Kereskedelem
Tipográfia

A fogyasztók boltválasztásnál a vásárlási élmény került az első helyre, miközben az ár-érték arány a negyedik helyre szorult. Arról, hogy a szolnoki 170-es COOP Szuper üzletben mit jelent a kereskedelmi munka, Gáll Zoltánt, a COOP Szolnok Zrt. kereskedelmi igazgatóját kérdeztük.

 

Milyen versenykörnyezetben működik az áruház?

A Jubileum téri 170-es COOP Szuper üzlet 40 évvel ezelőtti nyitása óta a szolnoki kiskereskedelmi piac meghatározó üzleti infrastruktúrája. A cég működési területére jellemző erős versenyben a COOP Szolnok Zrt. maga is konkurenciát teremt: az áruháztól 120 méterre üzemeltetett diszkont boltunkkal, továbbá az alig 400 méterre található Jólét ABC néven ismert és elismert, Szuper kategóriájú üzletünkkel is. Egy kilométernyi körön belül 3 multinacionális lánc üzletei is működnek.

Mekkora az üzlet vonzáskörzete, hány vásárlót szolgál ki?

A szűkebb értelemben vett közeli lakókörnyezetből érkező vevők körét a jelentős átmenő forgalom egészíti ki.  Az üzlet közvetlen szomszédságában vasútállomás, illetve helyi és távolsági buszmegálló is található. Az átlagos napi vevőszám a tavalyi évben meghaladta az 1550 főt. 

A piaci változások hogy hatottak a vevőkörre?

A bolt elhelyezkedéséből adódóan az alacsonyabb kosárértékű, gyors bevásárlások a jellemzőek. A multinacionális láncok nagyobb alapterületű, szélesebb választékot nyújtó egységeinek megjelenése is hozzájárult, hogy a nagybevásárlások súlya jelentősen csökkent. E hatás ellensúlyozására indítottuk el három évvel ezelőtt a Padlóáras stratégiát („Padlón az árak…”), amelynek a boltkategóriánk egyik első mintaboltja volt a 170-es áruház. A kategóriaváltás, ami az áru kihelyezésében (raklapról történő értékesítés) részben eltérő árképzésben (átlagosan 4-5%-al alacsonyabb fogyasztói és akciós árak) mutatkozik meg, sok helyen, így a 170-es üzlet esetében is, a kezdeti jelentős eredményeket követően, a forgalombővülés dinamikája azonban 1-1,5 év után leült. Közben a fogyasztói igények is változtak. A piackutatók méréseiből kiderül, hogy a vevő számára az első három, illetve az ötödik helyen is a vásárlási élmény (gyorsaság, termékek elérhetősége, a bolti miliő) szerepel, és a negyedik helyre szorult az ár-érték arány. Épp ezért a felújítás révén a kor elvárásainak megfelelő környezetet, színvonalat alakítottunk ki, és ez esetben visszatértünk a hagyományos árképzéshez.

 Mit tart az áruház erősségének?

Kényelmi boltkategóriában jelenleg a 170-es Jubileum téri üzletünk a legjobb választás Szolnokon. Kompakt, ugyanakkor tágas, könnyen belátható és bejárható eladótérével ez a bolt biztosítja a legszélesebb kínálatot a kategóriájában. A bevásárló kocsik használatát biztosító közlekedőkkel tettük még kényelmesebbé a vevői útvonalakat.  A vadonatúj bolti berendezések, az új padozat és mennyezet, az energiatakarékos szórt fényű megvilágítás, tiszta, világos, bizalomgerjesztő miliőt biztosít. Csak a bolti dolgozók maradtak a régiek, akik viszont sok éves tapasztalattal, szakmai felkészültségükkel, kedvességükkel már a felújítás előtt is biztosították az üzlet jó hírét. A törzsvásárlók aránya ebben a boltban meghaladja a 30 százalékot, ami jónak mondható, lévén, hogy vasúti és busz pályaudvar is üzemel a közvetlen szomszédságban.

Miben különbözik az áruház a régió más COOP üzleteitől?

A jelentős tranzit forgalom miatt kiemelkedő azon áruk szerepe, amelyeket jellemzően az utazás során fogyasztanak a vásárlók: hűtött, illetve meleg italok, helyben sütött pékáruk, de ide sorolnám a grillezett húsokat is. A helyben sütött grill termékek látványukban, illatukban is pozitív hatással vannak a bolti hangulatra. Azt tapasztaljuk, hogy ebben a termékkategóriában az átutazó vevők számára „kézenfekvő”, kisebb kiszerelésű termékek fogynak, bár a környéken lakók egész grillcsirkét is rendelnek, de nem ez a jellemző. Az átmenő forgalomnak megfelelően méreteztük az italhűtőnket, valamint ezért bővítettük a csemegepult készétel kínálatát, és ezért épülhetett meg ebben a boltban a legimpozánsabb péksarok is, amely az összes boltunk közül a legnagyobb helyben sütő kapacitással működik.

