A dm idén ünnepelte 25. születésnapját, a vállalat önkéntes munka programjának részeként a kollégák saját környezetükben a közösségek életére kiható helyi kezdeményezéseket valósítottak meg a jubileum alkalmából.  A dm idei aktivitása elnyerte az Év Vállalati Önkéntes Programja címet. Az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított elismerést december elején vette át a drogéria.

A dm Együtt egymásért név alatt dolgozta ki társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek része az Egy nap másokért elnevezésű vállalati önkéntes program. A kollégák évente egy munkanapjukat önkéntes munkával tölthetik egy szabadon választható szervezetnél. A program 2013 óta ad erre lehetőséget a cég munkavállalóinak, 2018-ban azonban a program egy újabb elemmel bővült: idén ünnepelte a vállalat 25. születésnapját, így a kollégák egy belsős pályázat keretében önkéntes projektjeik megvalósításához anyagi támogatást is kaptak.

A vállalat szeretné elérni, hogy a dm még inkább a helyi közösségek életének részese legyen, a 2018-as pályázat célja az volt, hogy a kollégák saját környezetükben a közösségek életére kiható helyi kezdeményezést valósítsanak meg a jubileum alkalmából.

 „Sok kolléga önkénteskedik a program keretében, célunk volt, hogy idei pályázat kapcsán átgondolják, milyen problémás ügyek, kihívások vannak a saját közvetlen környezetükben, hogy további cselekvésre ösztönözzük őket. Úgy látjuk, az önkéntes munka pozitív hatással van munkatársaink személyiségére, szociális érzékenységük fejlődésére, és azt tapasztaljuk, hogy a vállalat iránti lojalitásuk is erősödik” – mondta el Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere.

A győztes pályázók négy szervezetet és érintettjeiket támogathatták az önkéntes munka keretében: a budapesti Menedék Mamásotthon lakói egy kiránduláson vehettek részt, az érdi Fészek Gyermekotthon számára kézműves foglalkozást szerveztek egy nagyobb rendezvény részeként. Az okányi óvodában egy mezítlábas tanösvényt építettek ki közösségi összefogással, Bükkaranyos környékén hátrányos helyzetű gyerekeket leptek meg egy sportnappal a dm önkéntesei.

A pályázat során támogatott kezdeményezések mellett 2018-ban összesen közel 300 munkavállaló 2000 munkaórában segített másoknak.

A dm Egy nap másokért önkéntes programjának innovatív ereje abban rejlik, hogy a vállalat a kereteket biztosítja, de az önkéntes munka fő jellegét, az „önkéntességet” megtartva a munkatársaknak kell tenniük azért, ha segítő munkát akarnak végezni. A vállalat nem egy felülről irányított ötletbe vonja be a kollégákat, hanem alulról jövő kezdeményezéseket segít megvalósítani.