új összeghatárok és szabályok | Unilever-40. játszóterét adta át Berettyóújfalun | Új pályázat a felszámolás alatt levő Cerbona Zrt. vagyonelemeire | Wet Wipe Kft.-új gyártóüzemének átadás | A diszkontoknak nincs megállás: új boltokat nyitnak Magyarországon | Kereskedelmi láncokra specializálódik az új kereskedőház | Forradalmian új energiaitalt fejlesztett a Hell Energy | Új partnerei vannak a Pick Szállítási Kft.-nek | Új sütőüzemet épít a magyar pékóriás | Új márka a Tescóban | Új marketingigazgató a Tchibo-nál | Nem riasztja a vásárlókat a chipsadó | Új termékcsaládot fejleszt a Samsonite | Új EU élelmiszercímkék | Új gyártósor a Henkel körösladányi üzemében | Újdonságok a Field marketing területén | A fogyasztóvédelem megújítása a cél | Uniós támogatással több mint 300 munkahelyet őrzött meg a Bonbonetti Csoport | Tesco: világújdonság a magyar boltokban |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!