Rodics Katalin – a Greenpeace Magyarország Egyesület agrárkampány felelőse – hivatásából fakadóan a fenntartható mezőgazdasággal foglalkozik nap mint nap,
de a magánéletben sem vizet prédikál, ez már a beszélgetésünk elején kiderült. Baromfit tart, amik folyamatosan friss és egészséges tojást biztosítanak családja számára, de ezáltal gyakorlatilag nincs olyan zöldhulladék a háztartásában, amit ne tudna az állattartás területén hasznosítani. Hogy fenntartható-e az egészséges táplálkozás, illetve egészséges-e a fenntartható táplálkozás, interjúnkból kiderül.

» Mit jelent az egészséges táplálkozás? Bio, mentes, vega, vegán – ma már könnyű eltévedni a lehetőségek labirintusában.
Amikor valóban a fenntarthatóságról és a saját egészségünkről, az egészséges táplálkozásról beszélünk, mindkét vonalon ugyanaz lehet a megoldás, ami egy nagyon áldásos konklúzió, csak a megvalósítás van hátra. Tudatában vagyunk annak, hogy klímavészhelyzet van: nagyon emelkedik a Föld hőmérséklete, amit próbálunk másfél fok alatt tartani, de mindemellett egy ökológiai válságot is jegyzünk, hiszen az ötmillió leírt fajból egymillió jelenleg a kipusztulás szélén áll, tehát 10-15 éven belül ennyi faj teljesen el fog tűnni. Naiv gondolat, hogy ez ne hatna ki az élelmezésünkre, illetve nincs mit szépíteni, az egész emberi civilizáció fennmaradása függ élővilágtól és az életfenntartó rendszerektől, úgymint a beporzóktól, a talajtermékenységtől vagy a vizeink tisztaságától.
Azért kezdem kicsit madártávlatból, hogy látsszon, amikor arról beszélünk, egészséges táplálkozás - illetve, hogy ezzel kapcsolatban merre kellene tartsunk, mik a megoldások – akkor ennek a kérdéskörnek a megoldása is abban rejlik, ami a fenntarthatóság megoldása is egyben.
Úgy kell termelnünk, hogy azzal ne károsítsuk az élővilágot, ne rontsuk a klímát, tehát a természettel harmóniában végzett termesztési módra, vagyis az ökogazdálkodásra kellene áttérnie a társadalomnak - hiszen ezzel vegyszermentes, növényvédőszer-mentes, egészséges élelmiszereket állítanánk elő a fogyasztóknak. Ez nem egyéni vélemény, számos nemzetközi szakmai szervezet – többek közt az ENSZ, FAO, WHO, EU - tanulmányai támasztják alá a megállapítást, miszerint az egyetlen járható út az emberiség számára az ökológiai gazdálkodásra való áttérés. Ehhez megvan a megfelelő szakmai tudás, megvannak a módszerek, csak a globális és regionális feltételeket kellene megteremteni. Laikusként lehet kételkedni, de a tanulmányok több ízben bizonyítják, hogy helyben termeléssel, ökológiai módszerekkel etethető a teljes emberiség, sőt, jóval többen is, nem csak Európa-szerte, hanem az egész bolygón.
Visszatérve az egészséges táplálkozás útvesztőjére: az egészséges táplálkozás alatt egyértelműen az öko – vagy bio, a két elnevezés alatt ugyanazt értjük – élelmiszerek fogyasztását értjük, hiszen attól, hogy valaki vegetáriánus, vegán vagy éppen – akár egy fennálló allergia vagy érzékenység miatt – valamilyen összetevőtől mentes étkezést folytat, egyáltalán nem biztos, hogy azt egészséges keretek között kivitelezi.

» Mivel támasztható alá az, hogy az egész emberiség etethető öko­gaz­dál­kodás útján? Mi szükséges ahhoz, hogy ez megvalósulhasson?
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, lényegesen kevesebb húst kellene fogyasztanunk – a WHO statisztikái szerint 75%-kal eszünk több húst, mint ami az emberi szervezet egészséges működésének szempontjából ideális volna –, és lényegesen vissza kellene szorítsuk a pazarlásunkat, hiszen a megtermelt élelmiszerek 30-40%-a elveszik: sokszor már a betakarításkor, tároláskor, a feldolgozáskor tönkre­mennek, illetve sok esetben a háztartásokból kerülnek kidobásra az élelmiszerek, miután nem használja fel őket a fogyasztó. Elsősorban a fejlett országokban kellene jóval kevesebb húst fogyasztanunk, hiszen itt nő jelentősen nagy arányban a hús- és tejtermékfogyasztás.
Hogy mivel lehet nagyon egyszerűen bizonyítani, hogy igenis etethető ökogazdálkodás útján az emberiség? Erre elöljáróban csak egy adatot ismertetek: ma a világ mezőgazdasági területeinek 75%-án nem magunknak termelünk növényi alapú élelmiszert, hanem a gazdasági haszonállatoknak takarmányt. A nagyüzemi állattartás a kereslet miatt egyre csak nő, és óriási támogatásokat is kap ez a szektor, helytelenül, hiszen, ha a klímára gyakorolt következményeit nézzük, ugyanannyi az üvegházhatású gázkibocsátása, mint a teljes közlekedési szektornak. 14-15%-át teszi ki a teljes klímát károsító gázkibocsátásnak, ami egyenlő a világ összes közlekedési eszközének káros gázkibocsátásával. Ez az egyik megállapítás, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy már most nem tud a Föld ennyi gazdasági haszonállatot eltartani.
A másik óriási probléma az élővilág pusztulásában az agyonvegyszerezett ipari mezőgazdaság. Emiatt a repülő rovarok – amelyek a tápláléklánc egyik alapját képezik – 60%-a Európában már eltűnt, még a védett területeken is, például Németországban. Ha nincs rovar, akkor pedig sorra eltűnnek a rovar­evő madarak is: a Magyar Madártani Egyesület azt mondja, 2025-re eltűnhetnek a fecskék.
Ahogy körbeutazunk Magyarországon, hosszú kilométereken keresztül már csak kukorica, napraforgó, repce és búza van óriási területeken, és aratás után nem marad más, mint gyomirtózott terület, ahol semmiféle tápláléka nincs a magevő madaraknak sem. Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás óta 50%-kal csökkent a mezőgazdasági területhez köthető madarak állománya, ami szintén arra mutat rá, hogy a teljes élő rendszer sérül. Romlik a talaj termékenysége, hiszen a vegyszer- és műtrágyahasználat által a talajban lévő élőlényeket is elpusztítjuk, amelyek azért felelősek, hogy a talajt a növények számára táplálékká alakítsák. Ennek a természetesen fantasztikusan működő rendszernek az alkotóelemeit még javarészt nem is ismerjük, ugyanakkor iszonyú sokat már ki is pusztítottunk, ezáltal pedig belekerülünk egy ördögi körbe: terméketlenné válik a talaj, így újra és újra műtrágyázni kell, amivel viszont csak néhány elemet tudunk pótolni, nem pedig az eredeti talajkomplexumot.
Egy tápanyagszegény talajon termett növényben nem lesznek meg ugyanazok az ásványi anyagok, mint néhai elődeikben, ha pedig ilyen növényeket eszünk, mi sem fogjuk megkapni a megfelelő ásványi só és vitamin szükségleteinket. Tehát a nagyipari növényekben már nincs meg az a tápanyagmennyiség, ami például az 1950-es években – amikor még nem használtunk vegyszereket –, viszont az ökológiai módszerekkel termelt növényekben igen.
Jelenleg a hozam számít, hibásan kilóra számoljuk azt, hogy mi éri meg, nem pedig a produktum beltartalmát tartjuk szem előtt. Most tíz ipari paprika elfogyasztásával sem biztosítjuk szervezetünknek a szükséges tápanyagokat, mialatt az öko termékből egy is elég lenne ahhoz, hogy a szervezet számára fontos anyagokhoz hozzájussunk.
Ezzel kapcsolatban itthon is szemléletváltásra lenne szükség, hiszen az öko termékek Magyarországon sajnos drágábbak és sokkal nehezebben beszerezhetők, mint az ipari mezőgazdaság által termelt nyersanyagok, hiszen a kis gazdák terményeinek jóval nehezebbek a piacra jutási esélyei. Ha Németországot vagy Ausztriát vesszük példaként, nagyon érdekes, hogy már alig van árkülönbség a két gazdálkodásformából származó élelmiszerek között, ugyanis biztosítják a könnyű elérhetőséget, amiben az üzletláncok is partnerek.
Nagyon fontos lenne a helyi termékek fogyasztása is, hiszen a szállítás folyamatai is jócskán elvesznek az élelmiszer értékéből, illetve annak körülményei a klímát is roncsolják. Régen rengeteg tájfajtánk volt - a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban 87 ezer régi fajtánkat őrzik is kis mennyiségben, lefagyasztva, a gyümölcs génbankjainkban is ott vannak ezek a régi fajták, amelyeknek vissza kellene térni a jelenlegi termelésbe, tudniillik ezek voltak azok a fajták, amelyek adott helyen, vegyszermentesen jól tudtak teremni, viszont a jelenlegi jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Van például 3000 féle babfajta és 1000-1000 féle alma- és kukoricafajtánk Magyarországon, akkor elgondolkodtató, hogy a mezőgazdaságban miért húsznál kevesebb a magasabb rendű növények megjelenési aránya, illetve miért csak néhány faj adja a 85%-át annak a palettának, amit az emberi élelmezésben általánosan használunk? Valaha ez nem így volt.

» Mi még a probléma?
Kétféle éhezésől beszélhetünk: a mennyiségiről és a minőségiről. Az imént természetesen a minőségi éhezésről társalogtunk, ez az, amikor az emberi szervezet nem jut hozzá a kellő vitamin- és ásványianyag szükségletéhez. Az energia viszont ennek ellenére bevitelre kerül: így hízik a magyar ember évről-évre, jelenleg az EU legkövérebb országa vagyunk. Arról pedig még nem is esett szó, hogy nem elég, hogy nem visszük be a megfelelő mennyiségű tápanyagot, de mindemellett a szervezetünkbe juttatunk temérdek vegyszermaradványt – jelenleg 3-400 féle ilyen vegyszert használnak a nagyipari mezőgazdaságban – amelyek epidemio­lógiai vizsgálatok által bizonyítottan egyes rákbetegségek, továbbá a Parkinson-kór, különböző ételallergiák, asztma, vagy éppen a gyerekeknél egyre gyakrabban jelentkező figyelemzavaros hiperaktivitás okozói.
Tovább megyek, a gyerekeink IQ-jának csökkenése is összefüggésbe hozható a rovarölő- és növényvédő szerek idegmérgei által. Természetesen ez is kutatásokkal alátámasztott tény: azoknak a gyerekeknek, akiknek vizeletében ilyen vegyszerek maradványait találták, szignifikánsan kb. 30%-al csökkentek a szellemi képességeik. Mi magunk a Greenpeacenél is teszteltünk már olyan bolti paprikát, amiben 16 különböző növényvédő szert mutattunk ki – természetesen ezek mindegyikét határérték alatt tartalmazta a zöldség, így az nem kerül le az üzlet polcáról, ez a szomorú valóság.

» Kinek a feladata és felelőssége a fogyasztók edukációja?
Valójában, amiről beszélünk, annak kialakítása össztársadalmi érdek lenne. Állami és EU-s forrásokat is lehetne a téma köré és az ilyen irányú fejlesztések érdekében csoportosítani, hiszen a közösség pénzét mindig olyan célokra kellene fordítani, amelyek a közösség érdekében történnek. Az egészségügynek is feladata volna a megfelelő tájékoztatás, de óriási a felelőssége a nagy cégeknek is, hogy egyrészt milyen kutatásokba fektetnek pénzt és energiát, majd a kutatási eredményekből mely részeket publikálják. Mindenképpen kötelessége lenne az államnak is ilyen kutatásokat finanszíroztatni, és az információkat eljuttatni az adott ország lakosságához, a fogyasztókhoz. Manapság – országhatáron belül és kívül is - nagyon sok civil szervezet dolgozik azon, hogy a birtokában lévő hasznos információkat minél szélesebb körben juttassák el a társadalomhoz, így a Greenpeace is. Sok változásra lenne szükség már a támogatási rendszerekkel kapcsolatban is, hiszen ma Magyarországon jóval több támogatásban részesül a nagyipari mezőgazdaság, mint az ökogazdálkodás.
Nagyon hangsúlyos lenne, hogy a gyártók odafigyeljenek, mennyi adalékanyagot, színezéket, aromafokozót, puffasztót – kimeríthetetlen az élelmiszeriparban használatos vegyszerek palettája – és tartósítószert használnak fel a termékek legyártásakor, hiszen ezeket nem a fogyasztók kérték.
A gyártóké is a felelősség, hogy ellenőrizzék, mi van a produktumukban, mit dolgoznak fel, milyen alapanyagokat használnak. Sajnos egyértelműen a profit diktál, ezért a gyártóknak nehéz kiszállni a kialakult versenyből, tehát a fogyasztónak kellene felmérni, mi számít jobban: az ár vagy a minőség? Ami ma élelmiszer-előállítás címszó alatt zajlik, sajnos egyre inkább emberiség ellen elkövetett bűnténnyé válik a folyamatos haszon és profit hajhászásával.
Az viszont nagyon jó irány, hogy a nagy élelmiszerláncok egyre inkább reagálnak a birtokunkban lévő ismeretekre, a különböző üzletláncok folyamatosan létesítik bio részlegeiket a boltokon belül, és ezzel kialakítják ökotermékkínálatukat. Ez rendkívül pozitív, hiszen a városi lakosság javarészt csak ezekből az üzletekből tud hozzáférni biotermékekhez.
A kereskedelmi láncok, a kereskedők erkölcsi kötelessége, hogy folyamatosan kövessék az aktualitásokat a témában, illetve keressék, majd juttassák el az egészséges termékeket minél nagyobb arányban a fogyasztókhoz.
A kereskedelemi szegmens képviselői az áruválasztékkal és a reklámokkal erőteljesen képesek befolyásolni azt, hogy jó irányba haladunk, avagy sem. Erkölcsös marketingtevékenységgel elősegíthetik a fogyasztók helyes választását, illetve ezzel némi oktató funkciót is ellátnának.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019 decemberi szám)