A nagy kereskedelmi láncok okozta beszállítói verseny miatt, tulajdonképpen kényszerből kezdett sportital-gyártásba az akasztói R-Water Kft. Absolute Live márkáját elsősorban edzőtermekben, tenisz- és squash-klubokban terjeszti, ebben a szegmensben piacvezetőnek számít az országban. Folyamatos kutatás-fejlesztéssel bővítik portfóliójukat és céljuk, hogy néhány éven belül a kereskedelmi egységeket is meghódítsák. Nagy Ervin ügyvezető-tulajdonossal beszélgettünk.

» Mikor indult a cég és miért éppen üdítőitalok gyártásával kezdtek foglalkozni?
Családi vállalkozásként indultunk 1993-ban, ekkor kezdtünk üdítőital gyártásba, meglehetősen kezdetleges módszerekkel. A rendszerváltás utáni időkben a nagyüzemek sorozatos felbomlásával egy óriási űr keletkezett az üdítőitalok piacán, amit a kisüzemek, így mi is megtaláltunk magunknak és egy széles portfólióval, esetenként 14–15 féle ízzel szénsavas üdítőitalokat kezdtünk gyártani, az akkor még újdonságnak számító PET-palackban.
Óriási sikerünk volt a magyar piacon és nagyon gyors növekedést sikerült elérni. Aztán a 2000-es évek elején a kereskedelemben teret nyertek a multinacionális láncok, akiknek sem mennyiségben, sem minőségben nem tudott megfelelni a kisüzemi szegmens. A hatása az lett, hogy az értékesítési volumen csökkent, a vállalkozásunk vegetatív állapotba került, el kellett döntenünk, hogy bezárjunk, vagy folytassuk a termelést. Arra jutottunk, hogy ha már egyszer itt van egy évtizedes üdítőital-gyártói tapasztalat és a technológia, akkor találjuk ki, hogyan lehet ezt hasznosítani.
Ekkor jött a funkcionális italgyártás és azon belül a sportitalok gyártásának ötlete. 2008-ban teljes mellszélességgel ráfordultunk erre a szegmensre és egy rakás újítást bevezetve indultunk a számunkra ismeretlen területen. Például hatóanyag-tartalomból és űrméretből a maximumot, szükségtelen összetevőkből – mint például a színezék – viszont semmit nem tettünk az italokba. Az idő már rövidtávon is minket igazolt, hiszen a termékek nagyon hamar népszerűek lettek az aktív életmódot folytató fogyasztók körében, mivel finomak és többek voltak az addig elérhetőkhöz képest. A mai konkurens kínálatot elemezve azt kell látnunk, hogy mindenki próbál az általunk megszabott irányok mentén fejleszteni.

» Mekkora mennyiségben gyártanak, hány fővel és milyen technológiával dolgoznak?
A 90-es években egy kis méretű üzemmel indultunk, amit az évtized végére kinőttünk és a 2000-es évek elején építettünk egy kimondottan italgyártási célra tervezett üzemet, amit 2002-től üzemeltettünk 2018-ig. Ezt az üzemet is régen kinőttük minden szempontból, ezért elengedhetetlenné vált egy új gyár létesítése, ami el is készült, így 2019 év februártól egy zöldmezős beruházásban épült új üzemben termelünk 2500 négyzetméteren. A beépített technológia Ultraclean rendszerű, ami azt jelenti, hogy a termékelőállítás kritikus részénél el tudjuk érni a csíramentes állapotot. Sterilre szűrt levegővel túlnyomásos rendszerben működő légkonyhát hoztunk létre. Itt állítjuk össze a sarzsainkat ötezer literes nagyságrendben, amit utána pasztőrözünk és egy zárt rendszerben egy ugyanilyen steril levegővel túlnyomás alatt tartott töltőgépben töltünk le. A töltőgép rendszere a tejtöltőkkel azonos, tehát a palack szája nem érinti a gépet. A rendszer 6000 darab töltésére képes óránként. Helyben fújjuk a PET-palackot, amihez az alapanyagot importáljuk. Nitro­génnel feszítjük meg a palackokat, ezáltal 20–30 százalék között tudtunk spórolni a felhasznált csomagolóanyag súlyán. A dolgozói létszámunk jelenleg 25 fő.

» Milyen kiszereléseik vannak még?
Rendelkezünk 0,6; 0,75; 0,8 és 1 literes formával. A PET ebből a szempontból nagy szabadságot biztosító környezetkímélő csomagolás, amivel szegmentálni tudjuk a kínálatot a fogyasztóink igényei alapján. Ezért az új Absolute Lifestyle névre hallgató portfóliónkat – amivel a hölgy vásárlóinkat célozzuk –, illetve az Absolute Fit Kid – ami kimondottan a gyerekek számára készül –, 0,6 literes palackban hozzuk forgalomba.

» Saját márkás termékeket is gyártanak?
Igen, a 0,6-os kiszerelést felhasználjuk még private label gyártására is, többek között a Fornettinek gyártott termékekhez. Immár hatodik éve gyártunk a romániai ProNutrition táplálékkiegészítő gyártónak 0,8-as kiszerelésben hasonló portfóliót, mint a mi sportital szortimentünk. Ezen kívül szintén 0,8-as kiszerelésben gyártunk 12 százalékos gyümölcssűrítménnyel készülő portfóliót a Norbi Update-nek is 2013-tól.

» Csak a magyar piacra dolgoznak vagy van export is?
Van exportunk és szépen fejlődik a kivitel. A logisztikai költségek miatt elsősorban a környező országokba szállítunk. Románia, Szlovákia, Szlovénia területén van brand képviseletünk évek óta, Ausztria most induló piac. Ezen kívül kisebb mennyiségben, de folyamatosan szállítunk Bulgáriába, Belgiumba, Németországba és Angliába is. Ázsia egyelőre kimaradt, viszont érdekes, hogy a Közel-Keletről kapunk egyre több megkeresést, ahol most óriási divatja lett az edzéskultúrának, fitnesznek.

» A környezetvédelmi kihívásoknak hogyan tudnak megfelelni?
Ez napjaink egyik legfontosabb kérdése, aminek felelős gyártóként maximálisan szeretnénk megfelelni. Csomagolásunk 100 százalékban újrahasznosítható, hiszen műanyag minden eleme, így könnyű az újrafeldolgozás.
A PET előforma készítő gyárak az EU direktíváknak megfelelően 2025-ig el kell érjék, hogy minden kibocsátásuk átlaga legalább 25 százaléka újrahasznosított anyagból kell készüljön. Megelőzve a határidőt, ez a termék már létezik a gyáraknál és mi 2020 januártól tudunk is ezzel indulni. Azért csak januártól, mert a beszállítónk éves kvótákkal dolgozik a rePET granulátum ellátási korlátjai miatt és erre az évre nem jeleztük előre az igényünket.
Első körben 30 százaléknyi újrahasznosított anyag lesz minden palackunkban a terveink szerint, és úgy tudom, a Magyarországi gyártók közül elsőként mi valósítjuk meg azt, hogy részben újrahasznosított PET-ből készülő csomagolásunk lesz.

» Milyen termékfejlesztések várhatók a közeljövőben?
Folyamatos nálunk az innováció. Az erősségünk is a termék­fejlesztés és annak sebessége. Ezért, ha piacvezetővé akarunk válni, akkor ebből nem engedhetünk.
A fejlesztések vagy a fogyasztói igényfelmérésből, vagy a beszállítói oldal felől indulnak el, de mi is folyamatosan keressük az újdonságokat, például nemzetközi vásárokon.
Meglévő és potenciális beszállítóink folyamatosan fejlesztik a kínálatukat, aminek releváns részéről informálnak is minket rendszeresen, hiszen innovatív, az újdonságokra mindig nyitott modern gyártóként jelenünk meg előttük.
A bemutatott alapanyagokat mi megvizsgáljuk, megnézzük, hogy alkalmazható-e a technológia és a piaci céljaink szempontjából. Ha igen, akkor házon belül kitaláljuk a termékeket a végleges formátumban, ízben és összetételben is. Majd a saját mikrobiológiai laborunkban elkészítjük a prototípust, amit tesztelünk. Minden fejlesztés természetszerűleg nem érhet célba. A jelenlegi termékpalettát is frissítjük, elemezzük a termékek életciklusát és a nem megfelelően teljesítő termékeket lecseréljük.

» Milyen árbevételt ért el a cég az elmúlt években?
Mivel az árbevétel alacsony bázisról indult, ezért a növekedésünk 2008 óta folyamatos. A 2014. évi 330 millió forintot, 2015-ben 519 millió, 2016-ban 643 millió, 2017-ben 709 millió, 2018-ban pedig 762 millió forintra növeltük.

» Mi az, amivel elégedett lenne a következő néhány évben a cég életében?
Mindenféleképpen szeretnénk a kategórián belül piac­vezetők lenni Magyarországon. Már most is vannak olyan területek, ahol ez megvalósul, de szeretném, ha a sportital szegmensben piacvezetővé válnánk az összes kereskedelmi csatornában.
Az emberek napjainkban egyre többet fordítanak az egészséges életmódra időben, odafigyelésben és anyagiakban is. Figyelnek rá, hogy mit esznek, isznak, mozognak, stb. Így a trend a retail polcaira hívja a kategória termékeit, ahol a jelenlétünk még nem tükrözi az elvárásainkat. Szeretnénk megőrizni a trendeket diktáló szerepünket. Erre minden esélyünk megvan a következő öt évben, hiszen a tapasztalat, a stabil háttér, az elhivatottság és most már a technológiai háttér is adott hozzá. (x)

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019. októberi szám)