Debrecen és Békéscsaba között van egy tejfeldolgozó üzem, ahol fantasztikus dolgok születnek a gyártósorokon. Dobrovoczky István, a MOOORE márkát előállító Ökotej Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója kis betekintést engedett ebbe a különleges, közel sem unalmas világba, ahol a tejföl nem „csak” egy tejföl.

» Kérem mutassa be a céget és a fő terméküket!
A Hajdú-Bihar megyei Komádiban talál­ható a kitűnő innovációval, termelési integrációval rendelkező tejfeldolgozó, amelyben egyedülálló, XXI. századi gyártási formát valósítottunk meg. Gyárunkat a steril, auto­matizált, tiszta és gyors technológia jellemzi. A robottechnológiával felszerelt érlelő részleg működése egyedülálló élményt biztosít még a szakavatott tejipari szakemberek számára is.
Fő termékünk a saját recepten alapuló, sólében érlelt, lágy, natúr krémfehérsajt MOOORE márka­néven, melyből napi 12 tonna gyártására és csomagolására képes az Ökotej Zrt. termelőüzeme.

» Hogy készülnek a MOOORE krémsajtok?
A vonal egyik végén bemegy a nyerstej, a másik végén pedig kijön a beállított para­méterekkel rendelkező sűrítmény, ami már adagolásra kész. Emberi kéz először csak a folyamat végén, a raklapo­zás során érintkezik a már lezárt késztermékkel. A MOOORE krémfehérsajtunk így egy biztonságos, légmentesen zárt, pattintófedeles design csomagolásban kerül a polcokra. Fejlesztésünk során kiemelt figyelmet fordítunk a speciális igényűekre is, ezért termékünk laktózmentes formában is kapható 200 g-os és 400 g-os ki­szerelésben is. ’Sajtos küldetésünk’ a hazai sajtrajongókat elvarázsolni, megismertetni a fogyasztókkal a krémfehérsajt sokrétű felhasználási módját és emelni az egy főre jutó napi sajtfogyasztás mennyiségét.

» Milyen beltartalmi értékei és előnyei vannak a termékeiknek?
A Mooore tejfölök egyedisége többek közt abban rejlik, hogy a nagymamáink egyedi habart tejföl ízvilága párosul napjaink egyik legtrendibb csomagolásával. A tejiparban elsőként álmodtunk egy merészet és meg is valósítottuk, nevezetesen azt, hogy megízesítjük sülthagymával és fokhagymával a tejfölt gyárilag és így pohárba töltve értékesítjük. A magyar fogyasztói konyhakultúra elengedhetetlen terméke a tejföl, melyből a világon az egy főre jutó fogyasztás magasan kis hazánkban a legnagyobb. Több ­évtizede gyártja az ipar natúr ízben többféle zsírtartalommal, de 2022-ben az Ökotej az első tejipari cég, aki a piacra lépett fokhagymás és sülthagymás tejföllel!
Prémium kategóriás termék, de nagyon ügyelünk arra, hogy mindenki számára megfizethető maradjon, hiszen aki ezt a termékünket megkóstolja, biztosan rabjává válik.

» Milyen újdonság várható idén a márká­tól?
A 2022-es év egy újabb mérföldkő a cég számára, hiszen több új termékkel lép és lépett a piacra. Magas gyümölcstartalmú magvas joghurtokkal, gyermekeknél közkedvelt gabonagolyós joghurtokkal és laktózmentes krémjoghurtokkal. Emellett régi nagy személyes vágyam vált valóra, amikor 2022. júliusban piacra tudtunk lépni legújabb innovációnkkal, a már említett MOOORE ízesített (sülthagymás és fokhagymás) valamint natúr habart tejfölünkkel 200 g-os kiszerelésben. A csomagolás és a termék is egyedülálló a piacon, az újdonsága és egyedisége mellett egyre nagyobb a fogyasztói igény rá a boltokban.
Az ízesített tejfölök sikerén felbuzdulva, hamarosan újabb ízekkel lepjük meg a fogyasztóinkat és a hazai gasztronómiai élet szerelmeseit. A MOOORE almapaprikás tejföllel novemberben lépünk a piacra és egy igazi nagyágyúval tervezzük a 2023-as tavaszi piacra lépést! Persze sosincs megállás, rengeteg ötlet van még a tarsolyunkban, de ezek egy darabig még ott is maradnak.

» Milyen irányba tartanak a termékfejlesztések?
Az Ökotej Zrt. számára nagyon fontos, hogy folyamatosan figyelve a piac mozgásait, gyorsan, kreatívan és hatékonyan tudjunk reagálni a felmerülő igényekre. Az elmúlt két év, a Covid időszaka és a háború okozta gazdasági kiszámíthatatlanság megmutatta számunkra azokat a termékeket, fejlesztési irányokat, melyek lehetőséget adnak számunkra a magyar piacon a további fejlődésre, fejlesztésre és sikeres termékértékesítésre. A gyümölcsjoghurtok és a hozzáadott értékű tejtermékek piaca továbbra is csak szűk gyártói kör „privilégiuma” kis hazánkban is. Közepes méretű gyárkapacitásunk lehetővé teszi számunkra ezen termékek kisebb volumenben való gazdaságos gyártását, a piacra lépés ezáltal könnyebben kivitelezhető, és lépésről lépésre tudjuk megerősíteni majd termékeinket és magunkat is.

» Hogyan látja, mennyiben változtak a közelmúltban a fogyasztói preferenciák?
Az elmúlt időszakban a fogyasztók preferenciái, igényei és lehetőségei kezdenek sajnos eltávolodni egymástól. Mindenki szeretné a lehető legjobb áron a lehető legjobb termékeket megvásárolni. Azt egyértelműen kimondhatjuk, hogy a vásárlóknál egyre fontosabb az ­ár-érték arány, az elmúlt években a fogyasztók egyre nagyobb csoportja hajlandó többet fizetni a hozzáadott értékért, de csak bizonyos keretek között! Ez egy adott piaci és gazdasági környezetben természetesen nem mindenki számára kivitelezhető.
A jelenlegi helyzet azonban sajnos megint abba az irányba fogja vinni az átlagos értékesítést, hogy az ár nagyon fontos szerepet fog betölteni a vásárlásoknál. Az infláció és a költségemelkedések hatása folyamatosan, drasztikusan emelik az élelmiszerek árát, így jelenleg az egyre drágább tejtermékek fogyasztása összességében egy idő után biztosan csökkenést fog mutatni, valamint az olcsóbb, saját márkás termékek vásárlása felé fog eltolódni a piac. A jövőben talán az eddiginél is fontosabb lesz úgy gondolom, gyártói és fogyasztói szemmel is, az ár és az érték aránya.

» Mennyiben erősödött fel az egészségtudatosság és a fenntarthatóság iránti igény?
Az elmúlt években folyamatosan erősödött a fogyasztókban az egészségtudatosság, a fenntarthatóság iránti érdeklődés és igény. Úgy gondolom, hogy ez a jövőben is egyre fontosabb lesz, főként a tejtermékek tekintetében. A mai médiaszabadság világában nagyon gyorsan tud elindulni egy bizonyos nyitottságra és változatosságra éhes fogyasztói réteg körében egy-egy olyan „eszme”, mely új fogyasztói szokásokat, tévhiteket és divat­élelmiszereket robbanthat be a piacra.
Nagy szavakkal és megfelelően pozitív üzenetekkel manapság sajnos gyorsan terjed sok olyan tévhit a tejtermékekről, melyek akár eltüntethetnek termékeket a piacról és szinte a semmiből hatalmas magasságokba emelhet „új” termékeket!

» Az Önök termékei mennyiben felelnek meg a fenti - egészséges és fenntartható – kritériumoknak?
A tejtermékek tekintetében mindig kényes téma az egészségtudatosság és az egészséges tejtermék fogalma, pedig úgy gondolom, hogy helye van, sőt, szükség van az egészséges életmód étrendjében minden embernek a tejtermékekre. Csontjaink egészségének, sűrűségének megóvása érdekében szervezetünknek állandó szüksége van kalciumforrásra, melynek legjobb forrásai a tej és a tejtermékek, ez nem kérdéses.

» Hogy érzi, a magyar fogyasztók szívesebben vásárolják meg a hazai termékeket?
Egyre több üzletlánc hirdeti és lépi meg azt, hogy amilyen termékkategóriában van lehetősége, főleg magyar feldolgozót preferál, melynek nagyon nagy jelentősége van a hazai gazdaságok fejlődésében is. A fogyasztók is előszeretettel vásárolják a magyar és hazai előállítású termékeket, egyre erősebb a nemzeti vásárlói tudatosság.

» Elég tejterméket fogyasztanak a magyarok? Szükséges az edukációjuk?
Úgy gondolom, hogy jelenleg a magyar háztartások fogyasztása sok tejtermék tekintetében lényegesen kevesebb, mint az uniós átlag. Évről évre látjuk a fejlődést, érezzük az igényeket és a piaci szokásokat, melyek mind-mind pozitív irányba mutatnak. Az persze kérdés, hogy egy elhúzódó gazdasági válság ezt a folyamatot milyen irányba fogja elmozdítani.
Az biztos számunkra, hogy a fogyasztókat mindig edukálni kell, folyamatos jelenlétre van szükség az online térben, egyre több információt kell megosztani a Vásárlókkal, hogy a termékeinkkel elégedettek legyenek és állandó visszatérő fogyasztói legyenek a MOOORE termékeknek!

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. szeptemberi szám)