Számtalan dolgot lehet reggelizni, de a világon a legtöbben a cereália termékekre, gabonapehelyre, müzlire, zabkására stb. szavaznak. A kategória iránti folyamatos fogyasztói érdeklődés a koronavírus-járvány alatt sem csökkent, az elvárásoknak megfelelni kívánó gyártók fejlesztésekkel, megújult, „modernizált” dizájnnal jelentkeznek.

Egészséges újdonságok – növekvő forgalom
„Gabonapelyheinket szinte kivétel nélkül mind reggeliként szoktuk pozícionálni, és a fogyasztók is általában első étkezésként fogyasztják ezeket a termékeket, így az otthon reggelizések számának növekedése, a home office munkavégzés, és a digitális oktatás következtében jelentős hatással volt a piacra, és a mi portfóliónkra is” – említette Németh Levente, a Nestlé Hungária Kft. marke­ting managere.
A gabonapehely- és müzliszeletek esetében a fogyasztási alkalom már jobban elválik a reggelitől, ezeket a termékeket gyakran viszik magukkal a fogyasztók tízóraira, uzsonnára és szívesebben eszik meg útközben.
Mint megtudtuk, a piacon található termékkínálatban az utóbbi évben leginkább kiemelhető változás a granola termékeket érintette. A fogyasztók részéről fokozatosan növekedő kereslet hatására egyre több szereplő jelent meg ilyen típusú termékekkel a piacon, és a 2020-as évben a granola szegmens értékben 41%-ot tudott nőni. Ez azt jelentette, hogy először a magyar piacon több, granola típusú ropogós müzlit adtak el, mint hagyományos müzlit, ami gyors átalakulást mutat, tekintettel arra, hogy három éve még a müzlik csupán egyharmada volt granola itthon.
Németh Levente megemlítette, hogy nagyon jól teljesítettek még a natúr gabonapelyhek, zabpelyhek és kukoricapelyhek is a tavalyi évben, az előbbi 23%-ot, az utóbbi kategória 26%-ot nőtt értékben.
„Egyre népszerűbbek a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, a zabot tartalmazó készítmények, és az alacsony cukortartalommal, egyes esetekben édesítőszerrel készült cereáliák. Gyártói oldalon leginkább ezeken a területeken tapasztalhatók fejlesztések” – ismertette.
Németh Levente kiemelte, hogy a kereskedelmi saját márkák népszerűsége rendkívüli mértékben megnőtt az utóbbi években, különösen igaz ez a müzli szegmensre, ahol az eladások több, mint felét a kereskedők saját márkás müzlijei teszik ki. A tavalyi évben azonban a gabonapehely és a szelet kategóriákban is jelentős piaci részesedést tudtak szerezni a gyártói márkákkal szemben.
„A cereáliák közül minden gabonapelyhet és müzlit elsősorban reggelire kínálunk, de természetesen ettől a valós fogyasztási alkalom eltérhet. A gabonapelyheink nagy része a gyerekek számára készült márkákból áll, mint a Nesquik, Cini Minis vagy Chocapic gabonapelyhek, de egyre nagyobb jelentőséggel vannak jelen a felnőtteket is célzó Cheerios Zab gabonapelyhek – kiemelten magas zabtartalommal, vagy a Nestlé Fitness gabonapelyhek és Nestlé Fitness granolák” – említette Németh Levente, hozzáfűzve, hogy egyedül a gluténmentes Corn Flakes termékeik esetében nem teljes értékű gabonát használ a Nestlé.
A 2021-es évben érkezik meg a Nestlé első gluténmentes gabonapehely szelete a piacra, a csak 2 g cukrot tartalmazó Nestlé Corn Flakes szelet.
„A fenntarthatósággal kapcsolatban is igyekszünk megfelelni a fogyasztók és saját elvárásainknak is, így az utóbbi években teljesen megszüntettük azokat a típusú fogyasztói promóciókat, amik során műanyag ajándéktárgyat tartalmaztak a gabonapelyhek” – említette a Nestlé marke­ting managere.
A reggeliző termékek kategóriájában nagyon fontos szempont, hogy megjelenjenek olyan tulajdonságok a termékekben, amelyek a korábbi években egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a fogyasztók számára, az egészségtudatossággal kapcsolatban.
„Ezért fontos, hogy magas tejes értékű gabonatartalommal, rosttartalommal, alacsony cukortartalommal vagy más egészségtudatos táplálkozást kiemelő termékelőnnyel kapcsolatos kommunikáció jelenjen meg a csomagolásokon is” – hangsúlyozta Németh Levente.

Megújuló külső – megbízható belső
„A koronavírus globálisan érintett mindenkit. Egy ilyen világ­válságra senki sem tudott felkészülni. Olyan szituáció­val álltunk/állunk szemben, ahol nem tudjuk, mit hoz a holnap. Mi, akik az élelmiszer-kereskedelemben dolgozunk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Szerencsések vagyunk ­abban, hogy az élelmiszerkereskedelem nem állt le, sőt meg is nőtt a forgalom az áruházakban. A járvány elején ­azonban mi is sok nehézséggel álltunk szemben, mivel hasonlóan sok más élelmiszergyártó céghez, a mi cégeink is emberhiánnyal küzdöttek és küzdenek jelenleg is, azonban a ­nehézségek ­ellenére mindig megpróbálunk eleget tenni a vásárlói igényeknek” – fogalmazott Vida Róbert, az Úsovsko Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Mint fogalmazott, a járvány megerősítette az egészséges étkezés fontosságának előtérbe kerülését, a jövőben még inkább odafigyelnek majd az emberek az egészségtudatos táplálkozásra. „A fogyasztók még inkább szeretnék megóvni az egészségüket és felerősíteni az immunrendszerüket. Ezekben szeretnénk segíteni és olyan reggeliző termékeket előállítani, amelyek megfelelnek ezeknek az el­várásoknak” – jegyezte meg.
Mint megtudtuk, ebben az évben megújul a Fit márkacsalád dizájnja. Nemcsak a termék logója „modernizálódik”, de a termék csomagolása is teljesen átalakul. Frissebb, trendibb, letisztultabb lesz az új dizájn. „Fokozatosan az összes Fit termék átalakul, azonban kizárólag a dizájn módosul, a márkát jellemző hagyományos, megszokott ízek nem változnak” – hangsúlyozta Vida Róbert, hozzáfűzve, hogy tervben vannak új ízvariációk is a meglévő reggeliző szortimentben.
Reggelire is kiváló, gyorsan és kényelmesen fogyasztható Gabona Shake termékeivel egy teljesen új termékkört kínál a vásárlóinak a cég. Az ügyvezető igazgató szerint a termék egyedisége, egyszerű elkészítése és ­felhasználási formája egy új étkezési formát mutat, hiszen a termék a nap bármely szaka­szában fogyasztható, megiható. Mint Vida Róbert ismertette, a palackos shake termékeket hideg vízzel, a tasakos termékeket hideg vagy meleg tejjel kell összekeverni, felrázni és azonnal fogyaszthatók. A shake-ek prémium minőségű őrölt állapotú gabonapelyhekre, puffasztmányokra épülnek, hozzáadott cukorként fruktózt vagy nyírfacukrot használnak és a termékek élelmi rostban gazdagok. A többféle ízválasztékban megtalálható cukormentes, laktózmentes, proteines, kollagénes és vegán változat is.
A napokban kerül a polcokra a vállalat legújabb termékinnovációja, amely a „kásaszortiment” egy újabb, még egészségtudatosabb generációja.
„A fejlesztések során, mint ahogy korábban is, két alapelvünk irányít, azaz, hogy termékeink »egészségesek és finomak« legyenek. Minden termékünk előállítása és gyártása során erre törekszünk, és azt gondoljuk, hogy az új Fit Probio zab-és rizskása termékeink esetében ez nagyon jól sikerült. A termékek összetételében csak magas minőségű alapanyagokat használunk és az ízek között megtalálható gluténmentes, laktózmentes és vegán változat is. Bízunk benne, hogy sokak kedvence lesz” – ismertette Vida Róbert.

Magas minőség – széles választék
Bedő Hajni, a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. marketing managere szerint a járvány hatása alapjaiban változtatta meg a reggeliző termékek piacát, hiszen maga a reggelizés folyamata is megváltozott. Ma az a jellemző, hogy a felnőttek nem az irodába viszik magukkal a reggelit, vagy veszik meg útközben, a gyerekek nem pakolnak a tízórais dobozba, hanem mindenki otthon fogyasztja el a finomságokat. A marketing manager megemlítette, hogy a kereslet ezen irányú változásaira értelemszerűen a kínálatnak is reagálnia kell, így az otthoni fogyasztású termékek kerültek az előtérbe ebben az időszakban.
A járvány miatt eleinte átrendeződés volt tapasztalható, a szeletes, illetve az on the go termékek forgalma csökkent, viszont az otthon elkészíthető reggeliző termékek, – mint müzli, zabpehely – forgalma dinamikusan nőtt. „Aztán szépen újraindult az élet, és a szelettermékek forgalmai is kezdtek emelkedni” – egészítette ki Bedő Hajni, hozzátéve, hogy az átrendeződés még mindig érezhető, de már sokkal kiegyenlítettebb a kategóriák közötti különbség.
A marketing manager kiemelte, hogy a Cerbona választékának nagyon nagy része kapcsolódik a reggelire kínált termékek kategóriájához. „Reggeliző termékeknek elsősorban müzli, gabonapehely, zabpehely és zabkása termékeinket tartjuk, de a fogyasztók sokszor választják a szelettermékeket is reggelinek, vagy akár a puffasztott termékeket” – mondta.
Bedő Hajni szerint ebben a kategóriában egyre inkább fontos az egészségtudatosság, illetve a vegán étrend, azaz az állati eredetű termékek használatának mellőzése, melyet a cég termékfejlesztései le is követnek. A közelmúltban jelentek meg a Cerbona új gluténmentes zabkásái, melyek egyben laktózmentesek is.
Az egészségtudatos étkezés, a funkcionális termékek nagyon fontos szerepet töltenek be a Cerbonánál. „Fejlesztéseink is ebbe az irányba mutatnak, számos új termék fog már idén polcra kerülni ebben a kategóriában. A gluténmentes termékek ezen belül jelentős szerepet kapnak, hiszen saját gluténmentes gyártócsarnokkal rendelkezünk. Folyamatos a fejlesztés ezen a területen, proteinnel dúsított termékeink, raw-termékek, és csökkentett cukortartalmú termékek mind megtalálhatóak a szortimentünkben” – ismertette a marketing manager.
A Cerbona jelenleg egy teljes arculatváltáson megy keresztül, aminek fontos eleme a csomagolások megújítása. Bedő Hajni elárulta, hogy a brand termékkategóriái szépen sorban újulnak meg, és kerülnek a polcokra. Jelenleg az új zabkásák már el is érhetőek a láncokban, és hamarosan érkeznek a müzlik, szeletek, puffasztott rizsek. „Az elmúlt évek során nagyon sikeresek voltak tailor made promócióink, melyeket idén is folytatni szeretnénk. Emellett fontosnak tartjuk az együttműködést influenszerekkel, az eladáshelyi ösztönzést, a másodkihelyezéseket, és néhány hónapja elindult saját webshopunk is, a Cerbonabolt.hu, ahol a fogyasztók azonnal meg tudják vásárolni az új termékeinket, illetve egyedi ajánlatokkal is találkozhatnak” – foglalta össze a Cerbona termékek kommunikációs támogatását Bedő Hajni.

Reggelire – vacsorára
„A felgyorsult életmód mellett a reggeli könnyen elveszíthetné méltán fontos pozícióját, ugyanakkor a kényelmi termékek segítségével és az egészségtudatos étkezés erősödésével szerencsére nem kell attól tartanunk, hogy a családok lemondanának a napindításhoz szükséges energiabevitelről” – fogalmazott Tóthy Judit, a Nébar Kft. marketing és export igazgatója.
A Nébar Kft.-nek két fő üzletága van, egyrészt sütőipari egységében lapkenyereket gyárt (eddig elsősorban külföldi partnereknek saját márkás kiszerelésben, de az Egyesült Államoktól Ausztráliáig sok, évek óta visszatérő vevője van), másrészt az édesiparban magvak pörkölésével, édesipari krémekkel és tiszta 100%-os magkrémekkel foglalkozik.
„A Nébar lapkenyerek és magvak vegán, 100%-ban természetes alapanyagokból készülő, több változatban gluténmentes és bio termékek. Az egészséges étrend elengedhetetlen termékei, hiszen tartósítószer hozzáadása nélkül is hosszú – 1 éves – eltarthatósági idővel rendelkeznek.”
A cég lapkenyér márkacsaládjai (a Nébar NaturPro és a CrispMe) többféle ízesítésben, gluténmentes és bio változatokban is kaphatóak, míg a Nébar NaturPro 100%-os magkrémjeik frissen debütálnak a magyar piacon. Utóbbi termékek kenyérre kenve, szendvicskrém alapnak, turmix vagy smoothie adaléknak, de akár sütéshez-főzéshez is kiválóan használhatóak.
„Tapasztalatom szerint hazánkban az idősebb korosztály a hagyományos kenyér plusz valamilyen feltét reggelit kedveli ma is, a középkorúak kicsit édesszájúbbak, mint a tőlünk nyugatabbra élők, ugyanakkor azt érzékeljük, hogy a fiatalok elmozdultak az egészségtudatosabb választás irányába, köszönhetően a média erejének is” – mondta Tóthy Judit. Hozzátette, hogy egy fiatal gyakran követ külföldi influenszereket, figyeli a rövid videók miatt gyorsan elterjedt csatornákat és onnan igyekszik ellesni a legújabb trendeket, ezért egyértelműen más szokásokat alakít ki, mint szülei, nagyszülei. „A legfiatalabb korosztály számára az egészséges, adalékanyagok nélküli, 100%-ban csak magokból álló magkrém családot ajánlom, amely kiváló alternatívája lehet az édes, csokoládéval és cukrokkal „felturbózott” reggeliző krémeknek” – fogalmazott a marketing és export igazgató.
Mint mondta, termékeit a Nébar Kft. az idei évben erősebb kommunikációval támogatja, és több meglepetéssel készül.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2021. februári szám)