A magyar fogyasztók tudatosabbak a napvédelmi termékek választásakor: egyre fontosabb számukra, hogy a bőrtípusuknak megfelelő faktorszámú, minőségi fényvédő, bőrápoló kozmetikumokat vegyék meg.

Minden igényre gondolnak
„A naptej fokozottan bizalmi ­termék, hiszen nagy a tétje, ha nem nyújtja a termék az ígért védelmet, ezért a fogyasztók ismert, évek óta ­jelenlevő márkákat részesítenek előnyben. A Dr.Kelen SUN nap­tejek 1992 óta bizonyítják megbízhatóságukat, így a fogyasztók mindig nagy bizalommal fogadják termékeinket” – fogalmazott Kelen Réka, a Dr.Kelen kereskedelmi és marketing vezetője.
Mint mondta, a faktorszám jelentésével szerencsére mára már a fogyasztók nagy része tisztában van és egyre erősebb faktorszámú készítményt keresnek, főleg a gyermekek részére. Ugyanakkor sokan ugyanazt a faktorszámú naptejet használják egész szezonban, ami nem feltétlen előnyös. Nemcsak az egyéni bőrtípust, hanem a barnultsági fokot is célszerű figyelembe venni. Szezon elején érdemes magas faktorszámú naptejet választani, később, amikor már kialakul bizonyos ­szintű természetes védelem a barnaság által, elég lehet valamivel alacsonyabb faktorszám is.
„Ez az elvárás maximálisan egybecseng a Dr.Kelen által is képviselt értékekkel, ezért ezeket a szempontokat természetesen a napvédő készítményeink fejlesztésénél is figyelembe vesszük. A napvédő termékek vízállósága a megbízható védelem mellett környezetvédelmi szempontot is szolgál, hiszen így nem jut idegen anyag az élővizekbe. Erre szintén nagy hangsúlyt fektetünk” – mondta el Kelen Réka.
Az elvárások változása mellett megfigyelhető, hogy a napozás utáni termékek iránti kereslet csökken, ami betudható az egyre tudatosabb naptejhasználatnak is, ugyanakkor a napozás utáni készítmények használata nem csak leégés esetén indokolt, hiszen a nap, a víz, a homok, a szél viszontagságainak kitett bőr mindenképpen speciális hidratálást, regenerálást igényel. „A fogyasztók egyre erősebb faktorszámú készítményeket keresnek, főleg a gyermekek részére. A 30-as faktorszám alatti termékek iránti kereslet évről-évre csökken. Bár meg kell jegyezni, hogy van egy stabil „rajongói kör” a kifejezetten kis faktorszámú napolaj iránt” – említette Kelen Réka.
„Az időjárás változásával és a tudatosság növekedéséve kezd tágulni a szezon” – hangsúlyozta a kereskedelmi és marketing vezető. Gyakran már tavasszal és ősszel is előfordulhat olyan erős sugárzás, ami szükségessé teszi a naptej használatot. Ezzel párhuzamosan egyre inkább teret nyer a speciálisan ­arcra kifejlesztett naptej, ami a nyaralástól függetlenül is ajánlott.

Újdonságokkal a napimádóknak
„Szerencsére egyre több a tudatos és a megfelelően edukált fogyasztó, akik a napozószerre nemcsak strandfelszerelésként tekintenek, hanem elengedhetetlennek tartják a túrázás, városnézés, vagy akár télen, ­síelés során is. Persze még további edukációra van szükség, hogy a köztudatba is beépüljön: a fény­védelem a hétköznapokban is kiemelten fontos” – ismertette Gózon-Karajz Zsófia, a L'Oréal Magyarország trade marketing managere.
„Úgy vélem, hogy a Garnier Ambre Solaire széles termékválasztékot kínál gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt különböző kiszerelésekben, formátumokban és textúrákban az alacsonyabb faktorszámtól egészen az 50+-ig” – ismertette a marketing manager, megemlítve, hogy a napozás utánra hidra­táló terméket is kínálnak két kiszerelésben, aloe verával gazdagítva a bőr nyugtatásáért.
Mint hangsúlyozta, a 2022-es év teljes megújulást hozott a márka életébe: nemcsak a csomagolás lett vonzóbb, de a formula is megújult a jobb védelem érdekében.
„Ezen felül egy izgalmas együttműködésünk eredménye is megtalálható már a polcokon: a Disney rajzfilmből jól ismert Némóval találkozunk a csomagoláson, mely termék egy nagyon magas védelmet nyújtó spray kifejezetten gyerekeknek – mondta Gózon-Karajz Zsófia. – A felnőtteknek is készültünk újdonsággal, mégpedig két láthatatlan fényvédővel: spray és permet formában, melyek magas védelmet biztosítanak fehér foltok nélkül.”

A biztonságos napozásért
„A napvédő termékek szortimentje stratégiai fontosságú a dm számára. Ez a szortiment ugyanis több terüle­tet is magában foglal: az egészséges életmódot, a szépséget, a legújabb trendeket és a fenn­tarthatóságot – közölte Fehér Nóra, a dm Kft. szortiment menedzsere, hozzátéve, hogy a napozó termékek iránti kereslet évről évre nő, amelyet azonban nyilván az adott szezon időjárása is befolyásol.
„A tavalyi szezonban a naptej, a napkrém és a napozó spray iránt volt a legerősebb a kereslet” – jegyezte meg Fehér Nóra. Mint mondta, a különböző kiszerelési formák – a spray, a tej, a krém, a balzsam, a gél stb. – textúrájukban és alkalmazási módjukban különböznek egymástól, amire vásárláskor is érdemes odafigyelni. „Az idei kínálatunkban új alszegmensként széles választékban jelenítünk meg a tudatos bőrápolás égisze alatt fényvédő márkatermékeket, így már elérhetők a polcokon koreai és japán speciális fényvédő termékek is” – egészítette ki.
A dm napvédő szortimentjében nagyon sokféle termék elérhető. Ez lehetővé teszi, hogy személyre szabottan kielégítsék az egyéni napvédelemmel kapcsolatos igényeket. Kaphatók termékek például az érzékeny baba- és gyerekbőrre, sportolóknak és az allergiában szenvedőknek. „Saját márkás szortimentünket a fenntarthatóság is jellemzi – natúrkozmetikumokat, valamint klíma- és környezetsemleges napvédő termékeket is kínálunk vásárlóinknak” – fűzte hozzá a szortiment menedzser.
„A natúrkozmetikai termékek esetében figyelembe kell venni néhány korlátozást – jegyezte meg Fehér Nóra. – A natúrkozmetikum kategória alá eső naptejek esetében csak meghatározott alapanyagok használhatók fel, ezért számolni kell el a tipikus »fehér hatással« – a bőrünkre kenve a termékek fehér réteget képezhetnek, ­illetve csak bizonyos UV-szűrők alkalmazhatók (titándioxid és cinkoxid)” – magyarázta.
A dm idén már 12. alkalommal írta ki a „Nap gyermekei” pályázatát hazai óvodák számára, azzal a céllal, hogy ­felhívják a figyelmet a megfelelő napvédelem, illetve a napon való helyes tartózkodás alapjainak elsajátításra, és mindezt játékosan, kreatív feladatokon keresztül tegyék.

Napozás előttre és utánra
A napozás következtében a bőr hamarabb öregszik, és fennáll a rosszindulatú melanóma kialakulásának veszélye is (bőrrák). A napsugárzás hatására rosszabbodhat a meglévő bőrfoltok állapota, illetve növekszik az anyajegyek elváltozásának veszélye, ezért nemcsak napozás közben, de előtte és utána is érdemes a megfelelő terméket használni mindenkinek, fogalmazott a Tesco Sajtóosztálya.
A napsugárzás kiütéseket, köleshimlőt vagy ­pigmentációs elváltozásokat okozhat, ezért érdemes a bőrtípusnak meg­felelő napozószert választani. Az akár egész évben is használatos napvédelmi szenzitív termékekkel – saját márkájú és brandtermékek is elérhetők a polcokon – ezeket az egészség­ügyi problémákat is megelőzhetik, illetve korrigálhatják a fogyasztók.
Mint megtudtuk, az üzletlánc a lehető legszélesebb áruválasztékkal kívánja elérni a vevőit. „Kedveltebbek a magasabb faktorszámú vízálló naptejek és spray-k, illetve a napozás utáni gyorsan felszívódó, hűsítő és bőrnyugtató hatású termékek. Mindemellett egyre nagyobb a vásárlói érdeklődés a bio aloe vera kivonattal és hyaluronnal dúsított napkrémek és naptejek iránt” – közölték.

Széles kínálattal
Az Auchan áruházak polcain felsorakozó naptejek, spray-k és napozás utáni bőrnyugtatók mind ellenőrzött, magas szintű védelmet nyújtó termékek. Az áruházlánc sajtóosztálya szerint a vásárlók számára a magas fényvédő faktorszámon túl fontos, hogy ne rontsa el a napozás élményét – kellemes állagú, jó vízálló és egyszerű felvitelű legyen a választott napozószer.
„Ma már a középárkategóriás naptejektől is elvárás, hogy könnyen felkenhető, parfümmentes legyen, ne hagyjon nyomot a bőrön és a ruhán, valamint finom illata gyorsan és ­szinte teljesen eltűnjön” – fogalmaztak.
Gyermek- és felnőttkorban is rendszeresen használni kell fényvédőt a mérsékelt, vagy azt meghaladó UV-sugárzási szint esetén, hogy csökkentsük a melanoma és a bőrrák egyéb formáinak kockázatát.
Az áruházlánc sajtóosztálya felhívta a figyelmet arra, hogy fontos az edukáció: „a napvédő készítmények 20 perccel a felvitel után fejtik ki hatásukat, ezért érdemes már jó előre a ­bőrre felvinni a krémet”.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. áprilisi szám)

aktuális lapszám elérhető itt: