A közelmúltban Szurma Gyöngyi személyében új taggal bővült a Rossmann cégvezetése. Nemcsak a mostani kinevezése, de Gyöngyi egész karrierútja is remek példa arra, hogy nőként is lehet érvényesülni, sikereket elérni az üzleti életben. A Rossmann Magyarország értékesítési vezetőjét pályájáról, a jelenlegi gazdasági nehézségekről és a drogéria-hálózat működéséről kérdeztük.

» Hogy vezetett az út a Rossmann-ig?
1996-ban végeztem Szegeden a JATE-n. Előtte egy évvel jelentették be a Bokros-csomagot, ami a teljes közoktatási rendszert – fogalmazhatok talán így – padlóra küldte. Nem nagyon voltak pozíciók, lehetőségek, egyre szűkült a mozgástér. Én viszont akkor azt tapasztaltam, hogy megindult a nemzetközi hálózatok expanziója, oda pedig rengeteg fiatalt kerestek. Éltem a lehetőséggel és jelentkeztem a Baumax gyakornoki programjába.
25 éve vagyok vezető ezen a pályán, van egyfajta rálátásom, ezért úgy vélem, nagyon meghatározó, hogy ki hol kezdi a pályáját, milyen légkörben, milyen vezetői stílussal találkozik először, milyen munkafolyamatok közé akklimatizálódik, amelyek később beépülnek a vezetői kelléktárba. Nekem az volt a szerencsém, hogy egy nagyon jó szellemi műhelybe kerültem. Az akkori vezetőnk, Josef Wagner úr egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező osztrák úriember volt, akitől rengeteget tanultunk, és pozitív példát mutatott, hogy milyennek kell lennie egy jó vezetőnek, hogyan kell az embereket motiválni, hogyan lehet belőlük minél többet kihozni. Úgy gondolom, innen indult az a fajta vezetői stílusom is, ami aztán elég sok sikert hozott.
Ezután egy sokkal nagyobb hálózathoz, a Tesco-hoz kerültem, itt tanultam meg magát az FMCG-t. Nagyon sokat tudtam itt is fejlődni, illetve a Rossmann-hoz sem kerültem volna 20 évvel ezelőtt, ha nincs a hipermarketes múltam.
A szakmai fejlődés mellett fontosnak tartom az élethosszig tartó tanulást, ezért munka mellett először a PSZF-en, majd később a BME-n okleveles közgazdász végzettséget szereztem MBA mesterszakon.

» Mi a siker és a jó vezető titka?
Az önmenedzselésnek és az önmotivációnak a képessége mindenképpen kiemelkedő, mint ahogy az is, hogy jól tervezetten végezze valaki a munkáját. Egy jó vezetőnek magas érzelmi intelligenciával kell rendelkeznie, sőt én úgy érzem, a mai világban egyre fontosabb, hogy legyen benne kellő odafigyelés, empátia és nyitottság a kollégái felé.
Ezeken kívül szükségesnek tartom még az eredményorientált hozzáállást. Látni kell, hogy hol a cél és azt soha nem szabad szem elől téveszteni, meg kell találni, hogy milyen utakon lehet oda megérkezni. A mostani gyorsan változó világban kiemelten fontos, hogy ezeket a változásokat rugalmasan kezeljük.
A jól strukturált kommunikációt is szeretném még megemlíteni, ami az információk átadását is jelenti a kollégák felé, hogy mindenki képben és jól informált legyen, nemcsak a mindennapi feladatokat illetően, hanem a vállalati célokról is, amivel úgy vélem, a dolgozói motiváció is magasan tartható. A sikerhez azonban elengedhetetlen a jó csapat, nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akikkel együtt ezeket az eredményeket elértük.

» Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkájuk során?
Az euróárfolyam egy igen komoly probléma, mert a költségeknek egy része euróhoz kötött, de ugyanakkor a profitot megtermelni már forintban kell, ami egy nagyon komoly kihívás. Nyilván a költségnövekedéseket nekünk is be kell építenünk az árainkba. A magas inflációnak majd később fogjuk érezni a negatív hatásait, egyelőre még kevésbé érezzük ezt. Én azt gondolom, ennek majd akkor lesz veszélye, amikor az év eleji nagyon szép béremelések elkopnak ezzel a fokozódó inflációval és egy idő után át fog csapni reálbércsökkenésbe. Amikor pedig majd ez bekövetkezik, már komoly problémát jelenthet, mert egy idő után a fogyasztás szűkülését vonja maga után.
Most egyelőre még azok a boldog békeidők vannak, amikor a Covid után mindenki kiszabadult. Nagyon szépen jönnek vissza a vásárlók. Azt látjuk, hogy azok a közösségi terek, amelyek tavaly és tavalyelőtt kiürültek, mostanra megteltek. Gyönyörűen nő mind a vásárlói számunk, mind a fogyasztói kosarunk. Én azt gondolom elégedettek lehetünk, csak sajnos már látjuk a viharfelhőket.

