Megugrottak az élelmiszerárak, magasabb lett a vártnál az infláció
A várt 4 százalék alatti ütem helyett 4,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben.A fogyasztói árak októberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A londoni elemzők 3,99 százalékos, Budapesten 3,9 éves inflációt vártak októberre. Az élelmiszerárak egy hónap alatti 1,5 százalékos növekedése dobta meg az inflációt, akárcsak 2007-ben, amikor az élelmiszerek egy hónap alatt 2,0 százalékkal drágultak - mondta Mináry Borbála, a KSH munkatársa. Az idén az első tíz hónapban átlagosan 5,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A maginfláció októberben 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,8 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,4 százalék, az egyhavi 0,6 százalék volt. A fogyasztói árak szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Tavaly októberben a havi infláció változatlan maradt, a 12 havi 4,0 százalék volt.
2010.11.11 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Nielsen: Magyarországon az EU-átlagnál jobban nőttek az élelmiszerárak | Életjeleket mutat végre a magyarországi kiskereskedelem | Jelentősen drágult sertés- és a marhahús novemberben | Ismét felpörgött a magyar ipar | Egyre lassabb az ipari termelés bővülése | Az orosz búza sem csökkenti az élelmiszerárakat | KSH: Fogyasztói árak, 2011. április | Élelmiszerárak - egy lépcsős áfacsökkentést! | KSH-Márciusban ismét emelkedtek az élelmiszerárak | Kegyetlenül drágulhatnak az élelmiszerek | Végre csökkentek az élelmiszerárak, de korai az öröm | Szakmai workshop a Magyar Marketing Szövetség szervezésében | KSH: Fogyasztói árak | Az informatikai fejlesztések terén várható kisebb élénkülés a kkv szektorban | Az élelmiszeren már nem nagyon tudunk takarékoskodni | Élelmiszerárak - Hátra van még a feketeleves | KSH: Külkereskedelmi termékforgalom | Egekben az élelmiszerárak a két "óriás" miatt | Ismét rekordot döntöttek az élelmiszerárak | Lassabban csökken a kiskereskedelem forgalma | KSH: Külkereskedelmi termékforgalom | Az Éfosz szerint tavaly a kereskedelem és az import növelte az élelmiszerárakat | Csúcson az élelmiszerárak | Rekord magasságban az élelmiszerárak | Infláció: beigazolódott, amit mindenki várt | Beindultak az élelmiszerárak | Szeptemberben csökkentek az árak | Valami megmozdult a kiskereskedelemben | Robbanás előtt az élelmiszerárak | A hús olcsóbb, a köret drágább, mint tavaly | Két éve nem látott magasságban az élelmiszerárak | Nem csak a magyarok esznek kevesebbet | Az élelmiszerárak még meglepetést okozhatnak | KSH-visszaesés az energiafogyasztásban | KSH: Szállítási teljesítmények, 2010. I. negyedév | KSH: Fogyasztói árak, 2010. április | Nagy meglepetést okozott a magyar gazdaság | Januárjában kisebb volt a kereskedelem értékesítése, mint egy évvel korábban |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







