Interjú Kazatsay Eszterrel, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetőjével.

A PENNY több mint negyed évszázada van jelen hazánkban, de talán még sosem pezsgett körülötte annyira az élet, mint most. Azon kívül, hogy megújulnak az üzlethelyiségei és újak is nyílnak, tavaly ősz óta vegán-, bio-, gluténmentes és cukorkontrollos saját márkás termékekkel is folyamatosan bővítik a kínálatukat. A PENNY megújulásáról, terveiről és egészségtudatos szemléletéről Kazatsay Esztert, a cég kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

» Mostanában nagy aktivitások érezhetők a PENNY-nél. Minek köszönhető ez?
Az idei év a nagy változások esztendeje a PENNY-nél, emellett a hazai piaci szerepünk folyamatos növelésével tovább erősítjük és újítjuk a márkát. A PENNY nagyszabású üzlethelyiség-megújítási és korszerűsítési projektje 2020 végén indult, és ez a folyamat a tavaly hirdetett rebranding programunkkal is teljes összhangban áll. Idén már 73 üzletünk kapott új külsőt és belsőt – csak a nyár folyamán további 30 boltot korszerűsítettünk országszerte – 2023. közepéig pedig várhatóan mind a 227 egységünk megújul. Emellett büszkén mondhatom el, hogy most ősszel egy teljesen új üzlet szalagját vághatjuk át Hajdúsámsonban.

» Mi a PENNY cégfilozófiája? Milyen tervek szerint és célok felé fejlődnek, növekednek tovább?
Magyarország egyik vezető kiskereskedelmi áruházláncaként fő célunk, hogy tovább erősítsük és újítsuk az itthon több mint negyed évszázada jelen lévő márkát, ezzel is folyamatosan növelve hazai piaci szerepünket. A tavalyi esztendő a repozicionálásról és a rebrandingről szólt, a nagyszabású projektnek az üzlethelyiség-megújítási program 2020 év végi indulása teremtett kiváló alapot, ami jelenleg is gőzerővel zajlik.

» A PENNY számára is egyre fontosabb, hogy magyar termékek kerüljenek az üzleteik polcaira. Milyen eredménnyel büszkélkedhetnek ezen a téren?
A PENNY számára évek óta kiemelt cél, hogy növelje a magyar termékek számát mind a 227 hazai üzletében. Ennek eredményeként az árucikkek közel kétharmadát hazai beszállítók biztosítják jelen pillanatban. Továbbá büszkék vagyunk arra is, hogy a diszkont áruházláncok között egyedülállóan több mint 500 saját­márkás termék viseli a Magyar Termék védjegyek egyikét. A védjegyhasználat és a magyar partnerek támogatása melletti elkötelezettségünk megerősítéseként 2021-ben sikeres személyre szabott kampányt szerveztünk a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel.
A friss termékkategóriáknál kiemelten fontosnak tartjuk, hogy hazai partnerekkel dolgozzunk, hiszen rendelkezésre áll a megbízható, jó minőséget gyártó, megfelelő tanúsítványokkal ­rendelkező hazai beszállítói bázis. Ezzel nem utolsósorban a termék útját is le tudjuk rövidíteni.

» A közelmúltban glutén- és laktóz­mentes, cukorcsökkentett, bio és vegán termékekkel bővült a PENNY szortimentje. Az, hogy erre az útra léptek, „csupán” az ételintoleranciában szenvedő fogyasztók kiszolgálása miatt történt, vagy egyéb törekvések is állnak a háttérben?
A választékunk ezirányú bővítésével két fő célunk az ételintoleranciával küzdők igényeinek kiszolgálása, illetve az egészségtudatos életmódot folytató vásárlóközönség megszólítása volt. Itt fontos megjegyezni, hogy lényeges különbséget kell tenni az ételintolerancia és az egészségtudatos táplálkozás között. Amíg az előbbi egy kényszerhelyzet, addig az utóbbi egy egyre jobban erősödő fogyasztói igény.
Végeztünk kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy melyek a legfontosabb „egészség” kategóriák a vásárlók számára, milyen termékeket keresnek és hol keresik őket egy bolton belül. A válaszokat figyelembe véve egy ideális alapválasztékot hoztunk létre, illetve ez alapján fogalmaztuk meg azt is, hogy a könnyebb tájékozódás érdekében ezeket blokkosítva helyezzük el boltjainkban a hűtött- és szárazáru-egészség részlegen.
Az egyik kutatás kiértékelését követően, 2021. novemberében kerültek polcainkra a Food For Future vegán termékek is. Ezen termékek, ahogyan elnevezésük is mutatja, nem csupán a vegán, illetve a vegetáriánus fogyasztók számára kínálnak változatos alapanyag-lehetőséget, hanem a környezettudatos fogyasztók számára is megfelelő alternatívát jelentenek.
Köztudott tény, hogy a vegán termékek előállítása kevesebb szén-dioxid-kibocsátást eredményez, amelyet számos nemzetközi tanulmány is alátámaszt. Mindez azt az összefüggést igazolja, hogy a napi étrendünkben az állati eredetű élelmiszerek újszerű (vegán) élelmiszerekkel történő helyettesítése elengedhetetlen a globális környezeti változások mérsékléséhez, amely szintén egy fontos irányelv a PENNY számára.

