A termőföld nélküli, úgynevezett hidropóniás növénytermesztési eljárás bárki számára elérhető ipari méretű megvalósítását tűzte ki célul egy két éve indult magyar start-up vállalkozás, a Growberry. A módszer nem újkeletű, hiszen Magyarországon is alkalmazzák már, a cég újítása abban áll, hogy az általuk fejlesztett modulszerű berendezés könnyen használható, bővíthető és többféle növénykultúrára is ­alkalmazható. A cég tevékenysége már külföldön is felkeltette az érdeklődést. ­Hudecz Attila alapítót kérdeztük a módszerről és a benne rejlő lehetőségekről.

» Hogyan kezdődött a cég működése és mi volt az alapkoncepció?
Maga a cég 2018 óta működik, de én már 2016-ban elkezdtem egy hasonló profilú vállalkozást, de amikor 2018-ban sikerült befektetőként megnyerni a Hiventures-t, akkor új céget alapítottunk a projektre: ez lett a Growberry. Elkezdtünk megépíteni egy hidropóniás termesztő konténert, mégpedig azért, mert a külföldi megoldások túlságosan drágának bizonyultak és ki akartuk deríteni, hogy ha itthon összerakunk egy ilyet, akkor azt meg lehet-e oldani olcsóbban. Ez az eszköz tulajdonképpen egy 6x2 méteres konténer, amiben kontrollált körülmények között lehet növényeket termeszteni, jellemzően salátaféléket. Az építésnél viszont azt láttuk, hogy sok esetben nagyon drágák, vagy pedig nem megfelelő minőségűek voltak az alkatrészek. Ekkor elhatároztuk, hogy megépítünk egy olyan modult, amiből ha az ember egymás mellé rak hat darabot, akkor egy teljes konténer felszerelhető belőle. Ha pedig egymás mellé rakunk hatszázat, akkor egy nagyobb üzemet is lehet üzemeltetni velük. Ez volt az alapkoncepció, amivel elmentünk a start-upokat támogató Hiventures-höz, akiket sikerült befektetőként megnyernünk.

Hudecz Attila, alapító, Growberry


» Mit kell tudni magáról a hidropóniás termesztési módszerről?

A hidropóniás növénytermesztési módszer az üvegházakban már eléggé elterjedt. Egyébként Magyarországon a paradicsom és paprika jelentős részét ezzel a módszerrel termesztik, tehát a módszert régóta használják idehaza is, Nyugat-Európában pedig végképp. Ennek lényege, hogy termőföld nélkül egy tápoldatos öntözési eljárással termesztik a növényeket. Ezen belül is többféle eljárás létezik, mi kétfélét alkalmazunk.

» Milyen növények termeszthetők így?
Jellemzően kertészeti kultúrákról van szó, de nem kizárólag. Például avokádó­ból is van olyan méret, amit lehet ilyen körülmények között termeszteni, de nem ez az elsődleges. Paradicsom, paprika, szamóca, különféle zöldfűszerek, leveles zöldek, salátafélék, uborka, padlizsán azok, amelyek leginkább termeszthetők ezzel az eszközzel. Méretbeli korlátok természetesen vannak, a bokros, cserjés növények még termeszthetők ezzel a módszerrel, a lélektani határ a fás kultúráknál húzódik.

» A berendezést és a módszert értékesítik a piacon jelenleg?
Az indulás óta kicsit átalakult, fejlődött a termék, ugyanis azt láttuk, hogy relative kevesen akarnak még ilyen módszerrel növényt termeszteni, főleg Magyarországon. A mi főprofilunk nem maga a növénytermesztés, hanem próbatermesztési, kutatási szolgáltatást nyújtunk. Ha például egy üvegházas gazda szeretne egyfajta növényt termeszteni, akkor a mi szolgáltatásunkkal előbb kicsiben ki tudja próbálni, hogy valóban működőképes-e a terv. Kap egy 1x1 méteres kocka alakú kamrát, amiben gyakorlatilag letesztelheti az adott növény termesztését. A kísérleti termesztés közben természetesen hatalmas mennyiségű adat is keletkezik, amit a gazda szintén hasznosítani tud és segítségükkel el tudja dönteni, hogy ténylegesen is belevágjon-e a nagyobb volumenű termesztésbe. Ezt az egészet mi most szolgáltatásként értékesítjük és a tervek szerint jövőre jövünk ki egy olyan modullal, ami már az iparszerű növénytermesztésre is alkalmas. Ebből akár egy teljes üvegház is felszerelhető lesz majd. Az ipari méretű termesztést úgy kell elképzelni, hogy több ilyen modult szerelünk fel egymás mellé, amelyek így fajlagosan olcsóbbak is lesznek, mint az ­önálló kísérletezésre alkalmas verzió, hiszen például a klimatizálást, világítást, a tápoldat adagolását nem külön-külön, hanem egységesítve oldjuk meg.

» Mindehhez rendelkezésre áll a megfelelő gyártókapacitás?
Az indulásra mindenképpen rendelkezésünkre fog állni a gyártókapacitás. Jelenleg a sorozatgyártás előkészítési munkálatain dolgoznak a mérnökeink.

» Mennyire kötött ez a módszer és mennyire alakítható egyéni igények szerint?
Gazda és gazda között nem feltétlenül muszáj különbséget tenni. Mi elsősorban abban hiszünk, hogy üvegházakban érdemes ezt a technológiát használni azért, hogy a természetes fény előnyeit ki lehessen használni. Mivel a legtöbb üvegház négyszög alaprajzú, ezért nekünk az eszközzel nem kell nagyon eltérni a standardtól, tehát ebben a tekintetben nem lesznek egyedi gazdaigények. A növényeknél már annál inkább. Ezért három vagy négy alváltozatot tervezünk a berendezésből, amelyek bizonyos növények követelményeinek felelnek meg – magasság, öntözőrendszer kialakítása -, hiszen más méret megfelelő például a paradicsomnak és más a salátának, de a működési elv gyakorlatilag ugyanaz. A kérdésre válaszolva tehát növényszinten testre szabható lesz az eszköz.

» Mennyire energiaigényes egy ilyen berendezés és hogyan oldják meg az energiaellátást?
A berendezésnél a legnagyobb energiaigényű alkatrész a led-világítás. Azért is hiszünk abban, hogy üvegházas termesztésben kell gondolkodni, mert itt a Nap fénye adott és nem kell folyamatosan bekapcsolva tartani a világítást. Ezzel értelemszerűen jelentősen csökkenthetők a költségek. A világítást pedig csak akkor kapcsoljuk be, ha az időjárás ezt indokolja. Azt gondoljuk, ez a módszer 2020-ban még nem a tömegtermelést fogja kiváltani, hanem a magasabb igényű ügyfelekre, például éttermekre, egyedi növényalapanyagokat használó cégekre, parfümgyárakra, fűszergyártókra, vagy a prémium minőségű növényeket termesztő gazdákra koncentrálunk elsősorban.

» Miben más az önök rendszere, mint a piacon található hasonló módszerek?
Valóban vannak hasonló módszerek, de ezek többségét teljesen egyénileg, az adott körülményekre, az adott vállalat és növény igényeire szabva fejlesztették. Ezek a cégek sok termesztéstechnológiai problémával találták szembe magukat, amelyekből mi tanulhatunk és kiküszöbölhetjük azokat. A mi termékünkkel, azaz egyfajta termesztéstechnológiai know-how-val ezeket a kezdeti lépéseket meg lehet spórolni. A jövőre már kapható eszközünknél is használjuk ezeket a tapasztalatokat.

» Exportra is szánják ezt a hardware-t és a know how-t magát? Van olyan európai ország, ahova be lehet törni?
Európában is van ilyen ország, de minden olyan ország potenciális exportpiac, ahol helyben nem lehet más módszerekkel növényt termeszteni. Nemrég kaptunk egy megkeresést például egy szingapúri disztribútortól, ahol a koronavírus miatt a beszállítói hálózat kapott egy nagy pofont és nem akarják azt, hogy egy későbbi hasonló helyzetben ellátási hiány lépjen fel. Ezért megpróbálják megoldani az élelmiszer előállítását lokálisan. Ehhez viszont hiányzik a tudásuk, azaz vagy egy szakembert hoznak be, aki megépíti a rendszert, vagy a teljes technológiát importálják. Európában például a skandináv országok, vagy Nagy-Britannia jöhetnek szóba lehetséges exportpiacként, de az arab világ, vagy Észak-Amerika is célpont lehet.

» A klímaváltozás miatt felértékelődhet ennek a módszernek a jelentősége?
Teljes mértékben. Kihívást jelent, hogy nem feltétlenül Magyarországon mutatkozik a legnagyobb igény erre a módszerre, hiszen viszonylag szerencsés éghajlati körülmények között élünk. Ha viszont külföldre kell mennünk, az sokkal nagyobb beruházás-igénnyel jár, ezért próbáltunk első körben egy szolgáltatási modellel dolgozni, hiszen ez relatíve független a földrajzi elhelyezkedéstől. Olyan iparágakban alkalmazható a legjobban ez a technológia, ahol kiszámítható és nagyon magas minőségre és stabil hozamra van szükség.

» Mekkora az érdeklődés a módszerük iránt Magyarországról és külföldről?
Magyarországon igazából arra a termékre nagy az érdeklődés, amit jövőre dobunk piacra, tehát az ipari, nagyüzemi termelésre is alkalmas berendezésekre. Éttermekkel, fűszergyárakkal, feldolgozókkal vagyunk kapcsolatban. Nemzetközi érdeklődés inkább a kísérletezési szolgáltatásra volt. A már említett szingapúri érdeklődés mellett franciaországi parfümgyártótól, vagy natúrkozmetikum-gyártótól is megkerestek minket.
Minden olyan iparág potenciális célpont lehet, ahol a növényi alapanyagok ellátása – például az extrém időjárási események miatt – bizonytalanná válhat. Ezen cégek számára csökkenthető a kockázat a mi módszerünkkel, nemcsak úgy, ha mi magunk megépítjük számukra a szükséges hardware-t, hanem ha megmondjuk, milyen módon kell azt a minőséget és mennyiséget elő­állítani, amire az adott növényfeldolgozónak szüksége van, azaz a know how-t értékesítjük számukra.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2020. májusi szám)