Interjú
Tipográfia

Jelenleg Magyarországon mintegy 2,2 millió kutya és ugyanennyi macska él a háztartásokban, de csak 40 százalékukat táplálják különböző állateledel termékekkel. A két multinacionális vállalat mellett e piac meghatározó szereplője a Partner in Pet Food Hungária Kft., amely egy európai cégcsoport tagjaként jelentős részt tudhat magáénak a piacból.
Szitai Ádámmal, a Partner in Pet Food Hungária Kft. értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

» Mit kell tudni a PPF-ről, mivel foglalkozik pontosan a vállalat?

A Partner in Pet Food Hungária Kft. egy európai vállalat­csoport része és Európa egyik legnagyobb állateledel gyártó­jának számít. Magyarországon van a regionális központ, éppen azért, mert a magyar leányvállalat számít a csoporton belül a legnagyobbnak. Hat országban van irodánk, Magyarország mellett Cseh­országban, Lengyelországban, Szlovákiában és Hollandiában, ezen kívül Oroszországban is működünk. Magyarországon három helyen is van gyárunk, konzervgyár, szárazeledel-gyár és van egy alutálkákat gyártó és szalámi-egységünk is.

 

» A magyarországi gyárakból exportra is szállítanak?

Vannak olyan termékeink, amelyet cégcsoporton belül egyetlen gyár állít elő, ilyenek például az alutálkás eledelek, ez Magyarországról megy az összes európai célországba. Az öt alapországon kívül még több mint 30 országban vagyunk megtalálhatóak, sok exporttevékenységünk is van. Innen Magyarországról a hazai piac mellett a környező országokat látjuk el állateledellel, de például Olaszországba is szállítunk.

 

» Foglalkoznak saját márkás termékek gyártásával is? Mennyi­re veszélyezteti ez a márkázott termékek piacát?

Igen, olyannyira, hogy elsősorban saját márkás termékeket állítunk elő. Karrierem során talán ez az egyetlen kategória, ahol azt látom, hogy cégek kifejezetten azért jönnek létre, hogy saját márkás állateledelt gyártsanak. Ez ugye általában nem jellemző, hiszen legtöbb esetben azt látjuk, hogy van egy brand és e mellé a kapacitások kihasználása végett saját márkás terméket is betesznek a gyártásba.
Az állateledel-piac tehát ebben a tekintetben némileg másként működik, hiszen vannak kifejezetten saját márkás cégek is. Németországban például kifejezetten nagy cégeket találunk, akik így működnek.

 

» Mekkora a saját márkás termékek aránya a piacon?

Azt gondolom, hogy a saját márkás és a márkázott termékek aránya nagyjából 50–50 százalék, talán egy kicsit már nagyobb is a saját márka részesedése. Értékben még a márkázott termékek vezetnek, de az látszik, hogy a két irány jól megfér egymás mellett. Természetesen vannak olyan kategóriák, ahol a saját márka nem nagyon tudott érvényesülni, ilyen például az alutasakos kategória, ahol egyébként a Prevital márkánk is szép pozíciókat tudott szerezni. Ennek vélhetően az az oka, hogy ez olyan kategória, amibe a gyártók komolyabb összegeket invesztálnak. Itt van innováció, van újítás, van marketing mögötte.

Ebben a kategóriában a márkázott termékek viszik a piac 70–75 százalékát. Érdekes, hogy jelentős ütemben nő a piac, vele együtt a saját márkás és a márkázott termékek piaca is, de az arányuk igazából az elmúlt 3–4 évben nem változott.

 

» Hogyan zajlik egy újfajta termék kifejlesztése? Van erre külön részleg Önöknél?

A PPF-en belül is, de más gyártóknál is van külön termék­fejlesztési osztály. Sok pénzt költünk a termékeink fejlesztésére, innovációkra. Bemérjük, hogy egy adott termék összetevőiben mekkora részaránnyal kell megjelennie a húsnak, fehérjének, zsírnak stb. Végzünk például úgynevezett palatabilitás-tesztet is, ami tulajdonképpen egy etetési teszt. Különböző napszakokban kirakunk az állat elé különféle tápokat és megvizsgáljuk, hogy az általunk fejlesztett termék mennyire ízlik nekik.

 

» Vannak az állateledelek piacán is trendek? Ezeket hogyan mérik fel?

Ez nagyon egyszerű, ugyanis az az alapvető trend, hogy ami az emberek számára készült termékekben megjelenik, az előbb-utóbb megjelenik az állateledelek piacán is. Léteznek már például vegán macskaeledelek is, ami elsőre kicsit furcsa lehet, hiszen a macska alapvetően ragadozó állat. Tehát gyakorlatilag minden ízesítés, ami a humán ételeknél divatba jön, megjelenik az állateledeleknél is.
Abban ugyanakkor van egy folyamatos trend, hogy lehető­leg minél nagyobb tápértéke legyen az adott állateledelnek, minél tökéletesebben megfeleljen a kisállatok táplálkozási igényeinek, korának, szokásainak, egészségi állapotának és erre törekszenek is a gyártók, így a Partner in Pet Food csoport is.

 

» Az eledelek elkészítése mennyire összetett folyamat?

Ezek a készítmények gyakorlatilag olyan főzési, előkészítési eljárásokon mennek át, mint az emberi fogyasztásra szánt termékek. A gyártási folyamat is hasonló a humán ételekhez: az alapanyagokat összefőzik, lehűtik, hozzákeverik a különböző hozzávalókat, aztán ízesítik, csomagolják, tehát nagyon hasonlóan az emberek számára készült ételekhez. Az előírások is hasonlóan szigorúak egyébként. Az állat­eledeleknél is van egy, az Élelmiszer­könyvhöz hasonló ajánlás, amely megadja, hogy egy adott terméknek milyen alapanyagból és milyen gyártási folyamattal kell készülnie.

 

» Beszéljünk egy kicsit a magyar piacról. Mekkora piacról beszélhetünk?

Én három évvel ezelőtt kerültem a céghez, akkor egy stagnáló állapot volt a piacon a korábbi évek növekedése után. 2013-ban és 2014-ben volt egy nagy felfutás, majd ezt követően visszaesett a piac bizonyos része. Ennek az okát egyébként igazából nem lehet tudni pontosan. Érdekes volt, hogy a száraz eledelek forgalma ugyan csökkent, de közben más termékeké pedig felfutott, így tulajdonképpen egy stagnáló állapot állt be. 2016-tól ugyanakkor ez a piac elkezdett fejlődni, volumenben közel kétszámjegyű a fejlődés, értékben pedig stabilan ekkora.
Az idei első nyolc hónapban 6 százalék feletti bővülést értünk el volumenben, értékben pedig 9 százalék felettit.

 

» Mekkora szeletet hasít ki a piacból a PPF?

Termékkategóriáktól és csatornáktól függően ez változó, de meghatározó szereplői vagyunk a piacnak. A hazai piacon egyébként három igazán nagy szereplő van, rajtunk kívül a Mars és a Nestlé. E három cég lefedi a piac nagy részét. A Mars és a Nestlé csak márkázott termékekkel van jelen, míg mi márkázott és saját márkás termékekkel is.

 

» Értékben mekkora a magyar piac?

Az augusztussal záródott egy évben 70 milliárd forint körül alakult a magyar piac összértéke.

 

» Milyen mértékben bővülhet a hazai piac?

Ma jelenleg Magyarországon mintegy 2,2 kutya és ugyanennyi macska él a háztartásokban. Megnéztük, hogy ennek az állománynak mekkora lehet a tápanyagigénye és ehhez képest mekkora az a mennyiség, ami fogy az állateledelekből, illetőleg mennyit gyártanak. A statisztikák azt mutatják, hogy ez utóbbi mennyiség még mindig 40 százalék alatt van. Ez azt jelenti, hogy a kutyák és macskák 60 százalékát házi koszttal etetik. Tehát a piacban benne van a duplázási lehető­ség. A forgalom mindenesetre szépen megy felfelé. S ha hozzávesszük, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó macskák száma, akkor még inkább bizakodók lehetünk.

 

» Milyen partnerekkel dolgoznak Magyarországon?

Szinte minden jelentős retail láncban megtalálhatóak a termékeink, legyen szó saját márkás vagy brand termékekről, de a legnagyobb forgalmat a hipermarketekkel és a diszkont láncokkal bonyolítjuk jelenleg.

 

» Miben különbözik, vagy miben jobb a PPF Prevital termék­családja a konkurencia termékeinél?

A piac másik két nagy szereplője, a Mars és a Nestlé már évtizedek óta foglalkoznak állateledel-gyártással és nagyon jók is ebben. Mi talán a termékeink mögé rakott pozícionálásban különbözünk tőlük, megpróbálunk olyan célcsoportokat megtalálni, akiket ők nem, vagy azokat, akik nem tudják megfizetni e két cég prémium márkáit. Mi például nagyon sok energiát fektetünk a sterilizált macskáknak szánt eledelek fejlesztésébe és marketingjébe.
Ez egy különleges és fontos termékcsalád, hiszen például Nyugat-Európában a macskák mintegy 70 százaléka sterilizált. A számukra gyártott eledelek annyiban térnek el a hagyományosaktól, hogy ezek a macskák rendszerint kevesebbet mozognak, ezért ezek a tápok jelentősen csökkentett energiatartalommal készülnek éppen azért, hogy a macska ne hízzon el. Szerintünk ez egy fontos dolog, egyébként a Noé Állatotthonnal közös, a felelős állattartásról szóló CSR-kampányunknak is fontos eleme volt a téma.
Szintén újítás, hogy idén elindultunk a Junior kategóriájú termékekkel, ami korábban nekünk nem volt.

 

» Hogy látja a PPF következő 5–10 évét?

Folytatódni fog a piac lendületes növekedése és a PPF folya­matosan fog invesztálni az újfajta termékek fejlesztésébe. Ez a piac ugyanis bőségesen visszahozza a belefektetett összegeket, ha csak nem lesz valami nagyobb válság, bár ennek jelei szerencsére nem látszanak a következő 3–4 évre. Jó esélyt látok arra, hogy a következő években dinamikusan növeljük az eladásainkat mind értékben, mind volumenben.
A Previtallal kapcsolatban pedig azt szeretném, hogy ez a márka jelentős szerepre törjön Magyarországon és a régió­ban egyaránt.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2018 december)

hírlevél feliratkozás

newsletter

WorldFood Poland

wfp2019

Hipermarketek