» Ön szerint mennyire van igény ma a magyar lakosság körében ezekre a mentes termékkategóriákra? Mennyire látják ebben a jövőt?
Tapasztalataink szerint a mentes kategóriák iránt is folyamatosan növekvő igény mutatkozik. A laktóz-, gluténmentes és sokszor a cukormentes táplálkozás nem divat, hanem kényszer, ezért az új termékeinkkel megfizethető és finom alternatívákat kapnak vásárlóink. A választék bővítése az egészségtudatos termékek valamennyi alkategóriájában a napi teendőink részét képezi. Fontosnak tartjuk, hogy az alaptermékek az állandó választékban minden nap elérhetőek legyenek, és ezek mellett időszakosan egy-egy akcióra hozunk újabb termékeket, hogy a változatosságot tudjuk biztosítani a vásárlóinknak. Az egészséges szortimentünk bővítését elsősorban a sajátmárkás termékeinken keresztül tervezzük: Food for Future (vegán), my Bio, Free (gluténmentes és cukorkontroll) és Sissy (laktózmentes).

» Mennyire fontos a PENNY számára a fenntarthatóság és a rövid ellátási lánc?
Sajátmárkás termékeinknél arra törekszünk, hogy gazdaságos mértékben használjuk fel a csomagolóanyagokat. Emellett folyamatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel csökkentjük a csomagolóanyagok környezeti terhelését. Ezekhez kapcsolódóan a PENNY nemzetközi szinten már megfogalmazta a törekvéseit, amelyek már a hazai termékekkel kapcsolatos aktivitásainkban is megjelennek a közeljövőben. Ezek alapján 2025-től például teljes mértékben beszüntetjük a ketreces tartásból származó tojások forgalmazását, 2030-tól pedig száz százalékig környezetbarát csomagolást alkalmazunk.

» Folyamatosan zajlik a PENNY-nél az üzlethelyiség-megújítási és korszerűsítési projekt, milyen változásokra lehet számítani a megújult üzletekben?
A jelenleg is zajló korszerűsítési projektünkkel a vásárlói igényekre és a változó fogyasztói trendekre reagálunk. A vásárlói igények feltérképezése során ugyanis azt figyeltük meg, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik új és modernebb üzletekre, emellett a vásárlói útvonalak javítása is kedvezően hat üzleteink és a márka megítélésére egyaránt.
Emellett a nemrégiben bevezetett önkiszolgáló kasszáink szintén a vásárlók gyors és kényelmes kiszolgálását támogatják. A fizetési lehetőségek effajta bővítése is egy határozott reakció a folyamatosan változó igényekre, amelyek nyomon követése elengedhetetlen része egy modern vállalatnak.

» A közeljövőben készülnek valamilyen akcióval, újdonsággal vagy meglepetéssel?
Az éves stratégiai tervünket alapul véve, az elkövetkező időszak is számos újdonsággal kecsegtet, tehát érdemes figyelni időszakos akcióinkat, kampányainkat.
Amit mindenképpen érdemes kiemelnünk, az a borkínálatunk tervezett megújítása, amelynek középpontjában a minőségi hazai pincészetek kiváló ár-érték arányú borai állnak majd.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. szeptemberi szám)

aktuális lapszám elérhető itt: