Fajtájától függ, hogy már javában zajlik, vagy éppen befejeződött a magyar kivik ­szürete, amelyet néhány éve termelnek a Zala megyei Becsehelyen. A hazai ültetvény a jelenlegi import néhány százalékát tudja majd ellátni, jóllehet a mostani 8 tonna össztermés akár a tízszeresére is növekedhet. A tavalyi évtől egy nagy nemzetközi lánc már árulja a magyar kivit.

Három év múlva a tízszerese lehet

„Jelenleg a ”magyar kiwi Becsehelyről” címke alatt forgalmazzuk a terméket. Híve vagyok az egyszerű üzeneteknek, természetesen a formai megjelenés változhat a piac igényeinek megfelelően” – mondta el Miklós Ákos Márton, a zalai ültetvény megálmodója és szakmai vezetője.

Az ültetvény első telepítése 2012. április 30-án volt és ma már négy hektáron termesztenek kivit –, az első szüret 2015 őszén volt. A délkeleti és délnyugati dombhátra felfutó, jellegzetes T alakú tartóoszlopokon futó kordonokon majd’ háromezer tő található.

A négy hektáron 2800 tő kivi van összesen, a tavalyi évben pedig mintegy 8 tonna volt az össztermés. „Várhatóan 70-90 tonnára fog beállni az összkapacitás, ezt nagyjából három év múlva reméljük elérni” – mondta el a szakmai vezető.

Mint mondja, a tavalyi volt az első kereskedelmileg is értelmezhető termés, az ezt megelőző évben a Budapesti Nagybani Piacon értékesítettek párszáz kilót, ezt megelőzően a korona, a lugas forma kinevelése volt a cél. Elmondása szerint idén már komolyabb év várható.

Soreli, Hayward, Green Light

A teljes kiviültetvény 80 százalékát kitevő zöld Hayward fajta kivit október vége felé kell leszüretelni, a szőlőhegyi adatok szerint az október is megbízhatóan fagymentes a Horvátországhoz közeli településen – derült ki, ahogy az is, hogy ideális a tengerszint felett 250 és 290 méter közötti terület lenne.

Az ültetvényen a növények 10 százalékát adja az udinei egyetemen kifejlesztett Soreli, ami a gold kivik között egy annyira új fajta, hogy csak 2008-ban telepítették az olaszok is az első ültetvényt. Ennek forgalmazása engedély- és jogdíjköteles, az ültetvény ezt forgalmazhatja, megvannak rá az engedélyei.

A Hayward hozama körülbelül 20-25 tonna/hektár, a sárga húsú Soreli jóval intenzívebb, akár 80 tonna/hektár is lehet, ebből viszont összesen 250 db növényük van.

A Hayward fajtájának október 20-a környéki szüretét a Green Light 2-3 héttel előzi meg, a sárga húsú Soreli ezt is megelőzi még 1-2 héttel. Szedés után jól tárolható és folyamatosan érik, a tárolás módja dönti el, hogy milyen gyorsan puhul meg.

„A sárga húsú Gold fajták átadási ára a hagyományos Haywardénak több mint duplája, de ebből még kisebb mennyiséget sikerült értékesítenünk. A magyar fogyasztó árérzékeny. A Haywardnak szezonon belül és szezonok között is változik az ára az európai termőterületek kínálatának függvényében” – tudtuk meg. Az átlagos átadási ár 300 forint/kg körül mozog.

„A jelenlegi import néhány százalékát tudja majd ellátni az ültetvény. Volna helye akár újabb telepítéseknek is, a piac ugyanis alapvetően keresleti jellegű” – fogalmaz Miklós Ákos Márton, aki azt is elmondta, hogy várakozáson felüli gyorsasággal sikerült megtalálniuk az értékesítési lehetőséget. Tavaly bevezető áron nagyjából az importtal azonos volt az ár. Az üzletekben főleg olasz és új-zélandi kivit árusítanak.

Itthon nem fenyegeti a fagy

Európában Olaszországban termesztenek kivit a legnagyobb területen, a fő termőhely az Emília Romagna tartomány. Jelentős termelő még Görögország és Spanyolország is. Új-Zélandon viszont a hozamok nagyobbak.

Cikkbanner Piac 201710

A jelenlegi legnagyobb termőterületek elsősorban meleg-mérsékelt éghajlaton vannak, nem a tipikus mediterrán klímán. Ez elsősorban az olasz és a görög kivire vonatkozik, míg Új-Zélandon és Spanyolországban óceáni jellegű klímán termelnek kivit. Hozzánk vegyes minőségű import érkezik, mivel az olasz és görög területeken komoly gondot okoz a nyári aszály. Ezt öntözéssel és hálós árnyékolással is nehezen tudják kompenzálni, illetve rendkívül kedvezőtlenül hat a gyümölcsminőségre és a növény általános kondíciójára is: rontja a gyümölcs beltartalmi értékét. A kritikus nyári hónapokban a levegő relatív páratartalma huzamosabb időn keresztül 35 % körüli-alatti, Dél-Zalában azonban jellemzően ebben az időszakban is meghaladja az 50 %-ot, így a növény nem szenved kárt a nyári hónapok során. Az éghajlati és talajadottságok nálunk megfelelőek, jellemzően nincs napégés a gyümölcsökön, következésképpen a beltartalmi értékek kiválóak. A szüretkori fagyveszély pedig ugyancsak nem jelent veszélyt. Olaszországban, idén tavasszal Lazio tartományban a tavaszi fagyok miatt a termés 60 százaléka elfagyott.

Édesebb, mint az import

A becsehelyi kivi sokkal húsosabb, mint az import gyümölcs, és hónapokig eltartható hűvös helyen. A mérések alapján pedig magasabb a szárazanyagtartalma, magasabb a cukorfoka – a szokásos 6-7 Brix-érték helyett a szüretkor 10 Brix értéket mérnek, és ennek oka nem csak a megfelelő adottságokban rejlik. A piac kisebb távolsága miatt engedhetik meg magunknak a megfelelő időpontban történő szüretet, így ez is hozzájárul a magasabb minőséghez.

Miklós Ákos Márton elmondása szerint a becsehelyi birtokon több tucatnyi meleget igénylő növényfaj is kiválóan megél. Számtalan egzotikus gyümölcsöt termesztenek még kisebb mennyiségben, mint például a khakigyümölcs, a füge és a pekándió is, de a pálmáktól a többféle bambuszfajtáig nagyon széles a virágzó-zöldellő növények választéka.

„Egyelőre szeretnénk megvárni, hogy beálljon az ültetvény, egy esetleges bővítés sok tényezős feladat. A külföldi árutermő tapasztalatok szerint egy család 2-3 hektár kiviből meg tud élni. Jelenleg úgy tűnik, hogy a piac igényelne újabb telepítéseket” – monda el a szakmai vezető.

Bizonytalanságok a nemzetközi termelésben

 Különleges klíma

Dél-Zala szőlőhegyei különleges klímaadottságokkal bírnak, a legnagyobb téli és a kritikus késő tavaszi lehűlések idején 8-10 Celsius fokkal magasabb hőmérséklet mérhető a síkhoz és a völgyekhez viszonyítva.
A térség szőlőhegyein országosan a legenyhébbek a téli minimumhőmérsékletek,
230 méteres tengerszint feletti magasság fölött pedig az áprilisi és októberi fagyok jellemzően nem fordulnak elő.
A kivi téli fagy­tűrése jónak mondható, a késő tavaszi fagyokra azonban érzékeny.
Október végi szürete miatt megbízhatóan fagymentes októbert igényel, ez szőlőhegyeinken az adatok és a helyi tapasztalatok szerint több évtizedes távlatban kielégíthető klímafeltétel
.

A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt Olaszországban Veneto régió termelése 20%-kal csökkent, így a termés idén közepesnek, vagy inkább kevésnek mondható. A minő­ség­gel viszont a termelők elégedettek, ám ez korántsem fogja pótolni a hiányt. Calabriában is a bizonytalanság az el­következő szezon kulcsszava: a sárga és zöld fajták esetében is kisebb mennyiségek várhatóak, az október 25-28 között kezdődő szüret során.

A szüret megfelelő időpontja mindig dilemma: ha a termelők túl korán szüretelik le a gyümölcsöt, a fogyasztóknak gyenge minőségű gyümölcsökkel kell beérniük. A zöld kivit akkor szüretelik, ha a gyümölcs eléri a 7 Brix fokot, míg a sárga fajtáknál minimum 8 fok szükséges.

Görögországban szeptember 20-a előtt kezdődött a be­takarítás, ahogy az a korai zöld fajtáknál szokás, mint például a Green Light. A volumen azonban egyelőre itt is kicsi. A Hayward szürete október közepén kezdődik, amelynek a mennyisége várhatóan hasonló lesz a tavalyihoz. Bár korlátozott mennyiségek állnak rendelkezésre, a görög exportőrök kihasználják az új-zélandi és a chilei szezonok elejét: ezért viszonylag nagy a kereslet ezekben az országokban a görög kivire. Az olasz fagy is előnyös volt a görög exportőrök számára. Talán meglepő, de az európai kivik legvonzóbb piaca Ázsia. A kereslet különösen magas a kínai és a sanghaji régióban.

Egyelőre Spanyolországban is nagyobb a piacon a kivi kereslet, mint a kínálat. A spanyol szezon nem indul be októ­ber végéig – november elejéig, így a hiányt chilei importból pótolják. A spanyol kivi fogyasztása magas, évi 130 000 tonna, maga az ország pedig „csupán” 20 ezer tonnát termel. A chilei kivi iránti európai kereslet növekszik, de a chilei exportőrök más piacokon, például Latin-Amerikában és Ázsiában is lehetőségeket látnak.

 

(Termékmix - 2017 októberi szám)