Polc
Tipográfia

A fogyasztói kívánalmak szerint ma egy arckrémnek többet kell nyújtania, mint egy évtizeddel ezelőtt, és a hideg és szelesebb téli napokon nem csupán az arc fokozott védelmét szeretnék elérni. A tél próbára teszi a fedetlen arcbőrt. Ez vonatkozik fiatal és idős emberre, zsíros és száraz arcbőrre egyaránt. Az ártalmak azonban megelőzhetőek a széles kínálatban elérhető megfelelő arckrémekkel és arcápoló termékekkel.

 Hidratálás, nyugtatás és megújulás

Jáger Melinda, a Beiersdorf Kft. értékesítési vezetője szerint az arckrémek bizonyos formái szezonálisnak tekinthetők. Egyrészről télen a bőrnek a hideg miatt még több gondoskodásra van szüksége, másrészről pedig nyáron, az erősebb UVA és UVB sugarak elől kell extra védelem az arcbőrnek, melyen ennek hiányában ráncok és pigmentfoltok jelenhetnek meg. „Az arckrémek piacán megjelentek az egyre inkább specializált termékek. Ilyen például a NIVEA URBAN SKIN termékcsaládja, mely a városi lányoknak és nőknek nyújt megoldást a szennyező szmog ellen. Megfigyelhető az is, hogy a márkák nyitnak az idősebb fogyasztók felé, a kifejezetten nekik szóló termékekkel, ilyen például a NIVEA Anti Wrinkle 65+ nappali és éjszakai arckrémek, melyek jól kiegészítik a már bevezetett 35+, 45+ és 55+-os kategóriákat” – ismertette Jáger Melinda.

További trend a növekvő hatékonyság, az egyre több hatóanyag, ami két módon jelenik meg. „Egyrészt láthatjuk a különböző szérumok és ampullák megjelenését, másrészről pedig a krémek megújulását” – fogalmazott a értékesítési vezető. Jáger Melinda elárulta, hogy egy ilyen váltás a NIVEA történetében a 20 éves Q10 Plus termékcsalád megújulása, amely nemcsak új külsőt és nevet – Q10 POWER – kapott, hanem összetételében is megváltozott, és immár 10x több kreatin tartalmaz, mint a korábbi formula. A megújulás és a kerek születésnap alkalmából pedig egy új termék is helyet kapott a portfólióban, ez a ­ NIVEA Q10 POWER 10 napos Feszesítő Kúra, mely a nappali, illetve éjszakai krém alá kenve aktivizálja a bőr saját kollagéntermelésében, segít csökkenteni a ráncokat és feszesíteni a bőrt.

A Beiersdorf értékesítési vezetője hangsúlyozta, hogy az arcápolásban mind az arctisztítás, mind a megfelelő arcápolás egyaránt fontos. A nappali és éjszakai krémek a bőr különböző igényeire adnak megoldást. Mint mondta: este, az alapos arctisztítás során az arcbőr kiszáradhat, így szükségessé válik a megfelelő hidratálás és a nyugtatás. „Valamint sokan nem tudják, de az alvás bőrünknek nem csak a pihentetés miatt hasznos, hanem ekkor regenerálódik és ekkor tudja felvenni a legtöbb tápanyagot az arckrémből, ezért fontos, hogy a jól megtisztított bőrre, éjszakára éjszakai krémet vigyünk fel” – fogalmazott Jáger Melinda.

Évi hétmilliárd forint arckrémekre

Arckrémből értékben közel hétmilliárd, míg mennyiségben közel 200 000 liter fogyott a magyar boltokban 2017. szeptember és 2018 augusztusa között a Nielsen nyolcvan vegyiáru-kategóriát monitorozó kiskereskedelmi indexe szerint. Értékben ez 6%-os növekedést, míg mennyiségi változásban plusz 4%-ot jelent a megelőző hasonló időszakhoz viszonyítva. Jellemzően drogériában vásároljuk meg a terméket: a csatorna piaci részesedése meghaladja a 80%-ot. Érdekesség, hogy értékben Budapesten és környékén valósul meg a vásárlások jelentős, 45 százaléka. A legkevésbé a délnyugati régió harap rá az arckrémekre, itt a költések mindössze 11 százaléka realizálódik. Ha arckrém, akkor márkás: száz értékesített termék­ből 89 gyártói árucikk. Szeretjük az általános és a nappali arckrémeket is: értékben ezek viszik el az eladások háromnegyedét, míg az éjszakai arckrémek a többi 25 százalékot.

 

Keresettek az aktuális újdonságok

A tél próbára teszi a fedetlen arcbőrt. Ez vonatkozik fiatal és idős emberre, zsíros és száraz arcbőrre egyaránt. Ennek ellenére az arcápolók és arckrémek nem kimondottan tekinthetők szezonális terméknek, bár a karácsony itt is kimagasló forgalmat eredményez. „Inkább azt mondanám, hogy nyáron a könnyebb hidratáló krémek forgalma, a téli időszakban pedig a táplálóbb, gazdagabb krémek kereslete nő meg” – fogalmazott Kanyó Roland, a dm Kft. marketing és PR-menedzsere, hozzátéve, hogy hogy a nappali, illetve éjszakai arckrémek közül a nappali használatra kínált termékek a legkeresettebbek. Kanyó Roland elmondta, hogy a széles kínálatból mind az olcsóbb, mind a drágább szegmensben megtalálják a vásárlók a számukra megfelelő készítményt. Az arckrémek piacára jellemző, hogy mindig vannak kisebb átrendeződések az éppen aktuális trendeknek megfelelően. Mint megtudtuk, a micellás vizek még mindig közkedveltek a vásárlók körében, a tavalyi évben kezdődött a maszkok, fátyolmaszkok térhódítása, hatóanyagok tekintetében pedig jelenleg az arany, a manuka méz és a szén a felkapott. 

 

Új hatóanyagok és szegmensek

A drogérialánc marketing és PR-menedzsere elárulta, hogy a saját márkás termékek esetében a dm igyekszik lekövetni a trendeket, új hatóanyagokat tartalmazó termékcsaládokkal jelentkezni – pl. a manuka mézet tartalmazó LVLY márka – és folyamatosan fejleszteni a meglevő termékek összetételét, csomagolását. A téli szezonban fokozottabban kell védeni a bőrt a gyors kiszáradás ellen, és ilyenkor rosszabbodik a zsírosabb, pattanásos arcbőr állapota. A dm-ben az arcápolás terén a speciális termékek közé a problémás arcbőrre való készítményeket sorolják. Mint megtudtuk, ebben a kategóriában a szén tartalmú készítmények iránti kereslet ugrott meg jelentősen az elmúlt időszakban. „Viszonylag új szegmensnek számít az arcápolókon belül a férfiak számára készült termékek csoportja. Forgalma jelentősen kisebb, mint a női termékeké, de dinamikusan nő, melyet a választék gyors szélesedése is követ” – ismertette Kanyó Roland, aki elárulta, hogy a férfiak egyre nyitottabbak az arcápolók iránt, a választékban nemcsak krémek, hanem arctisztítók, maszkok és szemkörnyék ápolók is megtalálhatók, azonban a legkedveltebbek a hidratáló krémek.

 

(TERMÉKMIX – 2018 november)

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek