A fagyasztott gyümölcsök iránti fogyasztói érdeklődés kiegyensúlyozott. A jelenlegi fogyasztói trendeket követő új, innovatív termékek bolti megjelenése elősegíti a piac fejlődését.

A gyorsfagyasztott termékek vásárlása és fogyasztása számos előnnyel jár, hiszen a gyorsfagyasztás eljárása során a gyümölcs nem veszít tápértékéből, akár 8-12 hónapig nagyobb tételben is tárolható a mélyhűtőben. Míg a fogyasztók egy időben idegenkedtek a termékkategóriától, ma már elfogadott, hogy a gyorsfagyasztás az élelmiszerek tárolásának természetes és biztonságos módja.
Az innovációk egyre inkább megjelennek a fagyasztott gyümölcsök piacán is – például az innovatív krémes gyümölcslevesek, smoothie-k kínálatában. Az általános piaci tendencia szerint a fogyasztók keresik azokat az egészséges termékeket, amelyek segítik, megkönnyítik az ételek készítését, ugyanakkor hagynak teret a saját kulináris találmányok számára.
A gyártók számára kihívás, hogy a legjobban fogyó változatok széles körben, egész évben elérhetők lehessenek, az élelmiszeráruház számára pedig gondot jelenthet például a helyhiány. A fagyasztott gyümölcsöknek versenyezniük kell például a fagyasztott zöldség, halfilé és a fagylalt bővülő választékával. Egy átlagos méretű élelmiszerbolt korlátozott mennyiségű helyet tud biztosítani a fagyasztók, hűtők számára, ezért a választékot optimalizálni kell, figyelembe véve az egyes fagyasztott ételek típusainak piaci részesedését, a márkák helyzetét és a legkelendőbb termékeiket, valamint a vásárlók igényeit és ízlését. A kínálatot az évszakokhoz kell igazítani, különös tekintettel az ünnepi időszakokra.

Lehet hagyományos és egzotikus is
„A gyorsfagyaszott gyümölcs sokkal kisebb piac, mint a vele gyakran együtt emlegetett gyorsfagyasztott zöldség, ennek megfelelően a szortimentünkben is jóval kisebb a kínálat a gyorsfagyasztott zöldségekhez képest. A SPAR és INTERSPAR áruházakban a legkeresettebbek a meggy, málna, erdei gyümölcs termékek és a keverékek” – ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Mint mondta, a fagyasztott zöldségekhez hasonlóan elsősorban a betakarításon és a piaci helyzeten múlik a termék ára. Ha valamelyik gyümölcsből kevesebb terem, akkor sajnos arra megnövekszik a kereslet, így megemelkedik az ár. Ez fordítva is igaz, amikor megnő a választék a jó termés miatt, hiszen túlkínálat esetén jobb árakat lehet biztosítani.
Érdekes módon a top termék a SPAR gyümölcskeverék (pl. meggy, szamóca, szeder, fekete ribiszke, málna, piros ribiszke keveréke), de ezen a téren is van igény mono termékekre, mint például a málna, a meggy vagy a szilva, tudtuk meg Maczelka Márktól.
A gyorsfagyaszott gyümölcsök iránt egész évben kiegyenlített a vásárlói érdeklődés, szezonon kívül kicsit megnő. A kommunikációs vezető elárulta: a gyakorlat azt mutatja, hogy a vásárlók elsősorban akkor vesznek fagyasztott gyümölcsöt, főként gyümölcslevesnek, turmixoknak, sütemények készítéséhez vagy akár az egészséges étrend kiegészítéseként, amikor az adott terméknek nincs szezonja.
„Az életmód- és fogyasztói változásokkal együtt az étkezési szokások is változtak, ami erre a kategóriára is hatással van. Azt tapasztaljuk, hogy az egzotikus gyümölcsökre is van igény” – tette hozzá a kommunikációs vezető, megemlítve, hogy a zöldségek esetében itt is a teljes korosztály célcsoport, de például a fiatalos életvitelt élő célközönség számára érdekesek a jó minőségű alapanyagok és az egzotikus termékek, valamint a smoothie alapkeverékek is.
„A legfőbb fogyasztói elvárás a jó minőség és a kedvező ár, ennek a saját márkás termékeinkkel igyekszünk eleget tenni” – hangsúlyozta Maczelka Márk.

Folyamatosan bővül a kínálat
A fagyasztott gyümölcsök egyik rendkívüli előnye, hogy nagyon széles a felhasználási lehetőségük és bármely étkezéshez kiválóak: akár magában, vagy joghurtba, tejtermékbe keverve is fogyaszthatók, de gyümölcsleves, lekvár, turmix, smoothie is készülhet belőlük. Az ALDI tapasztalatai szerint évszaktól függetlenül nincs jelentős eltérés a fagyasztott termékek eladásában, még nyáron is keresettek ezek a termékek, amikor friss változatban is elérhetők.
Az ALDI áruházakban a fagyasztott gyümölcsök teljes választéka a fagyasztópultoknál elérhető a vásárlók számára, így egy helyen, könnyen válogathatnak a vevők a termékek széles kínálatából.
A fogyasztók a mirelit gyümölcsök esetében a magas minőséget, a könnyű kezelhetőséget és a hosszú eltartást keresik, hiszen a nyári gyümölcsöket szívesen fogyasztják télen, amikor egy-egy termékből nem elérhető a friss változat. A fagyasztott gyümölcsök ráadásul alig veszítenek a fagyasztás során vitamintartalmukból, így télen is hozzájárulnak az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.
Mint megtudtuk, az ALDI állandó kínálatában a szuverén fajták dominálnak, míg mixek inkább csak szezonban elérhetők, így az áruházláncnál a szuverén termékek iránti kereslet a nagyobb. A kiskereskedelmi lánc a fagyasztott gyümölcsök esetében is arra törekszik, hogy folyamatosan bővítse kínálatát és ezzel is a vásárlók kedvében járjon, akik sokszor találkozhatnak igazi újdonságokkal az áruház polcain, hűtőpultjaiban. Az ALDI áruházakban vásárlók körében a meggy a legkedveltebb fagyasztott gyümölcs, ebből fogy a legtöbb. De a kínálatban a legkedveltebb fajták – meggy, málna, eper, áfonya és bogyós mix – folyamatosan elérhetők, télen pedig déli gyümölcsök – ananász, mangó – is kaphatók. Akciósan pedig fagyasztott biogyümölcsök is megtalálhatók a kínálatban, így bio mangó, bio málna és bio bogyós gyümölcs közül választhatnak az ALDI vásárlói.
A fogyasztók ezen a területen is keresik az innovációt, az újdonságot, a legnagyobb figyelem és igény a bio termékek iránt mutatkozik, ezért is vezette be az ALDI akciós kínálatába a fagyasztott biogyümölcsöket.
Mint megtudtuk, az ALDI a lehető legszélesebb korcsoportot kívánja megcélozni a fagyasztott gyümölcsökkel, hiszen a kisgyerektől kezdve minden korosztály számára fontos az ízletes és vitamindús gyümölcsök fogyasztása, ezen belül kiemelt figyelmet élvez a 30-50 év közötti korcsoport.
A fogyasztók a felhasználás jellegétől függően választanak kisebb vagy nagyobb kiszerelést, hiszen lekvárhoz, leveshez inkább a nagyobb, süteményhez, turmixhoz inkább a kisebb csomagolás keresettebb. Az ALDI 300-tól 750 grammos kiszerelésig kínál fagyasztott gyümölcsöt, így mindenki megtalálja a számára ideális csomagolást.
A feldolgozható alapanyag, majd a kész termékkínálat mennyisége, minősége és ára is függ az időjárás alakulásától, hiszen kedvező körülmények között nagyobb a gyümölcstermés hozama, míg rossz időjárás csökkenti a kínálatot és növeli a felvásárlási és értékesítési árakat.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019. decemberi szám)