Az online kereskedelem elterjedésével egyre több kishaszonjárműre lehet szüksége a cégeknek, hogy zökkenőmentesen működhessen a fogyasztók által rendelt termékek célba juttatása. A flottabővítés a mai világban nemcsak anyagi kérdés, sok esetben türelemjáték is.

ÁTALAKULÓBAN VAN A HASZONJÁRMŰ PIAC
A céget bemutatva Herbszt László e-truck divízióvezető elmondta, hogy az Eurotrade Kft. 1990-ben alakult, amely alapján a ­legrégebbi szakmai múlttal rendelkező teherjármű kereskedelmi vállalkozás Magyarországon. Az alapítók magyar magánszemélyek, a tulajdonosi kör pedig az alapítás óta változatlan.
„Az elmúlt több mint 30 évben a belsőégésű motorral szerelt haszonjárműveké, valamint a félpótkocsiké volt a főszerep. 2021-től azonban a fenntartható fejlődést szolgáló projektek egyre nagyobb részaránya a kiemelt cél a tulajdonosok részéről. Ezen célok elérésének egyik zászlóshajója a BYD cégcsoporttal történő együttműködés és az elektromos tehergépkocsik forgalmazásának megkezdése. A BYD jelenleg a világ legnagyobb elektromos jármű gyártója” – hangzott el.
A divízióvezető elmondta, hogy az elektromos teherautók elterjesztésében kiemelt finanszírozó partnerük az Euroleasing, amely a szokásos nyílt- és zártvégű lízingekkel, állami kamattámogatott konstrukciókkal áll a vevők rendelkezésére. „Ügyfeleink egy része nagyobb beruházás nélkül szeretné bővíteni szállítási kapacitását. Nekik kínáljuk bérlet üzletágunk hosszútávú bérleti konstrukcióit. Amennyiben ügyfeleinknek az „egyszerű” járműfinanszírozáson túl más pénzügyi segítségre is szüksége lenne, akkor lép színre az Eurotrade Capital Zrt., amely cégünk faktorálást és hiteleket kínál a cégcsoport partnereinek. Természetesen az értékesítés mellett teljes körű szolgáltatási csomagot is kínálunk, telephelyeinken a forgalmazott márkákhoz alkatrészeket, vala­mint tehergépkocsi munkagép és mezőgazdasági gép gumi­abroncsokat is kínálunk a szervizen, vizsgáztatáson és akár a kamionmosón túl” – tájékoztatott.
Arra a kérésünkre, hogy milyen aktivitás jellemzi jelenleg a haszonjármű piacot, Herbszt László úgy fogalmazott: „Furcsának tűnhet a válasz, de ezt ma senki sem tudja pontosan. A haszonjármű piac jelenleg átalakulás alatt van, ­hiszen a környezetbarát hajtású járművek a light kategóriában előbb-utóbb át fogják venni a vezető szerepet a belsőégésű motoros társaiktól. Jelenleg azonban még nem ez az oka a piaci visszaeséseknek a haszonjármű piacon, hanem a teljes Európára jellemző gyártási kapacitások visszaesése és a gyárban lévő alkatrész- és munkaerőhiány. A szállítási határidők kitolódása jelentősen megnehezíti az értékesítési volumenek növekedését, azonban az előre lefoglalt ­gyártási helyeknek köszönhetően az Eurotrade Kft. ügyfeleit rugalmasan ki tudja szolgálni. Ugyanakkor az előbb említett ­piaci átalakulás és az elektromos tehergépkocsik térhódítása is megoldást jelenthet a hiányra” – foglalta össze.
Herbszt László elárulta, hogy az Eurotrade porfóliájában jelenleg két típusú elektromos haszonjármű található. „Az egyik egy BYD ETP3 névre hallgató furgon, amely 2,4t össztömeggel és praktikus 3 ajtós 3,5m3 térfogatú rakodótérrel rendelkezik. A BYD furgon 275 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel. A kínai vállalat másik 100%-ban elektromos teherautója egy 7,5 t össztömegű haszonjármű. A teher­autóra tetszőleges felépítmény tehető, amely igazodik a felhasználói igényekhez, munkákhoz. A jármű 200 km hatótávval rendelkezik teljes terhelés mellett és 1 óra alatt DC töltővel teljesen feltölthető” – tudtuk meg.

NÖVEKVŐ RENDELÉSSZÁM A RENAULT-NÁL
Vihari Balázs, a Renault magyarországi PR managere ­lapunknak elmondta, hogy a piacon elérhető, KAVOSZ ­által kidolgozott hitelt (Széchenyi MAX) érhetik el a márka­finanszírozó Mobilize termékeként az ügyfeleik. „Ezt piacvezető modellekhez kínáljuk, hiszen minden szegmensben jelen vagyunk, kis- és nagyméretű haszonjárművekkel egyaránt, és a hajtásláncok közül a belsőégésű motor mellett az elektromos hajtás is elérhető egyes modellekben” – tájékoztatott.
A népszerű modelleket illetően a manager elmondta, hogy a Dacia Dokker utódjaként a Renault Express folyamatosan a toplista elején van. „A számok azt jelzik vissza, hogy ezt kiemelten kedvelik az ügyfeleink. Ha már Dacia, a Duster Van átalakítás is egy igazán kiváló ajánlat lehet az érdeklődőknek” – árulta el.
Mint megtudtuk, speciális igények esetén a Renault Master alvázra gyakorlatilag mindenféle felépítményt el tudnak készíteni, mégpedig a piacon egyedülálló módon olyan partnerhálózattal, amelynek Renault gyári homologizációja van. „Ez olyan előnyöket jelent a megrendelő számára, mint a gyorsított forgalomba helyezés, mert minden dokumentáció a rendelkezésre áll már, valamint az autó a teljeskörű garanciáját megtartja, mert a felépítményt gyárilag bevizsgált és minősített partner építi fel” – hangsúlyozta.
„A piacon az érdeklődést mostanság nehezebb felmérni, mert a forgalomba helyezési számok csökkennek, de a mi adatainkból azt látjuk, hogy az érdeklődés megvan, sőt, növekszik is, ezt viszont kielégíteni valamivel lassabban tudjuk. A piac többi szereplőjéhez képest mi rövidebb határidővel tudunk szállítani, ez is lehet az oka a nálunk növekvő megrendelésszámnak” – jegyezte meg Vihari Balázs, ­hozzátéve, hogy a legnagyobb gondot az időnként felbukkanó, váratlan komponenshiány jelenti, valamint az általa elindított dominó hatás. „Ezt minden esetben próbáljuk kezelni, például a fent említett dokumentációs felkészültséggel, amivel értékes heteket, hónapokat tudunk megtakarítani az ügyfeleknek” – fűzte hozzá a manager.

STABIL KERESLET MUTATKOZIK
A Nelson Flotta – idén már 30 éve – folyamatosan igazítja a kínálatát az aktuális piaci helyzethez alakulva. „Mindenki számára ismert a hazai pénzügyi és kamatkörnyezet, így kifejlesztettük az euró alapú és euróban is fizetendő havidíjas termékünket, amit kifejezetten azoknak a cégeknek ajánlunk, akik rendelkeznek eurós árbevétellel is. Emellett kínálunk fix és változó kamatozású forint alapú konstrukciókat is természetesen. Az új autóbeszerzési nehézségek – és a hosszú szállítási idő – kapcsán előrendeltünk autókat, melyek vagy raktárkészletünkön vannak vagy gyorsabban beérkeznek” – tudtuk meg Bertalan Gábortól, a Nelson Flotta marketing és kommunikációs igazgatójától.
 A piaci helyzetet jellemezve Bertalan Gábor elmondta, hogy jelenleg szinte hétről-hétre mást mutat. „A nyarat jellemző erős kereslet egy kicsit alábbhagyni látszik, melynek vélelmezett oka a télre és az energiaszámlákra való ­felkészülés lehet. Ennek ellenére stabil kereslet mutatkozik a járművekre, hiszen a munkákat el kell végezni. Az új autók ­mellett párhuzamosan keresik az azonnal elérhető használtakat is” – tájékoztatott.
Mint megtudtuk, jelenleg az elhúzódó szállítási határidők és az ezzel összefüggésben lévő változó árak okozzák a legnagyobb problémát. „Ma nem ritka az akár 1 éves szállítási határidő, és bizony ilyen feltételek mellett ma már nem adnak az importőrök árgaranciát. Így, ha valaki egy kicsit későn „ébredt”, az bizony kénytelen sokat várni és olyan autót rendelni, melynek nem tudja a pontos vételárát” – magyarázta az igazgató.

TELJES KÖRŰ MOBILITÁS
„Az EuroFleet – MHC Mobility nem nyers, pénzügy lízing, hanem operatív lízing formájában szolgáltat ügyfelei számára” – tudtuk meg Halmos Zsolttól, a cég haszongépjármű kereskedelmi igazgatójától, aki a részleteket illetően elmondta, hogy az ajánlatuk kialakítása előtt a bérlővel közösen egyeztetik az igényeket, a haszongépjármű vagy cégautó felhasználási módját, körülményeit, és a bérlő üzleti-gazdasági célkitűzéseit. „Így tudunk egyedi, teljes körű flottakezelői szolgáltatáscsomagot összeállítani, amely minden bérlői igényre és kihívásra választ ad, még a mostani körülmények között is. Partnerünk gazdasági tulajdonságaihoz igazodva van lehetőség HUF és akár EUR-s alapú jármű finanszírozásra is” – tette hozzá.
Az online kereskedelem az elmúlt években kétszámjegyű növekedést produkált, és ez természetesen meglátszik a furgonok beszerzési számaiban is. „Nálunk az MHC Mobilitynél is ezen a területen van az egyik legnagyobb fókusz. Számos globális és hazai futárszolgálatot, FMCG beszállítót látunk el egyedi igényeikre tervezett hűtős-fagyasztós furgonokkal és teherautókkal egyaránt. Sőt, idén – Magyarországon első flottakezelő vállalatként – adtuk át az egyedi igényekre szabott teljesen elektromos eSprinter furgonokat a TESCO online házhozszállítás számára, amely járműveknek nem csak a meghajtása, hanem a hűtőberendezése is tisztán áramról működik. Ezzel jelentős lokális CO2- megtakarítást érünk el, az üzemeltetési költségek alacsonyan tartása mellett” – újságolta.
Tudatosan – magyarországi igényeknek megfelelően – készletezünk előre, így mindig van azonnal bevethető járművünk az összes általunk kínált járműkategóriában. Széles bér- és csereautóparkunkkal a legnagyobb alkatrészhiányokat, garanciális visszahívásokat is áthidaljuk, így bérlőink duplán biztonságban vannak: mindig üzembiztos gépjárművük van, és a garanciális harcokat is mi vívjuk meg ügyfeleinkért. Nem unatkozunk, de mi a non-stop teljes körű mobilitásra szerződünk bérlőinkkel” – vallotta az igazgató.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. november)

Aktuális lapszám elérhető ITT