Milyen változások történtek a választék és a szolgáltatások terén a vevőközpontú értékesítés érdekében?

Az átalakítás során törekedtünk arra, hogy a hálózatunkban amúgy is dobogós választékkal bíró boltunk e tekintetben is tovább fejlődhessen. Bár korábban is elérhetőek voltak a glutén-, laktóz-, cukormentes termékek, most ennek az árukörnek egy külön helyet, úgynevezett egészség sarkot alakítottunk ki, ezzel is megkönnyítve azoknak a bevásárlását, akik egészségük megőrzése érdekében kiemelt figyelmet kell, hogy fordítsanak táplálkozásukra.

Milyen vevői visszajelzéseket kapnak?

A vevők többségének nagyon tetszik a felújított bolt. Az új választékelemek, szolgáltatások azonnal vevőre leltek, tehát jól működnek. Néhány vevőnk ugyan nehezményezi a padlóáras koncepció megszüntetését, számukra a tér másik oldalán, mintegy 200 méterre levő boltunkban továbbra is elérhetőek az alacsonyabb napi áron kínált termékek. Az akciós árak vonatkozásában amúgy sincs eltérés a kétféle árazású bolt között. Jogos kritika még a parkolóhelyek hiánya, és jelenleg ez a legnagyobb gátja a bolt forgalmi fejlődésének, biztató azonban, hogy akár már ebben az évben további parkolókat tudunk létesíteni a rendelkezésre álló területen, a helyi önkormányzattal pedig már folynak az ezirányú tárgyalások.

Mennyire stabil a dolgozói kör? Mit tart fontosnak a munkatársak motiválásában?

A dolgozói kör viszonylag stabil, a 20 fős munkaközösség több tagja már évtizedes tapasztalattal rendelkezik ebben a boltban. Sőt, több alkalommal más szolnoki üzleteink munkaerő problémáit is itt kitanult kollégák áthelyezésével oldottuk meg. Igazi inkubátorházként működik az üzlet, hiszen nem csak az új technológiák, műszaki megoldások kipróbálásának, hanem a betanításoknak és az utódnevelésnek is helyszínéül szolgál.

A munkatársak motiválásában a bér, vagy bérkiegészítő jelleget öltő juttatások mellett fontos szerepe van a csapatépítő, csapatösszetartó kezdeményezéseknek. A központilag szervezett programok - például családi sportnap, a cég és a szakszervezet által közösen támogatott kirándulások - mellett arra biztatjuk a boltvezetőinket, hogy ők maguk is kezdeményezzenek hasonlókat. A tavalyi évtől egységes munkaruhát biztosítunk a dolgozóknak, amelynek tisztántartását külső szolgáltatóra bíztuk, ezzel is csökkentve a munkavállalóra nehezedő terheket, az öltözet pedig az egységes bolti arculat kialakításának is fontos eleme.

Mi a személyes ars poeticája?

Abban hiszek, hogy az első lépést mindig nekünk, kereskedőknek kell megtenni. Nekünk kell a vevő felé nyitni, és megkérdezni, hogy miben segíthetünk, nekünk kell ajánlani számára az új termékeket, nekünk kell elnézést kérni, ha valamit nem az elvárásai szerint teljesítettünk, és nekünk kell újra megkeresni a vevőt, ha megtaláltuk a megoldást a problémájára. Ugyanez igaz a versenykörnyezet vonatkozásában is, ha meg akarjuk őrizni a piaci pozíciónkat, akkor nekünk kell megtenni az első lépést, hamarabb felújítani a boltjainkat, hamarabb bevinni a kínálatba azokat a termékeket, amelyek az új vevői igényeket leginkább szolgálják. És miért ne lenne igaz ez a munkaerő tekintetében is. Nekünk kell az elvárások tiszta és világos megfogalmazás mellett megtenni az első lépést a dolgozók fele a motiváló bérrendszer, a szakmai továbbképzések és az egyéb jutalmak biztosításával. Így teremthető meg a kereskedelmi szakmában vevőként, dolgozóként, üzletemberként érintettek kölcsönös elégedettsége.

 

(Termékmix - 2016. július-augusztusi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

WorldFood Poland

wfp2019

Hipermarketek