» Mi most a Rossmann piaci pozíciója, elégedettek vele?
A teljes FMCG-n belül – június elején jelent meg a kiskereskedelmi láncok toplistája – a 11. helyet foglaljuk el. Ezzel elégedettek vagyunk, mert úgy vélem, nagyon eredményesen működik a cégünk és a forgalmunk is nagyon szép. Két számjegyű növekedést értünk el az idei évben.

» Mennyire látják az online-ban a jövőt?
Még 10% alatt van az online forgalmunk aránya. Mi is inkább szerviz szolgáltatásnak tekintjük, mivel van egy ilyen jellegű vásárlói elvárás, igyekszünk megfelelni ennek és nyilván próbálunk valamiféle eredményszintet elérni, de nagyon nehéz.
Természetesen fókuszálunk az online erősítésére, az idei évben újult meg a webshopunk: új, fejlettebb motorral dolgozunk és a hozzá kapcsoló szolgáltatásokat is folyamatosan fejlesztjük. A tavalyi évben alakítottuk át a kiszállítást, így Budapesten és az agglomerációban már vállaljuk, hogy öt órán belül ki tudjuk szállítani a megrendelt árut, amivel úgy érzem, szintet léptünk a szolgáltatások terén.
Az online erősödése mellett, én úgy gondolom, az offline ugyanúgy meg fog maradni – a mi kategóriáinkban ­legalábbis – mert az embereknek szükségük van az ilyen típusú vásárlási élményre. Az általunk forgalmazott termékek annyira innovatívak, hogy egyszerűen vágynak arra az emberek, hogy bemenje­nek az üzletekbe, lássák, hogy mi az újdonság, azt kézbe vehessék és megszagolhassák. Ezt az online nem tudja kiváltani, csak az uniformizálható, napi rutinnal rendelt, cipekedős termékeket, például a vegyi- és papírárut, állateledelt, amiből mindig ugyanazt vásárolják. De ott, ahol szeretünk váltani, szeretjük ­látni az újdonságokat, és figyelni, hogy milyen irányba megy a piac, ott mindig be fognak jönni az emberek az üzletekbe vásárolni.

» Milyen irányba orientálódik a kínálatuk?
Azt látjuk, hogy egyre tudatosabbak a vásárlók, és egyre inkább keresik azokat a termékeket, amik az egészségesebb életminőségük szempontjából fontosak, tehát egyre nagyobb a fókusz a bio-, mentes és természetes összetevőjű termékeken. Ebben az irányban nagyon erősen fejlesztünk, illetve egyre több ­exkluzív terméket hozunk a választékunkba, így különböztetjük meg magunkat a piacon.
» Mennyire vannak jelen ebben a szektorban a hazai gyártók?
A hazai termékek is jelen vannak a választékunkban, de én azt gondolom, hogy a magyar kozmetikai ipar sajnos nem mondható jelentősnek. Természetesen az olyan hazai termékeket, amelyre van vásárlói igény, mi is nagyon szívesen belistázzuk.

» Változik a kereslet a saját márkás termékek iránt?
Amennyiben 15 éves dinamikában nézzük, akkor igen, változik irántuk a kereslet. Általában az a megfigyelésünk, hogy válságidőszakokban nagyon erősen fordulnak az emberek a saját márkás termékek felé. Amikor pedig konjunktúra van, akkor egy erős premizálódás érezhető a piacon, mindenki felfelé vált és eggyel magasabb minőségű terméket vásárol. A vásárlóink kedvelik a saját márkás termékeinket, hiszen ugyanazt a magas ­minőségű termékeket árusítjuk, amit Németországban az anyacégünk.

» Milyen újdonságok várhatok a Rossmann háza táján?
Az expanziós politikánk nagyon jelentős. Ez azt jelenti, hogy sok régi üzletünket költöztetjük el, bővítjük, újítjuk fel, illetve mellette párhuzamosan természetesen újakat is nyitunk. Amikor 20 évvel ezelőtt csatlakoztam a Rossmannhoz, mindössze 72 üzlete volt Magyarországon a hálózatnak. Azóta ez az üzletszám 236-ra nőtt.
A napokban indul egy három hónapos kampányunk, a Casino Rossmann, amely során értékes napi, heti nyeremények mellett a végén egy szerencsés vásárlónk egy piros Mercedes Benz C osztályú cabriónak lehet boldog tulajdonosa.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. júliusi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁM ELÉRHETŐ ITT: