A járványhelyzetben bezárt vendéglátóhelyek miatt a hazai sörforgalom mintegy harmada esik ki a gyártók számára a bevételi oldalon, ami összességében a teljes iparágat heti 1 milliárd forinttal sújtja. A különleges helyzetre ugyanakkor jól és gyorsan reagáltak a legnagyobb hazai sörgyártók, sehol sem akadozott a termelés és a növekvő bolti igényeket is sikerült kielégíteni. Igazán nehéz helyzetben a kézműves főzdék találták magukat. Sörpiaci körképünk.

Visszaesést okoz a forgalomban a vendéglátóhelyek kiesése
A vendéglátás a sörforgalom közel 30 százalékát teszi ki, ami a kialakult járványhelyzetben teljes egészében kiesik. Az árbevétel-kiesés a magyar söripar számára eléri a heti 1 milliárd forintot. A kiskereskedelmi forgalom ­valamennyit át tud ebből venni, de teljes egészében nem tudja pótolni – mondta körkérdésünkre adott válaszában Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A válságban természetesen nem csak a nagy gyártók, hanem a kisüzemek is érintettek, mivel ők a termelésük meghatározó hányadát értékesítik a vendéglátó helyeken. Ez egyes esetek­ben eléri a forgalom 80 százalékát is. Bizonyos, hogy ezeknek a vendéglátóhelyeknek a bezárása rendkívül nehéz helyzetbe hozza a kisüzemi és kézműves sörfőzdéket. „Ezért támogatjuk, hogy a kisüzemi termelők is megkapják azokat a foglalkoztatási kedvezményeket és adókönnyítéseket, amelyeket a vendéglátás megkap ezekben az időkben” – mondta az igazgató.
A bezárt vendéglátóhelyek miatt nem csökkenés következett be, hanem gyakorlatilag megszűnt a kereslet a kisüzemi sörfőzdék számára . Mivel a kisüzemi sörfőzdék ­85-95 százalékban a HORECA szektorban értékesítenek, így átlagban legalább 90 százalékos a visszaesés – tette hozzá Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke.
Putics András, a Pécsi Sörfőzde Zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a cég már több, mint harmadik éve magyar családi vállalkozásként, mint kisüzemi sörfőzde működik. „Stabil anyagi háttérrel rendelkezünk, de a mostani helyzet mindenkit váratlanul ért. Nehéz ilyenkor okosnak lenni, mert nem lehet tudni, hogy mikor áll helyre az élet” – jegyezte meg. „Ettől az évtől sokat vártunk, hiszen új termékbevezetéseink meglévő fogyasztói igényekre adnak választ, így jelentős plusz forgalommal terveztünk. Ezzel szemben márciusban mindenki megtapasztalta, hogy milyen az, amikor egy teljes vendéglátószektor, gyakorlatilag egy-két hét alatt megszűnik létezni. A forgalmunkban ez 25 százaléknál nagyobb kiesést fog eredményezni idén, ami jelentősnek tekinthető egy gyártó cég életében, de mégis töredéke azon rendezvényes-, és vendéglátós partnereinkhez képest, akik a teljes forgalmukat veszítették el. Visszatérve ránk, ez a Pécsi Sörfőzdének is nagy érvágás, mert a most kieső termékek forgalma nagyobb mértékben járult hozzá a cég­csoport nyereségességéhez, mint a retail szektorban értékesített dobozos kiszerelésű cikkelemeink.”

Jól reagáltak a krízishelyzetre a gyártók – erősödő online jelenlét
A veszélyhelyzet gyors reakcióra késztette a gyártó cégeket, de a jelek szerint ez nem okozott fennakadást a termelésben. A magyar sörgyárak termelése folyamatos, az igények kielégítésében nem voltak fennakadások, köszönhetően az ellátási láncban dolgozók megfeszített munkájának – mondta Kántor Sándor szövetségi igazgató.
A kézműves főzdék esete némileg más Gyenge Zsolt szerint. „Úgy kell elképzelni, hogy a főzdékben a tartályok általában tele vannak. Akkor főzünk újra, amikor ezek fogynak, mert van rá kereslet. De a tartályok most nem ürülnek, mert nincs kereslet, így a termelés megállt.
Vészmegoldás most az egyéni házhoz szállítás, hogy a már lefőzött készlet ne romoljon ránk teljesen, legalább részben eljuttathassuk a fogyasztóknak. Továbbá akiknek van erre lehetősége, azok elvitelre árulnak sört helyben, ezt még egyelőre engedélyezik” – tette hozzá.
Mivel Pécsi Sör termékei hosszú, 5–6 hétig főzött termékek, így csak bizonyos késéssel lehetett reagálni a vendéglátóipar drasztikus visszaesésére – fűzte hozzá Putics András. „Amint lehetett, a hordós és palackos termékeink jelentős részének a gyártását jelentősen visszavettük. Másrészről előre kell tekintenünk, mert felelősséggel tartozunk a kollégáinknak azzal, hogy építsük a jövőt ebben a helyzetben is. Így elindultunk az online értékesítés erősítése felé. Első körben a partnereink webáruházait támogatva, másodsorban pedig saját webshop fejlesztésével próbáljuk hozzásegíteni a fogyasztóinkat a felelős magatartás melletti minőségi sörfogyasztásra.”
A Borsodi Sörgyárnál is úgy tartják, hogy a globális koronavírus-járvány következményei egyelőre beláthatatlanok – mondta Vuleta Zsolt, kereskedelmi igazgató és ügyvezető, a vállalat azonban ebben a bizonytalan helyzetben is mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a munka­vállalók, illetve a vele szerződött partnerek egészségét és biztonságát, emellett pedig a termékei lehető legmagasabb minőségét és elérhetőségét is.

Nem okozott gondot a bolti roham
Jellemző volt a járványhelyzet első heteire a kialakult bolti felvásárlási láz. Ezzel kapcsolatban Kántor Sándor kiemelte, hogy a magyar sörgyárak termelő kapacitása a megnövekedett igényeket is képes volt kielégíteni. A terméknek eljutni a gyártól a kiskereskedelem polcáig több lépcsős folyamat, a felvásárlási láz során több helyen is lehetett akadás, de ez nem okozott hosszabb ellátási nehézségeket – tette hozzá.
A kisüzemi sörfőzdék nem tapasztaltak semmit a bolti felvásárlási lázból, hiszen ezek a termékek nem igazán vannak jelen a boltok polcain, ugyanakkor jelentkeznek logisztikai problémák, mivel a kisüzemi sörfőzdék az alapanyagaik jelentős részét külföldről, főként Nyugat-Európából szerzik be, így a szállítások akadoznak – jegyezte meg Gyenge Zsolt.
Putics András szerint is elmondható, hogy az első ijedtség miatti felvásárlási láz nem okozott fennakadást a termelésben, a Pécsi Sör pedig amúgy is építette már a szezonra a készleteit, így a megnövekedett forgalom nem jelentett problémát a cég működésében. A kereskedelmi igazgató szerint logisztikai problémák sincsenek, hiszen az egyik legstabilabban szállító kisüzemi sörfőzdének számít a cég jelenleg is.
Hasonlóról számolt be Vuleta Zsolt is: a „Borsodi Sörgyár működése, valamint a termékek kiszállítása az elmúlt években végrehajtott beruházásoknak, fejlesztéseknek és legfőképpen kollégáink elkötelezett munkájának köszönhetően zavartalanul zajlik tovább. A kialakult helyzetre tekintettel megnöveljük a készleteinket, így az igényeket egyelőre stabilan ki tudjuk szolgálni” – mondta.

Komoly érvágás az elmaradó olimpia és foci-eb
A járványhelyzet miatt szinte az összes sporteseményt törölték a világ minden pontján. A két legfontosabb nyári rendezvényt, az Olimpiát és a Foci Európa-Bajnokságot is 2021-re halasztották. Ez a két esemény hagyományosan nagy forgalmat generál a sörgyártók számára, a halasztás pedig várhatóan jelentős bevételkiesést eredményez majd. Nincs arra vonatkozó becslésünk, hogy a két sportesemény elmaradása pontosan mekkora veszteséget okoz, de az bizonyos, hogy ezeknek a rendezvényeknek, sporteseményeknek az elmaradása további bevételkiesést fog generálni – mondta a Sörszövetség igazgatója.
Gyenge Zsolt szerint a kisüzemi főzdékre inkább a fesztiválok elmaradása lesz hatással, a bezárt kocsmák, sörözők forgalomkiesésén túl.
Putics András elmondása szerint a Pécsi Sörfőzde az esemény elmaradása miatti közös találkozások és sörözések kiesésével számol, de ennek hatása és mértéke egyelőre nehezen prognosztizálható. Teljesen más gazdasági környezet alakult ki gyakorlatilag 1 hónap alatt. Annyi ember veszítette el a megélhetését egyik napról a másikra, hogy nem is az a kérdés, hogy egy Foci EB miatt milyen visszaesés lesz, hanem inkább az, hogy ezek a tömegek kapnak-e hasznos és azonnali segítséget az államtól. Ha nem kapnak, vagy későn jön a segítség, akkor nem az elkövetkező pár hónap forgalmát fogjuk keresni, hanem az lesz a kérdés, hogy miként fogjuk újjáépíteni azt, amiért évekig – jelentős adókat be­fizetve- dolgozott a társadalom – tette hozzá a Pécsi Sör kereskedelmi igazgatója.

