Noha a magyar fogyasztók hagyományosan a gyümölcs ízű teákat kedvelik, egyre több fogyasztó választja a természetes összetevőkön alapuló herba- és funkcionális teákat.

Nem csökken a teakedvelők száma

A teatermelés, -fogyasztás és -kereskedelem több ezer éves történetének számos pontja az emberiség egyes sorsfordulójához kötődik. A teázás maga, mint szertartás a XVIII. századra nyúlik vissza, a rituálé a társadalmi fejlődés és felemelkedés egyik fémjele volt. A tea világszerte az egyik legkedveltebb ital. A globális teapiac közel 50 milliárd dollárt ért el 2017-ben, és folyamatosan növekszik, 2024-re elérheti a 73 milliárd dollárt. Az Economist gazdasági szaklap közlése szerint miközben alig néhány grammra van szükség egy adag tea főzéséhez, évente 3 millió tonna teát fogyasztanak el az emberek.

A tea egyfajta cserje, amelyet széles körben termesztenek Indiában, Kínában, Srí Lankában és Kenyában.
Az aromás italokat úgy készítik el, hogy a tealeveleket vízben áztatják. A teafajták levélszárait és internódium részét szintén felhasználják a teaital készítéséhez.
A tea növény két fő típusa nagyon népszerű, mint például az indiai nagylevelű Asszam és a kistermetű kínai növény.
A tea egyik fő összetevője a koffein, de a teában más fontos vegyi anyag is megtalálható; a polifenol hatására vöröses színt ad, és ízesítő vegyületeket generál az italban. A tealevélben lévő illóolajok aromát adnak az italnak.

 

Tea koffeinnel és koffein nélkül

A tea több, mint egy alkoholmentes üdítő, hiszen olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek többek között segítik a koleszterinszint és a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentését, de a teázás, különösen a zöld tea gyakori fogyasztása csökkenti a rákos folyamatok kockázatát is. Azonban van egy hátránya. A tea, bár nagy változatosságot mutat teafajtánkét, koffeint tartalmaz, amely, noha javítja a mentális éberséget, szorongást, álmatlanságot és egyéb problémákat okozhat. A Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy új felfedezés, a koffeinmentes tea egyedi gyógyszerkészítményként segíthet az egészségügyi mellékhatások elkerülésében, azonban hátrányai is vannak. A koffein kivonásának eljárása kárt okozhat azokban a törékeny vegyületekben, amelyek a tea előnyös tulajdonságait hozzák elő, és a koffeinmentes kávéhoz hasonlóan, az íze is gyengébb, a hűséges teafogyasztók számára riasztóbb lesz.

Nem csak üdítőként fogyasztjuk a teákat

„A magyar teapiac csökkenő tendenciát mutat, de tudnunk kell, hogy a teafogyasztás erősen szezonális, ezért az időjárás nagymértékben befolyásolja a teaforgalmat. Ettől függetlenül a szegmensek közötti arány szezononként nem nagyon változik: a legnagyobb mennyiségi arányt a gyümölcsteák teszik ki, amiket a herba- és a klasszikus fekete teák követnek” – ismertette a Jacobs Douwe Egberts junior márka­menedzsere. Papi Orsolya hozzátette, hogy a herbatea szegmens a csökkenő piac ellenére nőni tudott, ennek több oka is lehet, többek között a természetes gyógymódok iránti nagyobb érdeklődés, az egészséges életmódot követők számának növekedése, vagy akár az egyre változatosabb ízek megjelenése. Papi Orsolya szerint egyértelműen kimondható, hogy annak ellenére, hogy a jegesteák is egyre nagyobb tért hódítanak, a tea a hidegebb hónapok itala. „Úgy látjuk, hogy az ízpreferenciák nem változnak a nyári és téli hónapokban, csak hol kevesebbet, hol többet teázunk az adott kedvencünkből” – fűzte hozzá a junior márkamenedzser. A kínálat olyan széleskörű, hogy mindenki talál ízlésének megfelelő terméket, rendszerint többféle szegmensből válogatva. Természetesen az időszakosan bevezetett ízek, például a karácsonyi szezonban kínált fűszeresebb teák, vagy a különböző életmód teák, melyek pozitív hatással lehetnek a szervezetre, mind lelki, mind fizikai értelemben, ezért ezek a termékek a hűvösebb időben mindig kelendőek.

„A Pickwick márka évek óta jelen van a piacon az összes szegmensben, legyen az gyümölcs-, zöld vagy herbatea, éppen ezért nehéz egy-egy sikeres változatot kiválasztani. A tapasztalat azt mutatja, hogy a Pickwick márkáról az intenzív gyümölcsös ízek jutnak a fogyasztók eszébe, ezért a gyümölcsteáink és a gyümölccsel ízesített zöld és fekete teáink igen sikeresek a csipkebogyó alapú variánsaink mellett, amelyeket hibiszkusszal és eper ízzel teszünk ­különlegessé” – említette Papi Orsolya, kiegészítve azzal, hogy a cég portfólióját mindig a fogyasztói igényekhez igazítják. A magyar fogyasztók kedvelik a gyümölcsös ízeket, melyek egy gyógynövény alapú teát is kellemes ízűvé varázsolnak akár cukor és citrom hozzáadása nélkül is. Ezeket a teákat ízviláguk mellett a pozitív élettani hatásuk miatt is fogyaszthatjuk, amikor az ízpreferencia kissé héttérbe szorul. Úgy látjuk, a fogyasztók a gyógy- és herbateák esetében sokszor választják az ízesítés nélküli variációkat (ez alól a csipkebogyó-hibiszkusz-eper teánk a kivétel, ami mindig előkelő helyet foglal el a herba piacon), de a zöld teák kelendőek ízesített változatban is. A saját márkás termékek aránya évről-évre nő, ami azt mutatja, hogy van kereslet az olcsóbb árú termékekre, azonban ezek mellett egyre több prémiumkategóriás tea kerül a polcokra.

„Ahogy említettem már, egy háztartásban többféle márka fordul elő, többféle árkategóriából, aminek az is lehet az oka, hogy a tea nem számít „nagy beruházásnak”, azaz egy vásárló különböző árszegmensekből is válogat” – ismertette Papi Orsolya. A legtöbb gyártó 20 db teafilter/doboz kiszereléssel van jelen nemcsak a magyar, de az európai piacokon is. Ez a legelterjedtebb formátum. Papi Orsolya elárulta, hogy csak az elmúlt 5-10 évben jelentek meg a kisebb (10-15 db teafilter/doboz), illetve a nagyobb (20 db + teafilter/doboz) kiszerelések. Mivel egy háztartásban általában többféle íz található meg, a 20 db filteres nagyság érthető is, hiszen ez se nem kevés, se nem sok. „Kétségkívül a karácsonyi időszakban vásároljuk a legtöbb ajándékot, ezért minden évben többféle Pickwick ajándékcsomaggal kedveskedünk a teafogyasztóknak” – hangsúlyozta a junior márkamenedzser. Mint megtudtuk, mind az ajándékok, mind a csomagokba kerülő Pickwick termékek alapos elemzés után kerülnek a vásárlók elé. Egy-egy csomagba többféle teaszegmensből válogatják össze azokat az ízkombinációkat, amelyek a legjobban lefedik a vásárlói preferenciákat. Ezenkívül a Jacobs Douwe Egberts különböző árkategóriákkal biztosítja, hogy mindenki megtalálja, amit szeretne.

tea1

Elérhető minőség

„A fogyasztás a vásárlóerő növekedésével párhuzamosan tovább mozdul a minőség irányába, mely a cégünk által forgalmazott Dilmah teák forgalmára különösen pozitív hatással van. Mind a hagyományosan népszerű zöld teáink, mind pedig 100% Ceylon fekete teáink forgalma évről évre növekszik a kiskereskedelemben” – foglalta össze Mihályi Zoltán, a G.I.F.T. Kft. ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a hazai piacon domináns gyümölcs- és herbateák terén a Dilmah márka mindeddig nem volt jelen, azonban az idei szezonban bevezették a Dilmah új gyümölcs és herba Infusion teáit, amelyek valódi innovációt hoznak a teapiac ezen szegmeseibe is. Mint megtudtuk, a Dilmah valódi gyümölcs- és herbateák nem tartalmaznak tealevelet, csakis a ceyloni ültetvények virágainak, gyógynövényeinek és fűszereinek ötvözetéből készülnek, koffeinmentesek, aromákban gazdagok, különleges és egészséges ízbombák a téli szezonra. A helyi ayurvédikus hagyományokat követve készültek a megszokott Dilmah-minőségben, az ügyvezető szerint ezért mind élvezeti értékben, mind élettani hatásban egyedülállóak. Mihályi Zoltán szerint mivel a Dilmah tea Sri Lankáról érkezik, ahol a világ legjobb minőségű fekete teáit termelik, a vásárlók értékelik a minőséget, és miközben azt látjuk, hogy a piacon összességében csökken az ízesített fekete teák forgalma, addig ez a Dilmah forgalmán nem jelentkezik, hanem folyamatosan növekedik az eladások száma ebben a kategóriában is.

„Azt tapasztaljuk, hogy a téli szezonban a Dilmah ­fekete teák forgalma jelentősen megnövekszik, különösen a hagyományosan téli íznek számító Narancsos-Gyömbéres és az Almás-Fahéjas teáink forgalma nő meg ugrásszerűen a hideg idő beköszöntével. Hasonlóan magasabb a zöld teáink fogyasztása is télen, de itt jóval kisebb a szezonalitás” – mondta el Mihályi Zoltán, megjegyezve, hogy a filteres teák közül a Natural Green, Jasmine Green zöld teák a legkedveltebbek, míg a fekete teák közül az Earl Grey és a Narancsos-Gyömbéres ízesített fekete tea. A szálas teák közül a Natural Green zöld tea forgalma kiemelkedő. A prémium szegmenst a nagyobb a márkahűség jellemzi, így a Dilmah teákat vásárlók általában kevésbé árérzékenyek, azonban mint megtudtuk, az akciók idején a vásárlások ­volumenéből jól látszódik, hogy egy vonzó árponttal mennyire ki lehet tágítani a vásárlók körét. A Dilmah teákkal a 15. teaszezonját kezdi Magyarországon a G.I.F.T. Kft. Az ügyvezető megosztotta velünk, hogy a kezdetektől fogva kiemelt fontosságú, hogy a prémium minőség és ár mellett hasonlóan magas színvonalon érjék el a fogyasztókat akár az eladáshelyeken, akár a nyomtatott, online vagy közösségi médiában. „A kommunikációs mixnek fontos kiegészítője a gasztro jelenlét is. Több mint 1.000 vendéglátóhelyen találkozhat az országban a vásárló a Dilmah teákkal színvonalas szerviz eszközökben felszolgálva, erős márkamegjelenés mellett. Ennek a hosszú évek óta zajló márkaépítésnek eredményeként azt tapasztaljuk, hogy a Dilmah-vásárlók márkahűsége kiemelkedő, a vásárlóink elfogadják a Dilmah teák árát, az ár-érték ajánlatot vonzónak találják, és értékelik azt a minő­séget, amit a pénzükért kapnak” – fogalmazott Mihályi Zoltán, megjegyezve, hogy az idei karácsonyi szezonra a ­Szamos Marcipánnal közösen készítettek ajándékcsomago­kat, melyekben a Dilmah teák legnépszerűbb téli ízei kerülnek összecsomagolásra Szamos pralinékkal.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2018 december)