A magyar húsipar jelenleg nincs könnyű helyzetben, amit saját bőrén érez Moldován András, a Mangal Ilona Sertéshízlalda Kft. tulajdonosa is. Beszélgetésünk során nemcsak sorra vettük a jelen helyzet problémáit és nehézségeit, de Moldován Andrásnak konkrét elképzelései is vannak a megoldásokat illetően. Ezek első hallásra talán kissé utópisztikusnak tűnnek, de mindenképp megfontolandóak.

» Milyen helyzetben van ma Magyarországon a sertésipar?
A takarmányipar, a sertéstermelő, a feldolgozóipar és a kereskedő - ennek a négyesnek az egységén, együttműködésén múlik az ágazat helyzete, viszont én azt látom, hogy széthúzásban vannak. A takarmányipar kénytelen a rendkívül drága input anyagoknak az árváltozásait folyamatosan érvényesíteni a sertéstartón. A húsipar pedig vélhetően nem tud többet fizetni a sertésért – meg persze nem is akar, mint amennyi a szerződött összeg – így most két tűz közé került a sertéstartó, ami egy különösen nehéz helyzetet eredményez. Nem is tudom hányan leszünk, akik ezt túl fogjuk ­élni. Ez egy komoly nagy válsághelyzet.

» Mire – milyen intézkedésekre – lenne szükség a válsághelyzet kezelésére?
Ezt a jelenlegi helyzetet én egy európai túltermelési válságnak tartom, és ez nem fog megoldódni másképp, minthogy termelési potenciálok csökkennek, illetve termelők véreznek el. Ameddig ez nem történik meg, addig nem lesz vége. Azt lenne jó tudni, hogy mekkora ez a válság, hány százalék az, akinek ki kell esnie, vagy akinek új piacot kellene találni. Itt nagyon nagy szerepe lehetne a nemzetközi diplomáciának, állami szinten ösztönözni lehetne, hogy új piacok kerüljenek képbe. Ugye a Távol-Kelet az ASP miatt eleve kiesik, de nekem régi vesszőparipám, hogy ott van még Afrika.

» Mi okozta ezt a túltermelési válságot?
Azt gondolom, hogy az, hogy a kínai piac egy kicsit kicsúszott Európa alól, hozta létre ezt az anomáliát. A kínaiak visszatértek a 2017-es kocalétszámhoz és már képesek előállítani maguknak állatot, ezért nem véletlen, hogy a takarmányoldalon jelentek meg vevőként, aminek eredményeképp a takarmány ára föl, a sertés ára pedig lefelé indult meg, holott ennek együtt kellene mozognia. Annak a termelési kapacitásnak, ami anno erre a kínai igényre felépült, kell most leépülnie.

» Fizetőképes piac lehet Afrika?
Biztos vannak országok, amelyek fizetőképesek lennének és vannak államok, amiket aképpen kellene támogatni, hogy azzá váljanak, és ott is legyen megfelelő élelmiszer. Hogyha Magyarországon 68,8 kg az átlag egy főre eső éves húsfogyasztás (KSH – 2019), míg Etiópiában mindössze 7, Nigériában pedig évi 9 kilogramm – akkor azért érezhető, hogy maga a világ egy óriási fehérjebeviteli hiánnyal küzd és a hústermelésben hihetetlen méretű potenciál van. Én azt gondolom, hogy a világ fejlődik, és ahogy a ­globális nemzeti összérték nő, úgy a középosztály-közeli, vagy ­abba tartozó emberek száma is nő, ami szükségképpen ­generálja a húsfogyasztás növekedését.
Az önmagában nem kérdés, hogy húsfogyasztás lesz-e, az sem kérdés, hogy a magyar gazdaság számára a hústermelés egy jó adottság, mint ahogy az sem, hogy mi tudunk-e ehhez takarmányt előállítani. Ebben a pillanatban egy kérdés van, hogy ezt hogyan kell eladni. Nagyon sokat kell dolgozni a rendszer tagjainak, hogy hogyan tudnak egymással együttműködve minél többen életben maradni, és hogyan tudják a végterméket valamilyen módon a világpiacon ­értékesíteni. Előbb a vágókapacitást, a keresletet kell meg­teremteni, és utána kell húzni a termelést, mert akkor a kereslet folyamatosan indukálja azt, hogy legyenek termelők. Szerintem megvalósul ez is, csak sok vér fog folyni addig, amíg ezen a válságon túljutunk.

