Nem titok, nagy kihívásokkal néz szembe a hazai tejágazat. Az izgalmas versenyt fokozza, hogy nemcsak az innovatív fejlesztésekkel, de egyre színesebb ízvilágú termékkínálattal is jelentkeznek gyártók a tejfeldolgozók és a növényi alapú alternatív termékek oldaláról.

Fejlesztésekkel a fogyasztókra koncentrálva
A tejtermékek fogyasztásának nagy része a reggeli/délelőtti fogyasztási pillanatokra esik, de ezzel együtt Magyarországon a tejtermékek fogyasztása az európai átlag alatt van, tehát ezen a területen még van tér fejlődésre.
„A FrieslandCampina Hungária Zrt. számára fontos a reggeli pillanata, számos terméket kínálunk a magyar fogyasztóknak, hogy gazdagíthassák, táplálóvá tehessék a reggelijüket” – fogalmazott Harangozó Barbara, a FrieslandCampina Hungária Zrt. senior brand managere. Mint mondta, ilyen a Milli vajkrém, vagy a Frico sajtok, melyekből nem csak otthon kerülhet az asztalra finom reggeli, de iskolába, munkahelyre is finom szendvics készülhet belőle, és könnyen mellé csomagolható egy-egy palack Milli kakaós tej vagy Milli Jegeskávé is. 
Főfainé Kiss Viktória brand ma­nager hozzá tette:„a Pöttyös márka porfóliójából a többféle ­kiszerelésben is elérhető Pöttyös kakaót ajánlom mindenkinek, krémes állagánál és egyedi ízvilágánál fogva feltöltődhetünk vele a nap folyamán, de akár desszertnek is kitűnő választás. 
Fekete Brigitta brand manager szerint jó alkalom lehet a hétköznapok színesítésére kipróbálni a sokak által kedvelt és bevált Milli Natúr vagy Magyaros Vajkrémek mellett egy-egy új ízt is, mint a nemrég bevezetett Milli Gyulai kolbászos vajkrémet. 
Harangozó Barbara megemlítette, hogy a Frico szeletelt sajtok közül a Chevrette kecskesajt vagy a Maasdam a nehezebb reggeleket is megízesíti, a melegszendvicshez pedig kihagyhatatlan a Frico Mimolette sajt. 
„Akik azonban egy másik, egyre jellemzőbb csoportba tartozva útközben, on-the-go szeretnének tápláló módon reggelizni, azoknak jó szívvel ajánljuk a Milli Kaukázusi kefirt, a Pöttyös kakaót vagy a Milli Jegeskávékat” – tette hozzá. 
A fogyasztók körében folyamatosan erősödnek az egészségtudatosságon alapuló trendek, így sokan előnyben részesítik a csökkentett cukortartalmú, hozzáadott cukor mentes, laktózmentes, vagy éppen vegán termékeket. Ezek a szegmensek gyors ütemű növekedést mutatnak, habár méretükben még mindig elég kicsik. 
Mint megtudtuk, a FrieslandCampina márkái a közelmúltban nagyon fontos fogyasztói igényt kielégítő innovációkkal jelentkeztek a piacon, melyek bár nem kizárólag reggeliző termékek, de erre az alkalomra is fogyaszthatóak. A Milli vaníliás Krémtúró 0% hozzáadott cukorral, a Pöttyös kakaó 0% hozzáadott cukorral és a Pöttyös Túró Rudi 0% hozzáadott cukorral termékek fejlesztésénél az elsődleges szempont az volt, hogy azon fogyasztók számára is a megszokott ízvilágot kínálják, akiknek valamilyen okból kifolyólag a cukorbevitelre külön figyelmet kell fordítani. 
A tejtermékek fejlesztése során a fogyasztói szokások kiemelt szerepet kapnak. „A mogyoró minden ízesített kávé teszten az első 3 legnépszerűbb íz között szerepel és a termék fejlesztés során rájöttünk, hogy tökéletes kiegészítője az évtizedes múltra visszatekintő Milli Jegeskávénak. Ezért idén tavasszal egy mogyorós csavart adva a jól bevált receptünknek, bemutatjuk legújabb termékünket, a Milli Mogyorós Latte-t” – árulta el lapunknak Fekete Brigitta brand manager. 
A tapasztalat azt mutatja, hogy a fenntarthatóság iránti igény tovább erősödött a fogyasztók részéről. A fejlesztéseket és a környezettudatosságot szem előtt tartva 2021-ben minden ízesített tejital Milli és Pöttyös márka alatt 100%-ban újrahasznosított műanyag palackba került. „Fontos a körforgás, ezért a palackok 100%-ban újra is hasznosíthatóak. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy mozdulattal eltávolítani a termékek perforált műanyag fóliáját, és a jelölt módon, a megfelelő gyűjtőkbe helyezni csomagolást” – közölte Fekete Brigitta.  
Mint megtudtuk, a Milli márka 2022-ben új kommunikációval jelentkezik, aminek üzenete: „Tejes finomságainkkal és egy mosollyal minden pillanatot szebbé tehetünk”. A támogatás ezzel is illeszkedik a brand hosszú idő óta használt jelmondatához: „Milli. Egy jóízű mosoly”.  
„Frissen végzett fogyasztói kutatás igazolja, hogy a fogyasztóink nagy örömmel és tetszéssel fogadták az új TV-reklámot, ami február 9-én került először adásba: a Milli márkát egy igazi „love brand”-nek értékelték, nagy figyelem­mel és tetszéssel nyilatkoztak arról, hogy széles palettán kínálunk tápláló és finom termékeket” – említette Harangozó Barbara. 
Főfainé Kiss Viktóriától megtudtuk, hogy a Pöttyös kakaó támogatása is folyamatos a bevezetése óta. „Fontosnak tartjuk a márkaépítést így egészen biztos, hogy a fogyasztók fognak még a Pöttyös kakaó kommunikációjával találkozni különböző médiafelületeken” – mondta a brand manager. 

Finom és egészséges
A növényi italok minden korosztály számára ajánlottak, 3 éves kortól 100 éves korig. Kiválóan helyettesítik a tejet és hozzájárulnak a kiegyensúlyozott diétához. Fogyaszthatják laktózérzékenyek, gluténérzékenyek, vegetáriánus étrendet követők, de a tejfogyasztók számára is nagyszerű alternatíva.
„Szokták mondani, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés: egy gondosan összeválogatott, egészséges reggeli kiváló napindító, mely biztosítja a lendületet egész napra. Kiadós, energiadús reggelit az idősebb generációk választanak” – fogalmazott Miskolczi Zita, az Asix Distribution Kft. brand managere, hozzáfűzve, hogy az új generációk, mint a milleniumi és a Z generáció már más értékek alapján rangsorolnak: számukra a fenntarthatóság, a jó íz és az egészségesség a legfontosabb, ezeket mind megtalálják a növényi alapú italokban. „Ez is bizonyítja, hogy a rizsitalok a legkeresettebbek ízük, könnyű emészthetőségük, jó energiahatékonyságuk, sokoldalú felhasználhatóságuk miatt” – fűzte hozzá.
Miskolczi Zita véleménye szerint a Riso Scotti széles termék­választéka minden igényt lefed, kínálatában a rizsitalokon túl zab- és mandulaital is megtalálható. „Bármelyik íz kitűnő választás reggeli müzlihez, vagy frissítőnek. Kávézáshoz a zab barista italunkat ajánljuk, de mindegyik Riso Scotti növényi ital kiválóan habosítható” – ismertette, hangsúlyozva, hogy az italok a legmagasabb élelmiszeripari követelményeknek megfelelően készülnek, az alapanyagok ökológiai gazdálkodásból származnak, rendelkeznek bio tanúsítvánnyal.
Aktuális téma a világban a fenntarthatóság, az egészség, az alacsony cukortartalmú élelmiszerek, a vegán életmód. A brand manager úgy látja, hogy a magyar fogyasztók is igazodnak a globális trendekhez, így az ezen tulajdonságokkal bíró élelmiszerek forgalmának növekedése várható.
Mint megtudtuk, a Riso Scotti mindig innovatív termékeken dolgozik, fejlesztései során a fogyasztók állnak az első helyen, arra törekszik, hogy a fogyasztói igényeket a lehető legjobban kielégítse.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. februári szám)

Aktuális lapszám elérhető itt: