Egyre nehezebb lesz választani

A baráti társaságok italához az elmúlt két esztendőben nem volt színtér, most pedig a megnövekedett költségek nehezítik meg az ágazat működését. A sör népszerűsége azonban töretlen, a kis- és nagyüzemi sörfőzdék pedig folyamatos innovációjukkal, egyre különlegesebb kreációjukkal igyekeznek mindenkit megszólítani.

A SÖRBARÁTOK A MAGASABB MINŐSÉGET KERESIK
Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sör­gyártók Szövetségének igazgatója elmondta, az iparág idei célja, hogy a minőséget megtestesítő újdonságokkal és a hagyományos márkák értékorientált megújításával támogassa a Covid időszak alatt is töretlen prémiumizációt, így ez az év is sok új termékkel és innováció bemutatásával indult.
„Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján úgy látom, jól állnak a magyar sörgyártók ebben és reméljük, hogy idén a prémium és szuperprémium termékek forgalma tovább nő, akár meghaladja majd a teljes forgalom egyharmadát. Az ízesített alkoholmentes termékek kínálata is újabb termékekkel bővül, így reális elvárás, hogy ennek a szegmensnek is dinamikusan nőjön a részaránya a teljes forgalomban” – fogalmazott az igazgató.
A vendéglátás immár harmadik éve lényegesen alacsonyabb fordulatszámon üzemel, a külföldi turisták és a nagy rendezvények elmaradása jól láthatóan érezteti a hatását. „Úgy látjuk, a helyreállás ebben a szektorban lassabb lesz a vártnál. Így valamivel visszafogottabb környezetben kell a fogyasztók érdeklődését felkelteni és elismerését elnyerni egy olyan termékkategóriában, ami leginkább a társasági összejövetelek, baráti beszélgetések itala. Ezért 2022-ben újra indítottuk a Sör Mi Több kommunikációs programunkat, amivel szeretnénk újra ráirányítani a figyelmet, milyen fontos szerepe van a sörözésnek a társadalmunkban, a gasztronómiai hagyományainkban és a mindennapi kapcsolatainkban” – fogalmazta meg a szövetség egyik fontos törekvését dr. Kántor Sándor, majd hozzátette: „Ha a Covid pandémiát és az abból eredő nehézségeket lassan magunk mögött hagyjuk, javulhat a piaci környezet, de a termelésben fennálló költségnövekedés, ami az energia, alapanyag és munkaerő költségének növekedéséből adódik, nagy nyomás alá helyezi a gyártási tevékenységet. Az optimalizált gyártáshoz elengedhetetlen a kiszámítható és tervezhető alapanyag-ellátás és ár, ami a jelenlegi környezetben nagyon nehezen biztosítható.”
Ezzel kapcsolatban az igazgató elárulta, hogy az idei év során a legnehezebb feladata az ágazatnak, hogy biztosítsa a folyamatos ellátást a minőségi termékeiből, mivel az év elején tapasztalt nagyarányú alapanyag árnövekedés váratlanul tovább folytatódik, jelezve azok termelésében és elérhetőségében meglévő korlátokat. A vállalatok erőfeszítésein túl a Sörszövetség is sokat dolgozik azon, hogy az alapanyag ellátás zavartalan legyen még akkor is, ha a termelő piacokon vagy a hazai kereskedelemben váratlan nehézségek alakulnak ki.
De hogy a helyzet jó oldalára, a folyékony kenyérre tereljük a szót, dr. Kántor Sándor úgy véli, hogy a magyarok ízlése finomodik és jól láthatóan eltolódik az olyan világos lágerek irányába, amiknek a legfőbb jellemzője a friss ízérzet és a fokozott ihatóság, mely annak köszönhető, hogy az egyes alkotórészek lágyak és egymás között kiegyensúlyozottak.
„Ezekben a minőségi sörökben a malátaíz azonosíthatóan jelen van, de nem tolakodóan édesen, míg a komló keserűség ugyan jellegzetes, de nem harsány. Az ilyen típusú söröket kóstolva nem érezhető sem vizesség, sem súlyosság, maximum egy kis fűszeres buké, kellemesen tartós utóízérzettel. Kicsapolva ezeknek a színe gyöngyöző arany, habja kemény és tartós, lassú kortyolásra invitáló” – hozta meg a kedvünket egy pohár sörhöz az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy a fejlődéshez új fogyasztók bevonására van szükség, így az elmúlt években előretörtek a felsőerjesztésű, ún. ale sörök, amelyeknek alapból kicsit gyümölcsösebb az íze. Ezeknek további ízesítése egzotikus vagy hagyományos gyümölcsízekkel az egyik legintenzívebben bővülő kategória.
Dr. Kántor Sándor azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad elmenni a lágerek folyamatos megújulása mellett sem, hiszen ez a minőség irányába történő eltolódás szól a tradicionális fogyasztóhoz. „Jól látható, hogy a hagyományos sörmárkák a jelenlegi trendbe illeszkedően letisztult receptúrával és külalakkal jelennek meg, lágyabb, jobban fogyasztható ízvilággal, jellemzően alacsonyabb alkoholtartalom­mal, a mai modern designkultúrához jól illeszkedő csomagolásban” – mondta.
Az alkoholmentes sörök mellett a prémium szegmens volt az egyetlen, ami végig növekedni tudott az elmúlt években, még a Covid pandémia alatt is. „Azt látjuk, ha a ­közösségi fogyasztás alkalmai meg is ritkultak, a fogyasztók otthon is igénylik a magasabb minőséget és elvárják, hogy vásárlásuk során értéket kapjanak” – zárta gondolatait az igazgató.

EGYRE FONTOSABB A SZÉLES VÁLASZTÉK ÉS A KALÓRIATARTALOM
Az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy a hazai sörfogyasztók változó igényeinek kielégítése érdekében a Borsodi Sörgyár ismert, hagyományos termékei mellett folyamatos fejlesztésre, újdonságokra is szükség van.
„Éppen ezért vezettük be 2020-ban az új portfóliónkat, ami idén egy új és egy visszatérő taggal bővült. Így az idei nyári szezonban a fogyasztók a már ismert és kedvelt Borsodi Hoppy, Borsodi IPA, Borsodi Gyömbér Ale és Borsodi Meggy Ale mellett a félbarna felsőerjesztésű Borsodi Amber Ale és a visszatérő Borsodi Tropical Ale-ből is választhatnak, ha sörkülönlegességre vágynak. Emellett pedig idén megújítottuk a magyar piac egyik legnépszerűbb sörének, a Borsodi Világosnak a receptjét is, amit márciustól tisztán árpamalátából, kukorica nélkül főzünk. De az alkohol­mentes Borsodi Friss portfóliónkat is újabb ízekkel tovább bővítjük, kifejezetten a nyári ­szezonra ­készülve” – ­ismertette az újdonságokat Spiegel György, a Borsodi Sörgyár Kft. marketingigazgatója.
A Borsodi Sörgyár mindig is vallotta, hogy fejlesztéseivel a valódi fogyasztói igényeket szeretné kiszolgálni. „Éppen ezért, amikor új termékek bevezetését tervezzük, mindig azt tartjuk szem előtt, hogy vajon a magyar sörkedvelők milyen újdonságot látnának szívesen. Az elmúlt évek sikereire alapozva idén tovább bővítettük a különleges sörök portfolióját, a Borsodi Amber Ale-lel, valamint a Borsodi Tropical ­Ale-lel, emellett a Borsodi Világosból kivontuk a kukoricát, és tisztán árpamalátából készül. Ezért mondhatjuk, hogy vala­mennyi fogyasztónk ki tud próbálni valami újat a Borsodi termékei­ből” – tudtuk meg az igazgatótól.
Spiegel György elmondta, hogy azt tapasztalják, hogy a koronavírus előtt indult tendenciák tovább folytatódnak a pandémiás időszakot követően is. Vagyis fejlődik a sörkultúra, a fogyasztók egyre inkább nyitottak az újdonságok iránt, és egyre fontosabb számukra a minőség. „Ennek a kihívásnak pedig mi a Borsodinál örömmel teszünk eleget, ­legyen szó a termékportfolió szélesítéséről, fejlesztéséről, vagy ­éppen az egyenletes magas minőségű termelésről. Emellett az utóbbi években megfigyelhető volt, hogy egyre fontosabb lett a fogyasztók számára a kalóriatartalom is. Számukra is kedvező, hogy egy egészen új, sörön kívüli ­termékkategóriát, a hard seltzert tettük elérhetővé a Wai Moment termék­család ­2021-es bevezetésével” – tájékoztatott.
A Covid megjelenése óta eltelt időszak a vendéglátó szektort, valamint valamennyi kapcsolódó iparágat, így a sör ágazatot is kihívások elé állította, hiszen a korlátozások, a vendéglátóhelyek időszakos bezárása a teljes piacon vissza­esést hozott. „Ilyen időszakokban mutatkozik meg egy vállalat értékeinek valódi ereje. A Borsodi Sörgyár az elmúlt években ugyanis amellett, hogy valamennyi előre eltervezett fejlesztését végrehajtotta, nemcsak megtartotta, hanem növelte is dolgozói számát, sőt termékportfolióját is ­bővíteni tudta. Így büszkén mondhatjuk, hogy minden a helyén van ahhoz, hogy idén már sikeresebb évet zárjunk” – fogalmazott optimistán az igazgató, majd hozzátette: „Az elmúlt évek óvatosságra tanítottak minket, de a magunk részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy az idei évben már megközelítsük, vagy akár meg is haladjuk a covid ­előtti utolsó, azaz a 2019-es év eredményeit.”

„BÁTRAN KÍSÉRLETEZÜNK”
A fogyasztók folyamatos innovációt várnak, a Dreher Sörgyárak ezekre a trendekre és széleskörű igényekre válaszol, folyamatosan vezet be új termékeket, ízeket, lépnek be új szegmensekbe és nyújtanak magas szintű fogyasztói élményeket.
„Mindezeket a fogyasztói vissza­jelzések alapján sikeresen tesszük, és hosszú távon fenn tudjuk tartani a fogyasztók érdeklődését a termékportfóliónk és a márkáink iránt. Például a Dreher variánsok jelenlegi portfóliója is jó példa arra, hogy merünk kísérletezni, megújulni, új ízeket hozni, új szegmensekbe lépni. Számos tervünk van a jövőt illetően is, és ennek mentén tervezzük a termékportfóliónkat” – avatott be Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.
A vezető elmondta, hogy hasonlóan az előző évekhez, a magyar fogyasztók érdeklődése a prémium termékek felé megy, de az is igaz, hogy ebben a szegmensben történnek az innovációk. „2022-ben folytatódnak a termékfejlesztések, az innovációk, bátran kísérletezünk, ezt a most márciusban bevezetett Dreher Bitter Lager karakteres keserűsége is jól példázza. Emellett a tavaly bevezetett termékek kapcsán is – pl. Viper, új kategória megteremtése a magyar piacon – van teendő, hiszen mélyíteni kell a magyar fogyasztók ismereteit a kategória, illetve a termék kapcsán. Az ­alkoholmentes variánsok is egyre keresettebbek a fogyasztók által a tudatos életmódnak köszönhetően. A Dreher Sörgyárak célul ­tűzte ki, hogy 2030-ra termékválasztékának 20%-a alkoholmentes termékekből fog állni” – tájékoztatott Szabó Ibolya.
A vezető kihangsúlyozta, hogy a termékek mögött kiemelt szerepe van a vállalati- és márkatörténetnek is, amit a Drehernél folyamatosan építenek, hiszen a ­magyarországi sörkultúra, ezen belüli is a dreheri sörtörténelem komoly értékkel bír a fogyasztók szívében.
Mindezek közben pedig komoly globális kihívások vannak az ellátási láncokban – alapanyag- és csomagolóanyag-hiány van. „A tavalyi év második felében a felgyorsuló csomagolóanyag és alapanyagár emelkedése további kihívásokat jelentett számunkra, itt jelentős operációs és ár volatilitásról beszélhetünk. Ezt tovább fokozza a mostani háborús helyzet, az agrártermékek ára is drasztikusan emelkedik, érint minket a gabona folyamatos árnövekedése, illetve a csomagolóanyag áremelkedése. A megváltozott paraméterek több kihívást hoznak elénk, úgy mint: az alapanyagellátás folyamatosságának fenntartása, az emelkedő árakból fakadó várhatóan gyengébb fogyasztói kereslet, a cég jövedelmező­ségének biztosítása” – ­foglalta össze a kihívásokat.
Szabó Ibolya arra is rávilágított, hogy a HoReCa ­szektor 4 hónapig zárva volt 2021-ben is, a fennmaradó 8 hónapban pedig a vendéglátás teljesítménye elmaradt a várakozástól, az emberek tartózkodóbbak, óvatosabbak lettek a vírus miatt, illetve kevesebb volt a turista is. Ezt a negatív folyamatot tovább erősíti a jelenlegi háborús helyzet, amely már most komoly hatással van a turizmusra.

TÖRETLEN A SAVANYÍTOTT SÖRÖK TÉRHÓDÍTÁSA
A Horizont Brewing 30–40 féle sört gyárt egy évben, ami 3–4 új, főleg szezonális sör megjelenését jelenti havonta. Ezek egyszeri főzetek, általában speciális, egyedi receptek alapján főzve. Ottó Gábor, a Horizont Brewing ügyvezetője elárulta, hogy közülük csak a nagyon népszerűeket hozzák vissza később, sokszor a ­vevőik „követelésére”. A sörfőzde célja, hogy a széles szortimentjükkel egyaránt élményt nyújtsanak a kisüzemi sörrel most ismerkedőknek és a tapasztalt, mindig speciális főzeteket kedvelőknek is.
„Minden főzetnél figyelembe vesszük a szezonalitást és a fogyasztói szokásokat: télen testesebb, magasabb alkohol­tartalmú, esetleg ünnepi tételekkel, míg tavasszal-nyáron könnyebben fogyasztható "üdítő" tételekkel jelentkezünk. Márciusban debütál a klasszikus Marzen stílusú sörünk, ami egy borostyánszínű, malátás ízvilágú, hosszú érlelésű lager, 4 hónapos erjesztési idővel. Időközben több gyümölcsös sörünk is megjelenik, elsősorban a nagyon népszerű savanyított sör kategóriában. Még március végén ­piacra dobunk egy olyan egyedi főzetet is, amelyhez hasonló még nem készült Magyarországon és egy koktél ihlette a sör receptjét. Teljesen egyedi ízvilág lett az eredmény, amit még mi sem tapasztaltunk soha” – sorolta az újdonságokat az ügyvezető.
A Horizont folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzet­közi trendeket, nagyon jó kapcsolataik vannak ­külföldi, akár tengerentúli főzdékkel is. „Azok közé az innovatív hazai főzdék közé tartozunk, akik igyekeznek gyorsan lekövetni ezeket a trendeket. Töretlen a savanyított sörök térhódítása, amit mi mindig rengeteg igazi gyümölccsel – és nem mesterséges aromákkal – főzünk. Ezen kívül a New England IPA típusú söröket is egyre többen keresik itthon, népszerűek virágos, déli gyümölcsös illatuk és juice-hoz hasonló megjelenésük miatt. A kisüzemi sörök esetében nem jellemző az alacsony alkoholtartalom, mert a testes, tartalmas textúrájú sörök nem tudják igazi arcukat megmutatni alacsony alkoholtartalom mellett” – tudtuk meg Ottó Gábortól.
A Horizont Brewing szortimentjében egyre nagyobb részt hasítanak ki a fahordóban érlelt sörkülönlegességek. Ezek testes, magas alkoholtartalmú (akár 12–14%) stout típusú sörök, melyek a tartályerjedés után még 6–24 hónapot „pihennek” prémium whiskey-s, rumos vagy boros hordókban, hogy onnan átvegyék a hordók és párlatok különleges zamatát.
„A Night Shift névre keresztelt terméksorozatunk mindig egyszer egy évben, karácsony előtt jelenik meg 5–6 különböző ízben, egyedileg csomagolt díszdobozban. Ez a mi szuper prémium sörünk, termékfejlesztésünk egyik fő pillére. Ezen kívül dolgozunk egy gluténmentes sörön is, hogy ne hagyjuk Horizont sör nélkül az erre érzékeny fogyasztókat” – avatott be a termékfejlesztésekbe az ügyvezető.
Az elmúlt évek folyamatos kihívások elé állították a szektort. „Cégünknél jelentősen növekszik az export részaránya, így ezen keresztül tudjuk csökkenteni a forintgyengülés hatását az importált alapanyagok esetében. Az alapanyaghiány szintén jelen van az életünkben, sokkal több időt vesz ­igénybe letárgyalni és beszerezni a tervezett alapanyagokat, ezt nagyobb volumenű vásárlásokkal próbáljuk kezelni. Fontos feladatunk, hogy megértessük és elfogadtassuk a fogyasztókkal az árak növekedésének okát. A termelési költségek növekedését nem szeretnénk teljes mértékben áthárítani a fogyasztókra, ezért szűkebb árrésre számítunk 2022-ben az elmúlt évekhez képest” – foglalta össze Ottó Gábor.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. márciusi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK ELÉRHETŐ ITT: