Nagyarányú drágulás az égett szeszek piacán
Több mint 1000 forintos drágulást is hozhat egyes nagyobb kiszerelésű aromásított égetett szeszeknél a jövedéki adóemelés - írja a Népszabadság.A törvényhez nincs még végrehajtási rendelet, így a Magyar Szeszipari Szövetség, illetve a gyártók túlnyomó része nem akart nyilatkozni arról, pontosan mi lesz a törvénymódosítás várható piaci hatása. Az biztos, hogy a színfalak mögött az utolsó pillanatig lázas lobbizás folyt. Erről tanúskodik, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványában a fideszes Rogán Antal előbb kihúzta volna a törvényből a kommerszekre kivetett büntetőadót, azaz az érintett szeszek adója a pálinkákhoz hasonló, öt százalék körül nőtt volna.
Rogán ezt azzal indokolta, hogy a kétféle alkoholtermék élettani hatása között nincs különbség, azonban később valami közbejöhetett, mivel a gazdasági bizottság elnöke a zárószavazás előtt visszavonta a javaslatát.
Piaci vélekedések szerint biztosra vehető, hogy az adóemelés tovább erősíti a hazai feketepiacot, ami közkeletű szakmai vélekedés szerint a teljes hazai szeszforgalom 30-40 százalékát teheti ki.
- A feketekereskedelem fő csatornái jellemzően a kisebb vendéglátóegységek - mondta el Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője. A pénzügyőrök a tavaszi ellenőrzések nyomán 3700 liternyi házilag előállított és törvényellenesen forgalomba hozott terméket foglaltak le. Mivel az adótétel - így a fogyasztói ár növekedése - várhatólag a feketekereskedelemre is hatással lesz.
A NAV október elsejétől újabb széles körű vizsgálatot indított, melynek során a kiszálló ellenőrök mobil laboratóriumaikkal a helyszínen meg tudják állapítani, hogy a kimért alkohol milyen eredetű, sőt többnyire az is beazonosítható, hogy a párlat melyik tájegységben készült. A házilag készített párlatot forgalomba hozó vállalkozó legalább 150 ezer forintos büntetésre számíthat.
2011.10.10 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Húsvét 2012 – a tojáshéjnál azért vastagabbak lesznek a pénztárcák | Drágulás: 50 forint is lehet egy darab tojás | További cukor-áremelkedés várható az idén: 10-15 százalékos drágulás jöhet | Jót tett a búza drágulása a malomipari piacvezető PannonMillnek | Élelmiszer-drágulásban élen járunk Európában | Brutális drágulás jöhet ősztől | Elemzők szerint 2013-ig tart az élelmiszerdrágulás | A főzőolaj is drágulhat | Mától újabb 10 százalékos kenyérdrágulás kezdődik | A tavaszi élelmiszerdrágulás 5-15 százalékos lehet | Karácsonyra még nem lesz drágább a hús | Egyre kevesebb üdítő fogy Magyarországon | E héttől megkezdődik a csirkedrágulás a boltokban | Növekvő a verseny a kkv-k energiapiacán | Aldi, Penny, Spar: nagymértékű drágulás egy hét alatt! | Csokoládépiac: "lenyelik" a gyártók a drasztikus kakaódrágulást | Árrobbanás előtt a hazai földpiac | Mekkora lesz idén a drágulás a boltokban? |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