Változó és rugalmasabb marketing stratégiák
A járványhelyzet természetszerűleg megváltoztatja a gyártók marketingtevékenységét is. Van olyan sörgyártó, amely már reagált is a helyzetre és új tv-szpottal jelentkezett. Kántor Sándor szerint minden gyártó rendkívül sokat dolgozik azon, hogy megfelelően reagáljon az új körülményekre. „Azt gondolom, ennek a munkának az eredménye minden termelő legértékesebb üzleti titka. Az ágazatot képviselő szövetség vezetőjeként örömmel látom a sörgyártók kommunikációjának gyors, empatikus és társadalmilag is érzékeny reakcióját” – mondta. A kisüzemi sörfőzdék elsősorban a közösségi oldalakat használják – tudtuk meg Gyenge Zsolttól. „Próbáljuk azokat a fogyasztókat közvetlenül megkeresni, akik korábban vendéglátóhelyeken fogyasztották a termékeinket, nekik házhoz szállítással eljuttatni a sört. A kisebb főzdék méretükből adódóan általában nem rendelkeznek külön marketingessel” – tette hozzá.
A Pécsi Sörnél idén a social media volt a tervezett fő kommunikációs felület, ami nem fog változni – mondta Putics András. „A célközönségünk változatlan, mindenkit szeretnénk megszólítani, aki igényli a minőségi söröket.”
„A Borsodinál büszkék vagyunk rá, hogy élen jártunk, hiszen hazánkban elsőként buzdítottuk otthon maradásra fogyasztókat egy teljesen home office-ban, telefonokkal leforgatott reklámban, amellyel TV-ben és online egyaránt találkozhatnak” – mondta Vuleta Zsolt. „A cég ezzel hívta fel a figyelmet arra, hogy a helyzethez alkalmazkodva is meg tudjuk élni és osztani egymással ezeket a mindennapi örömöket, tudunk mesélni és sörözni mobilon keresztül is, és hogy az otthon maradás nem kell, hogy bezártságot is jelentsen. Természetesen mindezeken felül azt az üzenetet is próbáljuk erősíteni, hogy aki teheti, az maradjon otthon” – tette hozzá a Borsodi ügyvezetője.

Lesznek azért újdonságok idén is
A speciális gazdasági helyzet ellenére a termékfejlesztések tovább folynak a gyártóknál. Minden sörgyártó több újdonsággal fog idén jelentkezni, de ennek menetrendjéről érthetően nem nyilatkoznak előre – mondta Kántor Sándor. Az látható, hogy az első új termékek megjelenése az eredeti tervek szerinti időben, az elmúlt napokban történt. Ezeknek a rendkívüli körülmények közepette történő bevezetéseknek a tapasztalatai biztosan tankönyvi példaként fognak szerepelni a maguk tanulságaival. Mindenesetre ami ezeket az újdonságokat illeti, egytől egyik fantasztikus termékek, érdemesek a sikerre.
Gyenge Zsolt szerint a kézműves sörfőzdék közül szinte mindenki a túlélésért küzd, nem várható sok újdonság megjelenése, bár nem kizárt, hogy a már év elején elkészített új termékek a korlátozások feloldásával piacra kerülnek.
„Nem csúszik az idei újdonságok piaci bevezetése a Pécsi Sörnél sem, tartjuk magunkat a húsvéti és a tavasz végi bevezetési terveinkhez” – mondta Putics András.
A Borsodi Sörgyárnál is gőzerővel zajlik az új termékek fejlesztése. A cég egy igazán új termékkel örvendeztette meg a hazai sörkedvelőket, ez az izgalmas ízvilágú, de mégis könnyen fogyasztható sör az új a Borsodi Hoppy, március végétől országszerte kapható. Vuleta Zsolt szerint a Borsodi Sörgyár számára mindig is fontos volt, hogy termékfejlesztései során a fogyasztói igények, és a vállalat hagyományos értékei mellett a hazai sörkultúra fejlesztését és a magas minőségű sörgyártást is szem előtt tartsa. A Borsodi Hoppy egy olyan sör, ami megfelel ezen szempontoknak.

Nem várható árcsökkenés
Az iparág az elmúlt években nagyon nagy mértékben mozdult el a minőségi, prémium és szuper prémium termékek felé. Ennek a minőségnek a fenntartásához kiváló alapanyagokra és magas technológiájú termelésre van szükség. Úgy vélem, az iparág erre a fejlődésre fog építeni és a jövőben is ezt az utat fogja követni inkább, mint hogy az árral versenyezzen a fogyasztó kegyeiért – mondta Kántor Sándor.
Nem tartja valószínűnek az árak csökkenését Gyenge Zsolt sem, mivel a kézműves főzdék az alapanyagok jelentős részét az EU tagállamaiból szerzik be, és az utóbbi hetekben az euró árfolyam elszállt. Ezt ugyan valahol kompenzálja az üzemanyag árak csökkenése, de mindezzel együtt inkább áremelkedés várható – véli a szakember.
Putics András szerint látva, hogy milyen mértékben értékelődik le a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, szinte kizárt, hogy drasztikusan lefelé mozduljanak az árak.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. áprilisi szám)