Az otthoni szépségrituálé ma már elengedhetetlen elemei az arcmaszkok, ezért a fogyasztók nyitottan figyelik a piacon megjelenő újabb és újabb innovatív termékeket.

 Én-idő az arcápolásban

Az arcmaszkok már hosszú ideje az otthoni arcápolási rutin részei. Az, hogy mely termékre esik a választás, elsősorban attól függ, hogy milyen bőrproblémá(k)ra használják, de a hatóanyagok mellett fontos szempont a termék állaga is, hiszen egyre innovatívabb formulák közül lehet válogatni a boltok polcain.

Ugyanakkor a szemmel látható haszon mellett van egy „lelki oldal” is ezeknél a termékeknél, és ez mindenképp egy plusz hozzáadott értéket jelenthet a fogyasztók számára: „A maszk sokunk számára a magunkkal töltött időt, a me-time-ot jelenti. Legtöbben egy nehéz nap vagy hét után tesznek fel arcukra egy kényeztetésként használt maszkot. A nők egy-egy maszk kiválasztásánál az érzelmeket és a funkcionális szempontokat egyaránt figyelembe veszik, hiszen a lelkük és a bőrük is igényli az extra törődést és gondoskodást. Talán épp ezért is szeretnek kísérletezni, és aktívan keresni az innovációs termékeket és emiatt hajlamosabbak az impulzív vásárlásra. Szintén széles azok köre, akik a maszkok használatát már beépítették mindennapi rutinjukba. Ez utóbbit teszik könnyebbé a ­NIVEA 1 perces arcmaszkjai, amelyek a fogyasztói igényekre válaszolva a hidratálásra, a méregtelenítésre és a pórusfinomításra nyújtanak megoldást csupán 60 másodperc alatt” – avat be az arcmaszkok világába Jáger Melinda, a Beiersdorf Kft. marketingvezetője.

arcmaszk77845479 l

 

A kiszerelés a lényeg?
A termékpaletta gyors tempóban bővül, gyakran nehéz választani a kínálatból, ezért sokan az egy-két adagos úgy­nevezett „tasakos” kiszerelésű arcmaszkokat vásárolják, így rövid időn belül többféle terméket próbálhatnak ki, kedvező áron.

„Azt kell mondanom, hogy a termékkör használata egy­értelmű trend most a piacon” – ismeri el ­Kanyó Roland, a dm Kft. marketing és PR menedzsere, amikor a „tasakos” arcmaszkokról kérdeztük. „A kis kiszerelésű maszkok rendkívüli népszerűségénél egyrészt az ár, ami meghatározó, hiszen gazdaságos, olcsó, ennyit szívesen költenek magukra a vásárlók, akár kipróbálás jelleggel is, másrészt pedig jópofa, trendi, ami szintén szerencsés például az impulzus­vásárlások esetén” – fogalmaz Kanyó Roland.

Mint megtudtuk, a termékkategórián belül a márka­termékek mellett jól fogynak a saját márkás termékek is, mint például a Balea, hiszen jó minőségűek és nem utolsó sorban innovatívak. Szintén vonzó lehet a széles termék­paletta: a kis kiszerelésű termékeknél akár minden esetben új fajta maszkot tudnak kipróbálni a vásárlók. Külön pozitívum, ha valaki szereti a változatosságot, és hajlamos ráunni egy – egyébként teljesen megfelelő – termékre.

A NIVEA statisztikái szerint inkább a kényelem és a komplexivitás a fő szempont a hölgyeknél. „A vásárlók preferenciájában nem lehet nagy különbséget tenni az 1–2 alkalomra előrecsomagolt maszkok és a tubusos vagy tégelyes kiszerelések választása alapján. Egy-egy vásárlás alkalmával inkább a kényelmet tartják szem előtt, így nálunk nagy népszerűségnek örvendenek az előrecsomagolt vagy az egyszerre több igényre is megoldást nyújtó termékek” – ismerteti a piaci tapasztalatokat Jáger Melinda.

„A termékkör szinte minden vásárlója nő” – mondja Kanyó Roland, aki úgy tapasztalja, hogy nincs számottevő különbség abban, hogy melyik korcsoport milyen arányban vásárol inkább arcmaszkokat.

Jáger Melinda kicsit tovább árnyalja a statisztikát: „A világon élő nők fele vásárolt már valamilyen maszkot, míg a vásárlók fele 40 év alatti nők köréből kerül ki. Ezen belül is eltolódás látszódik a fiatalabb korosztályok felé, mint aktív használók.”

Maszkok típusai és hatásai
Állag szempontjából csoportosíthatjuk a maszkokat lemosós, lehúzó vagy peel off és fátyolmaszk kategóriába. Mint megtudtuk, hazánkban a dm üzleteiben elsősorban a peel off és fátyolmaszkok a legkeresettebbek, egyelőre ezek vezetik az eladási statisztikákat. Hatás szempontjából sokkal bővebb a besorolási lehetőség: mélytisztító, halványító, tápláló, hidratáló, detox stb., de alapvetően a tisztítás és az ápolás a két főcsoport.

Jáger Melinda úgy tapasztalja, hogy a tisztító maszkok esetében a fogyasztók a pattanás- és mitesszercsökkentő hatású, valamint a bőrhibák eltüntetését célzó termékeket keresik, míg az ápoló hatásúaknál a puha és üde hatást eredményező termékeket részesítik előnyben. A fogyasztók körében a legnagyobb problémát a száraz foltok, a pattanásos bőr, a pirosságra hajlamos bőr, a szeplők és a ráncok jelentik.

Az eladásokat illetően a legtöbben a mélytisztító maszkokat keresik. Ezen kívül népszerűek még a frissítő és szépítő maszkok, illetve sokan használnak még mattító készítményeket és nagyon keresettek még a bőrmegújító és a ránctalanító maszkok is.

Ha a vásárlók polc előtti döntését vizsgáljuk, elmondható, hogy szívesebben választják azon márkák maszkjait, akik neve megbecsült az arcápolás vagy arctisztítás kategóriákon belül. Jáger Melinda felhívja a figyelmet a termékek alap­igényein túli, úgynevezett hozzáadott értékkel bíró funkcióira (pl. ránctalanítás), amelyek a marketingvezető szerint azért is fontosak, mert a hosszabb gondoskodás eredményesebb kezelést ígér.

Ez egybecseng Kanyó Roland tapasztalatával: „az eladások alapján elmondható, hogy a mélytisztítás, tisztítás és hidratálás a legfontosabb, legnépszerűbb cél. Ezen felül a legújabb trendeknek megfelelően nagyon kedveltek a limitált, színes, figurás maszkok, illetve megjelentek már a koreai kozmetikumok maszktermékei, ez egy újabb lépcsőfok lehet a termékinnovációban” – sorolja a marketing szempontokat a dm menedzsere.

Az innováció nem áll meg

Kanyó Roland szerint a piacon a jövőben tovább fog erősödni a különböző színű, formájú maszkok választéka. „A kínálat sokszínűségére jellemző, hogy például a Balea csipkemaszkok legutóbb tigris és panda mintában voltak kaphatóak. A siker hatására a forgalmazóktól várhatóan marketing vonalon is támogatást kapnak a nagyobb kiszerelésű maszkok”.

A NIVEA-nál jelenleg a környezet ártalmas hatásainak a semlegesítése a fő irány. Jáger Melinda elárulja, hogy a nemrég bevezetett Urban Skin termékcsalád három arcmaszkot is piacra hozott: egy hidratáló, egy pórusfinomító és egy méregtelenítő tubusos terméket. Mindhárom maszk közös jellemzője, hogy hatékonyan képes eltávolítani a környezeti hatások okozta szennyeződéseket a bőrről, és ehhez elegendő számára csupán 60 másodperc, ugyanis a NIVEA 1 perces maszkjai ennyi idő alatt képesek kifejteni hatásukat. A maszkok piacán a Beiersdorf legújabb bevezetése két multi maszk, melyek a legújabb multimasking trendet követve kínálnak megoldást a fogyasztók számára. „Bőrünk különböző területei eltérő ápolást igényelnek. A NIVEA Tisztító és Tápláló Multi Maszk csomagjai az arcbőr különböző igényeire nyújtanak megoldást. A Tisztító Multi Maszk Aloe Vera és Hydramin tartalmának köszönhetően gyengéden tisztítja a bőrt, miközben intenzíven hidratál. A Tápláló Multi Maszk pedig méz kivonattal és természetes olajokkal nyugtatja meg a kiszáradt bőrt és hosszan tartó hidratáltságot biztosít” – mondja a marketingvezető.

 

Jelentős növekedés az arcmaszkok piacán

Az arcmaszkok eladása jelentősen megnövekedett egy év alatt: 2017 júniusa és 2018 májusa között már közel 900 milliós piacot ölel fel a kategória, amely több mint 60%-os értékbeli növekedés az előző hasonló időszakhoz képest.
Ezzel helyet kap a legdinamikusabban növekvő kategóriák sorában a Nielsen kiskereskedelmi indexét tekintve. Mennyiségben is pozitív változást mutat, e tekintetben több mint 30%-ot tudott növekedni.
A csatornákat szemügyre véve az eladások erősen koncentráltak: több mint 90%-uk a drogériákban történik. Érdekes, hogy a forgalom fele a Budapest és környéki régióban keletkezik.
A kereskedelmi és gyártói márkák arányát nézve utóbbiak dominálnak: az eladások közel kétharmada gyártói márkás, azonban a kereskedelmi márkák részesedése 2%-kal tudott növekedni a vizsgált időszakban.

 

(TERMÉKMIX - 2018 szeptemberi szám)