» Milyen évet zár a Mangal Ilona Sertéshízlalda Kft.?
Veszteségesek leszünk. Tavaly is veszteségesek voltunk és idén is azok leszünk. 2019-ben még gyönyörű nyereséges évet zártunk. Az agráriumban nem egy évben vagy ­egyszeri termésben kell gondolkodni, hanem folyamatokban, öt évet kell vizsgálni, öt év tekintetében kell a vállalatokat értékelni. Végtelen nagy önuralommal nem szabad sosem a nyereséghez nyúlni, mindig arra kell gondolni, hogy az ember ­bírni fogja ebből a veszteséget. Közben fejleszteni kell, a hatékonyságot kell növelni, ez az életben maradás záloga. Nyilvánvalóan ez a mostani helyzet nem maradhat így sokáig. Nem elvárható a társadalom részéről, hogy emberek veszteséggel állítsanak elő élelmiszert.

» Megoldás lenne, ha kevesebb olcsó import hús érkezne az országba?
Most már 17 éve vagyunk az Európai Unió tagjai, itt az idő, hogy eldöntsük, hogy magyar európaiak vagyunk vagy európai magyarok! Én azt a döntést hoztam, hogy európai magyar szeretnék lenni. A határokat nem lehet lezárni, mert mi sem szeretnénk, ha előttünk lezárnák. Ha mi exportálni szeretnénk a magyar húst, bizonyára nem szeretnénk, hogy Németország, Franciaország vagy bárki azt mondja, hogy oda nem lehet bevinni. Nem várhatjuk el, hogy velünk szemben más elbírálás legyen, mint amit mi magunk támasztunk másokkal szemben.

» Jogos. De akkor mi a megoldása ennek a problémának?
Az az együttműködés, amit az imént már említettem. Azt nem lehet mondani, hogy Magyarországra ne lehessen importálni német húst, azt viszont lehet mondani, hogy az Agrárkamara megegyezett a nagy áruházlánccal, hogy nem árul, csak magyar húst. Ez a gazdasági szereplőkön múlik. Mindenki oldja meg a saját problémáját és akkor az majd megoldja a szektor problémáját is. De azt értenünk kell, hogy ennek a négy résztvevőnek (takarmányos, termelő, feldolgozó, kereskedő) az együttműködése nélkül nem fog menni.
A gyáva nyúl a közgazdaságtan egyik alap játékelmélete, amiben két autó száguld egymással szemben és az a kérdés, hogy melyik tér ki. (Aki kitér, azaz megpróbál együttműködni, az a gyáva nyúl, míg a másikat, aki nem kooperál, győztesként ünneplik – a szerk.) Már húsz éve nézem belülről a húsipart, és úgy gondolom, hogy itt mindenki mindenkivel gyáva nyulat játszik. Folyamatosan mindenki azt akarja tőlünk, hogy minden legyen olcsóbb, de az biztos, hogy ez nem mehet így tovább! Csak az a kérdés, hogy hogyan tudunk egy olyan társadalmi közeget teremteni, ahol a feldolgozó és a kiskereskedő, a feldolgozó és a termelő, a termelő és a takarmányos nem gyáva nyulat fog egymással játszani, nem fogja egymást folyamatosan fenyegetni (vagy ennyiért adod, vagy nem kell; akkor nem fogsz nekem többet szállítani, és így tovább).

» A gyáva nyúl játékok ellen a kooperáció lehet a meg­oldás. De mégis hogyan?
Változtassuk meg a közeget, hogy mi lenne akkor, ha nem ezt játszanánk folyamatosan, hanem létrejönne egy olyan modern, együttműködő társadalmi közeg, amely azt ­mondja, hogy ez egy stratégiai kérdés, hogy egy országnak legyen saját élelmiszer-ellátása, és ebben az állatjólét épp olyan fontos, mint a hústermelő vállalatnak a jóléte, vagy a kiskereskedőé.
Minden szereplőnek meg kellene értenie, hogy nem egymás zsebében akarunk turkálni, hogy az igazságos nem azt jelenti, hogy neked ugyanannyi jut, mint nekem, és hogy mindenki legyen a munka hőse. Az igazságos azt jelenti, hogy a maga helyén mindenki tegye meg a legtöbbet, termeljen a legjobban, a leggazdaságosabban és ehhez haszonnak kell társulnia, ezért nem lehet olcsó a termék.
Hogyha képesek leszünk egy együttműködési rendszerben dolgozni, akkor meg fognak szűnni ezek a gyáva nyúl játékok, nem kell kispórolni a kolbászból a húst, a takarmányból a fehérjét, a szállításból az autótakarítást, mert mindenki beleteszi a legjobbat. A végén pedig ezt a „legjobbat” a fogyasztónak kell majd kifizetni, amire egy olyan társadalom képes csak, amiben képesek olyan jövedelmeket biztosítani a fogyasztók számára, hogy valódi, reál­értéket fizessenek a termékekért.

» Ez nagyon szépen, de kissé utópisztikusan hangzik.
Tudja, hogy a Magyarországon felhasznált és elfogyasztott pirospaprikának hány százaléka import? 85-90%. Lehet mondani, hogy ne hozzunk be Kínából 3 dollárért paprikát? Nem, mert a magyar 3500 Ft-ba kerül. Az itt a nagy kérdés, hogy van-e együttműködés! Hogy meg fogja-e ­venni az áruházlánc azt a 30 Ft-tal drágább kolbászt, amiben magyar paprika van, vagy azt mondja, nem kell, és inkább meg fogja vásárolni a kínai paprikát tartalmazó kolbászt. Mert ha kiállnának a magyar mellett, ha együttműködnének, ­akkor nem kell kormányzat, nem kell EU rendelet, nem kell ­semmi, minden menne magától. Együttműködés kell, szóba kell állni, beszélni kell egymással és a gyáva nyúl helyzeteket meg kell szüntetni! Az Agárkamara is próbálja ezt csinálni, ami egy igazi kamarai szerepvállalás.
Igen, én most egy utópiáról beszélek, de az utópiákban pont az a jó, hogyha nagyon akarjuk, valóra lehet váltani őket! Ha elkezdünk együttműködni, ha azt mondjuk, kell ide paprika? Kell! Akkor hálózatok, ígérjétek meg, hogy csak olyan kolbászt vásároltok, amiben magyar paprika van! És hívjuk össze a paprikatermelőket, hogy kell 1000 tonna, mennyit tudtok adni? Ti importáljatok, és addig importáljatok, ameddig nem éri utol a termelés a keresletet, és mindenki békében fog dolgozni.

» A megoldáshoz vezető utat kijelölte: beszélni és együttműködni. Kinek kell ebben megtenni az első lépést?
A párbeszéd kezdeményezése a gazdasági szereplők között a kormányzat szerepe. Ez úgy működhetne, ha az agrárminiszter úr meghívja az érdekelt feleket, majd megkéri őket, hogy beszélgessenek. Ő nem fog jogot alkotni, hiába jogalkotó, csak azt akarja, hogy mindenki elégedett legyen. Teszem hozzá, a miniszter úr nagyon sok ilyet csinál, de ebből nincs elég, nem működünk együtt, ezen kell változtatni. Ausztriában bezzeg együttműködnek! Ott azt mondja a húsüzem, hogy ő csak olyan disznóból gyárt terméket, amit 20 km-es körzetből vásárolt. Nem vásárol húst tőlem – hiába akarom 10 centtel olcsóbban adni, mint az osztrák – azt mondja, nem teheti, mert aláírt a kamarával egy egyezséget.
Ezeket a belső intézkedéseket nem korlátozza az Unió, tehát, amikor ilyen esetekben arra hivatkoznak, hogy mit mondott Brüsszel, azok fals dolgok, csupán hárítások. Bennünk van a hiba, nekünk kellene jobban csinálni.
» Nem érzi úgy, hogy az állattenyésztés az agrárium mostohagyermeke?
Most lehet az agrár-környezetgazdálkodási programba belépni. További 130 ezer Ft-ot lehet kapni az agrár termelő­nek ahhoz, hogy a környezettudatosabb gazdálkodás keretében műveljék a földjüket. A támogatás jelenleg így már el tudja érni a 200 ezer forintot hektáronként. De ki adott valaha akár 1 Ft támogatást is ahhoz a húsiparnak, hogy egészséges terméket gyártson? Hogyan ­lehet az a fék­telen egyensúlytalanság és igazságtalanság ebben az ellátási láncban, hogy egy kukoricát termelő gazda, aki évente 42 napot dolgozik, kaphat egy hektárra 200 ezer Ft támogatást, miközben a naponta két műszakban 16 órát dolgozó húsipar egyetlen egy fillér állami támogatást nem kap ­ahhoz, hogy egészséges, értékes és modern terméket tudjon előállítani? Miért nincs benne ugyanúgy az Európai Unió ­támogatási rendszerében a húsiparnak, az állattartásnak a támogatása, mint amennyire a mezőgazdaságé messze eltúlzottan benne van?
Ez is probléma, ezért kerül nagyon drágán a fogyasztóhoz a termék, amit megpróbálunk magas minőségben előállítani, mert nem támogatott az előállítása.

» Mi lesz addig, amíg a politika nem áll az ágazat ­szereplői mellé?
Ameddig a politika nem fog ebben szerepet vállalni, addig nem tud megvalósulni a szebb jövőkép, mert a végén mégiscsak személyes érdekek mozgatják a világot. Annál az asztalnál, ahol bármelyik hálózatnak a vezetői ülnek, ott mindenki profitot akar termelni, nem társadalmi jólétet akar csinálni, mert mindenki azt gondolja, hogy a támogatási struktúrák és a társadalmi jólét megterem­tése a politika feladata. A szabad versenyes kapitalizmus résztvevőinek a profitgyártás a feladata, mert a profitból tudják fizetni az embereiket és létrehozni a fogyasztói társadalmat.
Nagyon fontos, hogy mi összefogjunk, de mindez politikai szándék és akarat nélkül – ahol a politikának is ­fontos, hogy egészséges ételt vegyenek az emberek és ne olcsót – ez nem fog tudni működni. Nagyon örülök, hogy a növény­termesztést támogatják, csak az a kérdés, hogy a többi résztvevőt (az állattartót, a húskészítmény-gyártót, vágóhidat, stb.) is támogatják-e, vagy őket kiteszik a piacra és azt mondják nekik, hogy boldoguljatok! Ha ­boldogulni kell, akkor persze hogy nagy árrés lesz, nem lesz addig igazságos a helyzet, amíg az én életben maradásom lesz a tét. Majd, ha én életben maradtam és ebben bizonyos vagyok és a másik is az, na majd akkor! Majd, ha tényleg össze tudunk fogni, mert van ennek egy társadalmi felhője, amiben van társadalmi akarat és szándék. Amíg arról beszélünk, hogy a fogyasztó deklarálja, hogy ő drágábban akar élelmiszert vásárolni, az nonszensz! Ezt a társadalmi feszültséget kell a politikának feloldania, mert a politika nélkül nem lehet össztársadalmi kérdéseket megoldani.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2021. decemberi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁM ELÉRHETŐ ITT: