Az ideális reggelihez az élelmiszergyártók az egészséges ételek széles palettáját kínálják a fogyasztóknak. Az első étkezés lehet egy egyszerűnek mondható zabkása, kukoricapehely, vagy teljes kiőrlésű gabonából készült szendvics húsáruval, sonkával, tojással, sajttal, zöldségekkel, ezek mellé pedig gyümölcsöt, joghurtot lehet tenni.

Kedvelt harapnivalók

A reggelizés szokása mélyen gyökerezik a fogyasztók minden­napjaiban. A 21. századot jellemző életmódváltozás azonban azt eredményezte, hogy majdnem minden harmadik háztartás változtat szokásain és hanyagolja, akár el is hagyja a korai étkezést. A hét folyamán gyakrabban fogyasztják el a reggelit a munkahelyen, az egyetemen vagy egyszerűen az utcán az emberek. Varga Dóra dietetikus szerint a reggelizésre szánt élelmiszerek vásárlása során szerepet játszik az elfogyaszthatóság, azaz a gyorsaság és a kényelem, az ár, valamint a kiválasztott termékek alacsony kalóriatartalma. Reggelit általában 6.00 és 9.00 óra között vásárolnak a fogyasztók, általában szendvicset hússal, sajttal, zöldséggel, mások csak egy zsemlét, fánkot, esetleg joghurtot vesznek. Amennyiben otthoni körülmények között zajlik a reggelizés, még ma sem ritka a meleg ételek fogyasztása.

Az élet gyors üteme miatt a magyarok értékelik a kényelmet, ami az ún. második reggelit jelenti. „A kutatások szerint a tízórai nagyon fontos szerepet játszott az étkezések elosztásában a hét folyamán. Legalább időről időre szinte mindenki bekap valamit 9.00 és 12.00 között” – ismertette Varga Dóra. Az ún. második reggeli a QMS (Quick Meal Solutions) kategória egyik kulcsfontosságú pillére, ide tartoznak a készételek és az olyan termékek, amelyeket a fogyasztók könnyen és gyorsan, főzés nélkül el tudnak fogyasztani. A sokszínűség ezeknél az élelmiszereknél rendkívül fontos, mind tartalomban, mind designban, csomagolásban, hiszen ez a kényelmi kategória jellemzője. A boltba belépve a legtöbb fogyasztó még nem tudja, mit szeretne választani, és a döntés csak a helyszínen történik. Varga Dóra elmondta: a kutatások azt mutatják, hogy az íz az egyik legfontosabb tényező a reggeli kiválasztásában.
„Amikor kinyitjuk a hűtőt, vagy belépünk a boltba, tudjuk, hogy „sós” vagy „édes” ételt akarunk-e enni, de csak egy adott termékre vonatkozó választási, illetve vételi döntést hozunk létre. A reggeli kategóriában a szendvicsek dominálnak, de amikor a snackekről van szó, a magyarok gyakran választanak valami édeset.

A harapnivalók királynője még ma is a zsemle (amelyet egy fánk is helyettesíthet). Sokan választják a különböző joghurtokat, kefireket, valamint csokoládét, müzli szeleteket. Az édességek tökéletesen illeszkednek a kávéhoz, melyet a legtöbben még otthon, munkaidő előtt és közvetlenül a munkakezdéskor is elfogyasztanak reggelinek.
A gyors harapnivalók népszerűség-növekedésének elsőd­leges oka a fogyasztók magatartásváltozása. „Ma intenzíven élünk, folyamatosan sietünk, úton vagyunk. Azt az időt, amit még tíz évvel ezelőtt az ételek elkészítésére szenteltünk, ma a mindennapi feladatok végrehajtására fordítjuk. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretjük a finom ételeket, az ízeket” – jegyezte meg Varga Dóra, hozzátéve, hogy mindenki számára fontos a megfelelő körülmények között elfogyasztott laktató reggeli, azonban ma már szinte minden élelmiszeráruházban, boltban édes és sós ételek széles választéka található. Azok számára, akik a rohanás ellenére is az egészséges táplálkozás mellett voksolnak, az üzletekben különböző ivójoghurtokat, salátákat, turmixokat és egyéb termékeit választhatják.

 

Milyen a jó reggeli?

Mindenki tudja, hogy a reggeli a napunk legfontosabb étkezése, ezért nagyon fontos, hogy minőségi étel érje a szervezetünket a nap elején. Az ideális reggeli tartalmazza a szervezetünk számára szükséges összes tápanyagot, fehérjét, zsírt és szénhidrátot, illetve rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. „A minőségi alapanyagok mellett ezen szempontok szerint alkottuk meg a Cornexi zabkása termék­családunkat, mely ideális választás reggelire, de akár köztes étkezésre is. A Cornexi számára minden termékfejlesztéskor viszont az elsődleges szempont, hogy finom legyen. Tehát szerintünk: a jó reggeli = Cornexi zabkása” – fogalmazott Czimer-Szőke Imola, a Cornexi key account managere.

A reggeliző kategóriában a hagyományos élelmiszerek mellett több újdonság is megjelent. Például a zabkása termékek kiemelkedő, és folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak ebben a kategóriában. Czimer-Szőke Imola szerint megfigyelhető, hogy egyre erősebb és fontosabb szempont az összes termékcsaládban (gabonapehely, müzli- és zabszelet, zabkása) a funkcionalitás, a hozzáadott cukor nélküliség, illetve a glutén- és laktózmentesség. A teljes kiőrlésű gabona pedig szinte alapelvárás már, illetve a gyermekeknek szánt termékeknél kiemelten fontos a vitamin- és ásványianyag-tartalom.

A Cornexi key account managere elmondta, hogy elsősorban a 18+ korosztály, de sok gyermek is kedveli a gyártó hozzáadott cukor nélküli, azaz HCN zabkásáit. A 4+ korosztály számára egy igazi újdonság jelent meg a portfólióban, az új gabonapehely család, mely teljes kiőrlésű, többféle gabonából készül (zab, hajdina, rizs, búza, köles, tönköly), kalciumot, D-vitamint és természetes aromát is tartalmaz. Továbbá 2 íz hozzáadott cukor nélkül, illetve egyes ízvariánsok propoliszos méz hozzáadásával készül.
„Azoknak, akik a gyors és sietős reggelit (eat and go) részesítik előnyben, de mégis szem előtt tartják a minőségi és tartalmas, egészségtudatosabb reggelit, nekik ajánljuk az új Nexi zab- és müzliszelet-portfóliónkat, 8 féle ízben (4 zabszelet, 4 müzliszelet). Szlogenünk – „Harapj bele a jóba!” – szó szerint vehető, zabszeleteink zabtartalma például közel 50%. És természetesen itt is megtalálható hozzáadott cukor nélküli ízvariáns” – ismertette Czimer-Szőke Imola, hozzátéve, hogy a cukros ízek kifejlesztésekor pedig egy egyedi ízvilágra törekedtek, így születtek meg pl. a citrom-gyömbér és a meggyes-marcipános ízek.

Mint megtudtuk, a reggeliző termékek közül jelenleg egyértelműen a Cornexi zabkása termékek 6 féle ízben (3 féle hozzáadott cukor nélküli) a legnépszerűbbek. Czimer-Szőke Imola elárulta, hogy 2019-ben a teljesen megújult Cornexi portfólió népszerűsítése mellett a célok között szerepelnek az újabb termékfejlesztési irányok a zabkása-kategóriában, illetve a szeletes termékek piacán.

 

A gyerekekre koncentrálva

A Cornexi tavaly év végén vezette be a piacra vadonatúj gabonapehely-családját, a termékek közül a hozzáadott cukor nélküli kategória egyaránt népszerű mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. „Bízunk benne, hogy a gazdag és egyedi összetevők, továbbá a kimondottan gyermekeket megcélzó csomagolás ugyanolyan sikeres lesz, mint a zabkása portfóliónk” – említette a key account manager.

Mivel a termékeket a szülők vásárolják meg elsősorban, így olyan csomagolást, kommunikációt, grafikát választottak, ami mind a szülő, mind a gyermek számára egyaránt vonzó, vicces, informatív, játékos, de mégis tartalmas és értékes. A gabonapelyheink csomagolását például vidám, mégis modern kis szörnyecskék díszítik, a hozzájuk fűződő vezérmondat pedig a „Szörnyen jó napindító finomságok”.

 

Egészséges és finom is

A reggeli a napunk legfontosabb étkezése. A pihentető alvási időszak után ez az első alkalom, hogy energiával töltődik fel szervezet. A megfelelő reggeli tartalmazza az összes tápanyagot, vagyis megfelelő mennyiségű fehérjét, zsírt és szénhidrátot, de nem szabad megfeledkezni a vitaminokról, ásványi anyagokról és rostokról sem. „Ideális reggeli lehet egy pohár natúr joghurt zabpehellyel, friss zöldséggel vagy gyümölccsel, de könnyen készíthetünk egy adag túróból és joghurtból zöldfűszeres túrókrémet is, amit magvas kenyérrel, friss zöldségekkel elfogyaszthatunk” – említette Nagy Nóra, a Sole-Mizo Zrt. marketing kommunikációs specialistája.

A fogyasztók rohanó mindennapjaiba sokszor nem fér bele, hogy „hagyományos” körülmények között, asztal mellett ülve, nyugodtan fogyasszák el reggelijüket, ezért szívesen keresnek helyette olyan tápláló megoldásokat, amelyeket akár munkába vagy iskolába menet gyorsan és könnyen elfogyaszthatnak. Nagy Nóra szerint praktikus kiszerelésüknek és csomagolásuknak köszönhetően a Mizo Coffee Selection kávéitalok, a Mizo kaukázusi kefir, illetve ízesített tejitalok széles választéka közkedvelt a fogyasztók körében.

„Mi is érzékeltük, hogy a változó fogyasztói szokások egy új szintre léptek. Az új igények alapját az egészségtudatos táplálkozás adja, így a Sole-Mizo Zrt. is igyekszik termékeivel lépést tartani az új trendek mellet” – mondta a marketing kommunikációs specialista, hozzátéve, hogy a különböző ízesítésű Gazda E-mentes vajkrémek, a Mizo natúr joghurt, a Mizo kaukázusi kefir vagy a tavalyi évben, három egzotikus ízben bevezetésre került Mizo Reggeli Felébresztejek ideális választás lehet azok számára, akik nemcsak finom és tápláló termékeket keresnek, hanem egészségeset is. Mint megtudtuk, az új Mizo Reggeli Felébresztejek termékcsaládot minden olyan fogyasztó részére ajánlja a gyártó, aki nyitott az újdonságokra, trendi, egészséges termékre vágyik és keresi a mindennapjaiban a frissítő, hűsítő, feltöltő pillanatokat.

„Egy olyan különlegességet szerettünk volna bevezetni a piacra, amely a régi korokban is előszeretettel fogyasztott termék volt jótékony élettani hatásai miatt. És hogy miért is jótékony? Közismert, hogy a tejtermékek fogyasztásával csökkenthető a csontritkulás kialakulása. Különösen a savanyított tejtermékek esetében, ahol a kalcium nagyobb arányban tud beépülni a csontokba, a tejsav, a laktóz, a D-vitamin megfelelő kombinációjának köszön­hetően” – ismertette Nagy Nóra, megemlítve, hogy a változatos és kiegyensúlyozott étrend részeként, már napi egy palack Mizo Reggeli Felébresztejek fehérjetartalma hozzájárul az izomtömeg fenntartásához és növekedéséhez. Az egyedi és praktikus csomagolás mellett három igazán különleges és frissítő ízben elérhető a boltokban. Az eper-málna kombináció azok számára készült, akik igazán élvezik ezt a klasszikus ízvilágot. Ellenben az egzotikus ízek kedvelőinek a mangó és citrom ízesítésű Mizo Felébresztejek lehet a legjobb választás. „A piaci trendeket, fogyasztói igényeket szem előtt tartva az idei évben is szeretnénk vásárlóinknak új termékekkel szolgálni. A Mizo Flört termékcsaládunk nagy gyümölcs darabos joghurttal fog bővülni, míg a vaj kategóriában egy újdonsággal fogunk piacra lépni” – egészítette ki Nagy Nóra.

 

Hagyományos, ám minőségi reggeli

A Békés Húsmanufaktúra egyedi recept alapján készített adalékanyagmentes és vízkötők nélküli kézműves hentesárui a hagyományoknak megfelelő, igazi békési ízvilággal rendelkeznek. „A Békés Húsfeldolgozónál mindenképpen ragaszkodunk a hagyományos reggeli fogalmához, ami számunkra a klasszikus kolbászos szendvicset jelenti” – közölte Kovács István, a Békés Húsfeldolgozó Kft. tulajdonosa, hozzáfűzve, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű hústermék fogyasztása az egészségtudatos fogyasztók számára is elengedhetetlen. Éppen ezért a cég kínálatában szerepelnek adalékanyag mentes kolbászfélék, magas hústartalmú felvágottak és juhbeles virslik is, de a tulajdonos szerint reggelire szóba jöhet akár sült kolbász és sült májas hurka is, vagy egy magas hústartalmú főtt lecsókolbász mustárral.

A felnőtt vásárlókon kívül a fiatalabb korosztályra gondolva marhapárizsit és juhbeles virslit, valamint füstölt csemege kolbászt is kínál a cég. Kovács István tapasztalata szerint ezeket a termékeket a fiatalok szívesen fogyasztják. „Elmondható, hogy az utóbbi időben javult a felvágottak minősége, erre ma nagy hangsúlyt fektetnek a gyártók. A Békés Húsfeldolgozó is erre törekszik. Egy mondattal tudnám jellemezni cégünk filozófiáját: „Olyan, mint régen” technológia, letisztult, hagyományos, kifejezetten békési ízvilág szerint készítünk minden terméket” – jegyezte meg Kovács István.

 

Mentes termékek az asztalon

„Arra a kérdésre, hogy milyen a jó reggeli, szerintem mindenki tudja a választ. Kérdés, hogy mit sikerül belőle megvalósítani. Miután minden Wiesbauer termék glutén-, laktóz- és szójamentes, az egészségtudatos vásárlók igényeit teljes szortimentünkkel ki tudjuk kiszolgálni” – fogalmazott a Wiesbauer-Dunahús Kft. értékesítési vezetője. Kazai Zsolt tapasztalata szerint a gyermekeknek szánt kategória nem kap kellő figyelmet a húsiparban. Sem csomagolásban, sem termékválasztékban. „Van hová fejlődni. Hogy tippeket adjak a konkurenciának is: magas hústartalmú termékek, mesterséges összetevők mellőzése, hozzáadott vitaminok, gyermekeket célzó csomagolás, ízesítés” – mondta az értékesítési vezető. Sokak számára egy kiadós reggeli elképzelhetetlen virsli nélkül.

A Wiesbauer-Dunahús tavaly vezette be a Light virslit, amely 30%-kal kevesebb zsírtartalommal bír a hagyományos virslikhez képest. A terméket jelenleg 170 grammos kiszerelésben forgalmazzák. Emellett kapható 170 grammos és 800 grammos kiszerelésben az egyre kedveltebb Prémium Borjú virsli. Az értékesítési vezető megjegyezte, hogy jelenleg több trend is jellemzi a hústermékek piacát: van, aki a sótartalmat csökkenti termékeiben van, más a hústartalmat és időről időre felbukkan az igény a glutamát mentességre is. A magyar gasztronómia és ízlés egyik fontos része a hústermék, azon belül is a kolbászok, szalámik, sonkák, felvágottak, virslik.

„Az osztrák és a magyar ízvilág harmonikus ötvözésével termékeink mindenképpen egyedinek tekinthetők. De fontos a megkülönböztetés az átlagos felvágottakhoz képest a magas hústartalom, a mentességek és az ár-érték arány miatt” – fogalmazott Kazai Zsolt, hozzátéve, hogy a felvágottak közül a Wiesbauer Túra felvágott viszi a prímet, a virsli kategóriában pedig a Prémium Bécsi virsli a vezető termék. Az egyik legkedveltebb reggeli például a virsli, mely iránt nem kizárólag a téli szezonban nagy a kereslet, hanem egész évben folyamatosnak mondható. Kazai Zsolt elárulta, hogy a kategória iránt egy-egy promócióval segíteni is lehet a termékek forgalmát.

A kizárólag sertés- és marhahúsból előállított Wiesbauer-virslik nagy sikernek örvendenek a fogyasztók körében, és évről-évre kétszámjegyű növekedést ér el a vállalat. „A Bécsi felvágott klasszikus íze minden korosztály számára megfelelő, így a reggelire készített szendvicsekhez is ajánljuk. A Túra felvágott egyszerre idézi ízben és megjelenésben a tradicionális hagyományokat és a modern, egészséges össze­tevőket” – ismertette az értékesítési vezető.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019 február)